Rendőrség! Mit tehetek?
Átvertek interneten keresztül. Pontosabban egy külföldi cégtől (Egyesült Kir.) szerettem volna, ill. meg is "vásároltam" az adott terméket. Számlát is kaptam, cégbejegyzési bizonylatokat, és még a cég "vezetőjének" érvényes útlevelének másolatát is.
A termék árát Western Union-on keresztül küldtem el az eladónak. A pénz megérkezése után még egy hétig tartottuk a kapcsolatot, de ezalatt is csak arról beszéltünk, hogy miért nem tudta még feladni a csomagot. Ezután hiába kerestem másik e-mail címről...
Már voltunk rendőrségen, de azt mondták, hogy az ottani rendőrségnél kell bejelenteni (ez egy kisvárosi rendőrőrsön történt)...szerintem csak "lusták" vele foglalkozni...
A Western Union a felvevő minden megadott személyes adatát(személyigazolvány, lakcímkártya, stb...), és a felvételkor készült videót is kiadja a rendőrségnek.
Arra gondoltam, hogy ha nem foglalkoznak az „alap” üggyel, akkor is megbüntethetik, ill. be is perelhetem hivatalos okirattal való visszaélés vádjával.
Ha mégis van rá lehetőség, hogy kártérítést kapjak a csalótól, úgy gondolom kérhetem az összeg 3-4-szeresét is, mivel már két hónapja jogtalanul használja a pénzemet. Ezen kívül saját költségén vásárolja és juttassa el hozzám biztonságosan a nála „vásárolt” cikket.
Szerintetek mit tehetek ebben az esetben? 517$-om úszott el, igaz egy része kölcsönkért pénz volt…
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
a westernen mikor elküldted beikszelted a ,,fraud prevention" kockát (magyarul nem tudom hogy van)?
ami arra való ha valakinek szolgáltatásért fizetsz, hogy védve legyél ilyen esetek ellen (valamennyire)
Röviden annyit tesz, hogy "csalásmegelőzés".
Sajnos, ha jól emlékszem, nem kértünk rá semmilyen plusz szolgáltatást. Egyébként tőled hallom először, hogy van ilyen "szolgáltatás".
Most postai úton próbálom bejelenteni az esetet. Mellékelten elküldöm a "cég" hivatalos dokumentumait, remélem végre tudnak valamit kezdeni ezzel az átkozott, lehetetlen üggyel...
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
De te szerencsétlen, mért lenne ez már a magyar rendőrség dolga?! Lusták voltak...
Annyi eszed sincs, hogyha csaló, és megadta az adatait, akkor azok nagy valószinűséggel nem VALÓSAK, vagy nem a SAJÁTJAI.
Megnyugtatlak, abból a pénzből, egy fityinget se fogsz visszakapni.
Kedves "szépenfogalmazó" válaszadóm!
Miért ne tudnának az itthoni rendőrök akármilyen intézkedést tenni ebben az ügyben? Talán nem hallottál még arról, hogy a magyar rendőrség átad valamilyen ügyet az illetékes ország rendőrségének??
Nem értem, hogy tarthat el a Föld ilyen értelmes embereket, mint te...már elnézést...
tegnap 19:19:
Hát most nem azért...De nem lehet mindenki olyan "penge" agy mint te...
Megnyugtatás képen a legjobb angolosok és tolmácsok is kerülhetnek ilyen helyzetbe...
Amúgy meg nem kizárt ,hogy nem kappod vissza a pénzt SŐT...
Mível a Sziget országokban csakis egy dolog miatt nem pereskedhet az ember...az az orvosi műhiba...
És félnek is tőle az emberek.
Nem tudom ennyi pénzért érdemes.e elindítani a procedúrát mert akkor tényleg ügyvédre lesz szükséged...Akkor egy hivatalos tolmácsra...Ki kell mennem Angliába ott kell lenned-amit ha dolgozol vagy tanulsz igazán nehéz megoldani-
Mondjuk Szerintem nem akarok hülyeséget mondani de az Angol nagykövetségen lehet,hogy bővebb információt tudnának adni...Ott csak jobban tudják a törvényeket és ennek az eljárásnak a módját.
Magyar rendőrökkel ne foglalkozz szomorú de egy kettő angolul se tudd...szóval éppen hogy a számítógépet be tudják kapcsolni.
Ezeket esetleg megprobálhatod...
Csak egy tipp...
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Mert nem tudnak. És a pénzed se fogod visszakapni. Valamint nem értem mért tartod ezt a rendőrség hibájának. Ne sértődj meg, tényeket írok, ha nem tudod elfogadni, ne kérdezz.
A szépen fogalmazót meg külön írjuk, ha már beceneveket adsz nekem.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Szia!
Én a helyedben az ORFK Nemzetközi Főosztályának vagy a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központnak küldenék egy beadványt "feljelentés"-ként megnevezve. Ha lehet a Főosztályvezetőnek címezd. Iratokkal mellékelve. Ha nagyobb összegről van szó, Ők biztosan segítenek.
Minden állami cégnek és kormányhivatalnak van Nemzeti vagy Nemzetközi Osztálya/Főosztálya, ami ilyen jellegű ügyekkel foglalkozik. Esetleg gyorsabban választ kapsz egy információ kéréses e-mailben.
ORFK Nemzetközi kapcsolatok Osztály: [link]
ORFK Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ: [link]
Sok sikert!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Ui. Ha szükséged van feljelentés mintára, szólj és küldöm
/jogi területen dolgozok/
Köszönöm a legutóbbi válaszokat, eddig ezek voltak a leghasznosabbak!
Legutóbbi válaszadó, szívesen fogadnám a feljelentés mintát, mivel még sohasem volt dolgom sem a rendőrséggel, sem pedig akármilyen jogi üggyel. Köszönöm a linkeket is, mindenképp ezzel kezdem!
A nagykövetséggel is mindenképp felveszem a kapcsolatot, gondolom magyar nyelven is nyugodtan tudok kommunikálni velük...
Na "szépenfogalmazó"! Képzeld, tisztában vagyok a magyar nyelv törvényeivel, mivel humán szakon tanulok, és egyébként is egy alap dolognak tartom, hogy ha valaki magyar, akkor legyen már oly szíves és kedves, hogy helyesen beszéli ezt a csodálatos és egyedi nyelvet...
Ha jól sejtem te a rendőrségen dolgozol, vagy valamilyen szorosabb szál fűz hozzájuk, ezért ez a nagy "de én akkor is megvédem"-kedés...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!