Mit akar tőlem a rendőrség betörési osztálya, egyáltalán mi az a határ, amitől már betörési aloszály foglalkozik az üggyel?
Voltam már büntetve ezelőtt sokszor, de már ezeket abbahagytam, de jött egy idézés, hogy meg kell jelennem. Én amikor régen bűncselekményeket követtem el, besurrantam és loptam, nem is egyszer, de a független bíróság elítélt és ültem is jogosan belátom. De azóta nem csináltam semmit.
Most mit akar tőlem a rendőrség betörési aloszály? És miért ők?
Anno az összes ügyemben a bűnügyi osztály nyomozó alosztálya járt el, amikor gyanúsított lettem, ugysnúgy a bűnügyi osztály folytatta, csak a vizsgálati alosztály vette át.
Ez is bűnügyi osztály, de nem nyomozó és vizsgálati alosztály, hanem egyenesen betörési alosztály.
Nem lehet, hogy más elkövetett valamit ami hasonló volt ahhoz amit anno én követtem el és azt hiszik én voltam?
valószínűleg hasonló elkövetési esetek voltak, és behívnak és megpróbálnak "megtörni" hátha te voltál.
A statisztika szerint sokszor ugyan azok ismétlik.
A 2019 és sátor ügy, azért jogerős felfüggesztettet kaptam anno, és nem betörési osztálynál volt az ügy.
Nekem címezték ezt a levelet, viszont én nem követtem el semmit.
#2 nek lehet igaza, bepróbálkoznak.
Tanúkihallgatás lesz szerintem.
Hehe. Itt ezen a szent oldalon ígértem meg neked levike hogy telefonálok Debrecenbe. Nem hazudtam :).
Nem csak te, de az ügyvédúr is pislog majd micaoda felderítés volt :)
Mostmár bevallom mit csináltam. Tényleg nem véletlenül kaptam ezt a levelet. Nem akarnak semmi mást rámfogni, csak amit elkövettem.
2023. Június 11-én vasárnap késő este 23.30 kőrüli időben a Debreceni Veres Péter utcai bolt parkolójában, ami egy nagy üzemi udvarba van, van egy grillcsirkés bódé, vagyis mozgóautó. A hatsó része egy bódé. Persze késő este zárva volt és én lattam, hogy az ajtó csak lánnccal can összekötve. Nincs rajta lakat. Gondolom azért nem zárták annyira, mert tehelphely udvarán volt. És a telephely udvarán van egy konténer, ahol biztonsági őr van. De az arrébb van. Én kiakasztottam a láncot, majd bementem és a kasszából elhoztam 30 ezer forintot. Sok ötszázas és jó pár ezer forintos bankjegy, meg egy zacskónyi apró volt. Ez 30 ezer valahányszáz forint volt. Több pénz nem volt bent. Kijöttem, becsuktam az ajtót, de a láncot nem akasztottam vissza.
Elkövettem. Most, hogy ezt az idézést megláttam, dobogott is a szívem rendesen. Kedden menni kell.
Amivel nem értek egyet, hogy miért a betörési alosztály kapta az ügyet?
Nem besurranás volt, mert nem egy teljesen nyitott ajtón osontam be és loptam, hanem kiakasztottam a lancot és a csukott, de kulcsra nem zárt ajtót kinyitottam, majd bementem. A besurranásnál lehet több, de nem éri el a betörés szintet. Mert az a betörés, ha valaki a lánc kiakasztasa után ha az ajtó kulcsra is van zarva rongálással kifeszíti. Tehát a betöréshez rongálás is kell. Az, hogy kiakasztottam a láncot, és a nyitott ajtón bementem, nem értem miért éri azt a szintet el, hogy a betörési alostály foglalkozzon az üggyel.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!