Ha valaki ellop a boltbol 50eFt alatti dolgot mit kaphat?
Csúnya büntit.
Egy ismerősömet elkapták azzal, hogy a barátnője parfümöt lopott és mivel együtt voltak, nyilván ő tettestárs. Kb. mintha most egy 12000Ft-os illatszert nyúlt volna le.
Bírósági ügy volt belőle és még ismerősömet is megbüntették, aki pedig nem is lopott semmit (tényleg nem tudta, mit csinált a másik). Kifejezetten ciki volt mert épp gyerekelhelyezési per folyt náluk és a volt férjének ez kapóra jött.
50 ezer forint alatt szabálysértés, de ez nem azt jelenti, hogy meg lehet úszni a büntetést, hanem hogy gyorsabb eljárásban kapja meg az illető a büntetését. Első esetben talán csak pénzbüntetés vagy közérdekű munkavégzést szabnak ki, ez a körülményektől is függ.
Szabálysértések esetén is lehetséges büntetés az elzárás esetenként, de az ilyen lopás nem tartozik bele.
Ha egy éven belül nem volt más hasonló lopás (mert ha volt akkor azzal összevonják és már nem egyszerű szabálysértés) akkor pénzbüntetés vagy közmunka végzése az amit kiszabnak. Kis értékű lopás (50 ezer felett) esetén már 2 év is kiszabható lehet.
25 ezres kart csinalt de vissza adta az uzletnek amit el lopott
A 25karrt kell kifizetni ennyi
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!