Milyen érzéssel tölti el a rendőröket az a tudat, hogy ők ma,2009. július 5-én rendőrök ebben az országban?
Elsősorban a rendőrök véleménye érdekel.
Állandóan mindenkitől azt lehet hallani, hogy "jaj, utálom ezt csinálni, nem szeretek magyart verni, de kell a pénz és hát nem tudok mit csinálni". Ennek ellenére napvilágot láttak olyan képek pl. a tegnapi napról, ahol némelyik rendőr arcán látszik, hogy kifejezetten élvezi a dolgot... És szerintem ha annyira nem lenne ínyükre, amit csinálniuk kell, nem ugranának neki olyan vehemensen az ártatlan emberekre.
Ahhoz, hogy valaki rendőrnek menjen, kell egy adag idiotizmus és szadizmus.
Ez az alap, amit utána még fejlesztenek bennük.
Azért én sem gondolom, hogy ebben az országban ne lenne legalább néhány normális rendőr. Éppen ezért csodálkozom, hogy senki sem tagadta meg a parancs teljesítését.
Mivel tudjuk, hogy törvénytelen parancsot nem kötelesek teljesíteni.
Először is a rendőrök nem törvénytelen parancsot teljesítettek!
Elég baj,hogy ebben az országban néhány száz vagy ezer ember,akkor boldog,ha randalírozhat.Nem törődnek a többi honfitársukkal,akik békességben szeretnének élni.
Ha rajtam múlna,létrehoznám a Jobbik által olyan nagyon áhított csendőrséget,ugyanolyan jogokkal,mint Horty idejében volt : ( Már éltem akkor ).Ha lóhátról vernék szét a tömeget,és a főkolomposokat nyeregkápához kötve vinnének a börtönbe,nyugalom lenne itt.
Ők csak betartatják a törvényt.
Én mondjuk a helyükbe körbeálltam volna az egész teret, ahol ott a földön üldögéltek, és vártam volna. Kiváncsi vagyok, akkor mit csináltak volna a gárdisták.
Szerintem te ezt nem hallod rendőr szájából, de ha te mondod...
Parancsot teljesítenek, ezt sokan el felejtik. Nem ütnek a hasukra a kapitányságon, hogy na jönnek a gárdisták tüntetni, ki menjünk? Menjünk Józsi. Legalább szórakozunk egy kicsit.. Nem így működik a valóságban, csak a sok birka ezt nem képes a maréknyi agyával felfogni, és könnyebb tenni azt, hogy szidjuk a rendőrt, meg lökdössük meg kiabáljuk hogy "ávéhá" meg sün. Ehhez ért mindenki. De most egy kérdés, a rendőr akkor mi pecekért van? Hogy simogassa az embereket, meg mondja hogy ejnye-bejnye, ne csinálja már ezt hölgyem/uram. Még ezt is elveszik a rendőrtől, de most komolyan. A tekintélyük így is a béka feneke alatt van. Mindenről a rendőr tehet? A parlamentbe kellene kopogtatni emberek, nem pedig a rendőr sisakját ütögetni. Jah... ilyet úgy se lehetne megcsinálni... persze, így marad a könnyebb út, itt vannak ezek a kék ruhások, ők bántanak minket, akkor ők az ellenségek. Mindenhol megy a parasztvakítás, minden szinten. Az elkeseredett emberek meg benyelik csont nélkül. De kár a szóért, nagyon sokak már belekerültek ebbe a gépezetbe, és a Jó Isten sem tudja megmagyarázni az ellenkezőjét. De menjetek, jó birka módjára, mert ez csak ezt példázza, a pásztor szép szavára összecsődül a nyáj. Tüntessetek, nyeljétek a gázt, meg a vizet, aztán ücsöröghettek a fogdába. És hogy ez megéri-e? Lehet, én nem azt mondom, hogy nem. De szerintem lehetne más utat is választani. De gondolkozni is lusták vagyunk. Ennyit szerettem volna, gyertek és kövezzetek.
"De most egy kérdés, a rendőr akkor mi pecekért van?"
Látod,ez egy nagyon jó kérdés.Sokunkban megfogalmazódott ez már,különös tekintettel borsodi és szabolcsi falvakban élő honfitársainkra.
Egyébként szerintem sem a járőrökkel,kisrendőrökkel van a baj,hanem a legfelsőbb vörös vezetőségével.Le merem fogadni,hogy sok rendőr szimpatizál a gárdával,csak félti az állását.
-> 23:26
Azért ez a látottak alapján nem teljesen így van. Alja egy népség a rendőr, mindig ott van, ahol semmi szükség rá, ahol meg kellene, oda nem tolná ám el a képét. Lsd. pl.: hónap végén mindig kiállnak szépen trafizni az út szélére, mert hát "csak kell egy kis fizetés kiegészítés". Miközben a cigányok szépen szétlopják és kiirtják az országot. Azt persze le se sz@rják.
De ha pár ember leül a fűre, az egyből szemet szúr nekik, holott az max. akkor törvényellenes, ha kint van a "fűre lépni tilos" tábla.
érdekes dolgok hangzpttak itt el.
1.
a rendőrök, akik kint voltak az Erzsébet téren, nem a törvényt tartották be, legfeljebb egy parancsot.
a törvény arról szól, hogy békésen a fűben ülő embereket bántalmazzák?
a törvény arról szól, hogy füvön ülő embereket 1 méterről könnygázzal lefújjanak?
a törvény arról szól, hogy egy - a rendőrők által földre tepert - emberbe belerugjanak?
stb.
a törvény arról szól, hogy védjék meg a rendet és nem arról, hogy gerjesztjék a káoszt. és mindezt az én adómból.
ha ellopják az autómat, nem csinálnak semmit. miért is nem?
Azért nem, mert épp valami radikális zavargást kell leverniük a város másik végén.
Meg amúgy is, minek neked autó, amikor októberben úgyis felborogatjátok, felgyújtogatjátok?
A helyzet az, hogy a rendőrök keze nem ér el mindenhová, sajnálatos módon nem mindentudóak és mindenhatóak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!