Ki kellett dobnom egy önkéntesen beköltöző romát édesanyám lakásából, milyen büntetésre számíthatok?
Körülbelül fél éve történt, rákospalotán, még mindig folyik az ügy.
A történet a következő:
Édesanyámra rászállt egy bűnöző banda és elkezdték kimosni az agyát, az egyiket ingyen magához is fogadta.
3 napot volt nála, én az első nap csak négyszemközt figyelmeztettem, hogy baja eshet, ha nem száll le az anyámról, semmibe se vett, rám se nézett.
A második napon is meglátogattam őket, kissé eréjesebben figyelmeztettem, de nem tágított.
Amikor a harmadik nap este is ott láttam, szó szerint kiütlegeltem, rúgdostam a lakásból. A baj csak az, hogy a kedves mama rendőrt hívott és a roma bűnözőt védte. (A lakásra, ingyenélésre fáj a foguk)
A roma hölgyön pár folt volt látható, de egyébként nem bizonyítható ami történt, mert külön légtérben voltunk, egyedül anyám mondta azt, hogy ő látta mi történt és állítólag hamisan azt tanúzta, hogy kétszer ököllel fejbe vertem a roma hölgyet (kifejezetten finom voltam vele egyébként... ezek úgy néz ki nem értenek a szép szóból csak a verésből és azért már anyámat is féltettem)
Tehát előállítás volt (már fél éve) rajtam is voltak sérülések. Súlyos testi sértés kísérletével gyanúsítanak. Gondolom be is varrhatnak miatta?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

Ket eset lehetseges. Vagy a kedves mama mar szenilis es nem tudja mit csinal, ezesetben felugyelet ala kell helyeztetni, es ha megadjak akkor donthetsz a neveben.
Vagy tudja mit csinal, a sajat lakasaba pedig azt fogad be akit akar, amibe masnak beleszolasa nincs, akkor sem ha nincs inyedre az ujdonsult baratnoje.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Anyád azt fogad be akit csak akar, mivel az engedélyével lakik ott, így szívességi lakáshasználó, akinek minden joga megvan az ott tartózkodásra.
"nem bizonyítható ami történt"
Elzavartad a lakhelyéről, látható sérülés (nyilván látlelettel), van tanú... mi ez, ha nem bizonyíték?
Viszont ebből csak könnyű testi sértés lesz. Lényegtelen, hogy 1x vagy 10x ütötted meg, a büntetési tétel akkor is ugyan az, ami intézkedés lesz, legfeljebb a kiszabható legkisebb pénzbüntetés.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Ezek után már nem érhetsz hozzá a roma nőhöz. Saját érdekedben, ráadásul gondolom ő nő, te meg férfi(nem voltál vele finom, mivel először állítottad, hogy szó szerint kirugdostad és mégiscsak gyerekére kárára nem véletlenül hívja ki szülő a rendőröket). Nem tudsz anyukával beszélgetni, elmenni kettesben valahová? Végén elintézed, hogy még anyádat sem tudod meglátogatni 4, lehetőség van;
1, magányos
2, fél és megfenyegették
3, nem beszámítható
4, te vagy az ügyesebb bűnöző az eset után(miért van az, hogy te kerülsz dutyiba a végén, most már kevés kísérleted van, még áramot sem vezethetsz a dögbe, feltűnés nélkül)Bár én ezt csak a 2. esetben használnám, ha engem fenyegetnének.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Nem tudom, hogyan kell egy családtagot felügyelet alá helyeztetni de szerintem ez az egyedüli módja, hogy megússzad a dolgot.
Sajnos itt még az anyagi érdekeltség kérdése is felmerülhet.Van-e jussod anyád után? Mert ha igen akkor azt féltvén aljas anyagi indokból bántalmazhattad (esetleg)a cigányt.Ha nincs jussod, akkor ez mentség is lehet...Csakis a kihasznált, idős édesanyád érdekeit védted, aki már döntésképtelen helyzetbe került.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!