Foglalkoznának ezzel az ügyel a rendőrségen, ha bemennék feljelentést tenni?
Kb két hónapja valaki a páromnak olyan dolgokat ír rólam Facebookon , hogy én a munkahelyemen megcsalom őt. Álprofilról írja, tehát fogalmam sincs, hogy ki lehet az ès hiába tiltja le őt, kb két hét múlva csinál ujjat ès arról ír neki. Már kb a negyedik profilról írt neki. Ès kétszer volt olyan, hogy fel is hívta a páromat,de azt mondta a párom, hogy valami robot hanggal eltorzította magát. Vissza hívtam a számot és egy öreg bácsi vette fel, de ő megvolt esküdve, hogy semmit nem tud az egészről. Másodjára, más számról hívott, de ott is valami nő vette fel, az ország másik végéről.
Mindig azt akarja elhitetni a párommal az a valaki, hogy én kavarok az egyik recepciós lánnyal, hogy ő hallotta, amikor randira hívom, meg, hogy látta, hogy én simogatom őt.
Az a vicces, hogy el nem tudom képzelni, hogy ki lehet ez, mert eddig nem volt semmi rosszakaróm meg azt se értem mi célból teszi ezt, de már eléggé bosszantó.
Arra gondoltam, hogy bemegyek a rendőrségre, de többen is azt mondták, hogy nem biztos, hogy ezzel foglalkoznának.
1-es vagyok: Ez a telefonos dolog sztem meg bűncselekmény, ha jóra gondolok.
Próbáljátok meg felvenni, ha hív újból és azt is, hogy visszahívva más veszi föl.
Kérdező!
Attól függ....
Mennyire rendszeresek ezek a posztok pl. naponta történik, vagy naponta többször is....és ez tartósan történik -e pl. egy hétig folyamatosan vagy csak eseti alkalommal.
A zaklatásnak van egy jogi meghatározása.... azért azt ki is kell merítenie a cselekménynek.
Jó, ha tudod, hogy az ilyen facebook - os zaklatásokkal sokat nem tudnak tenni a zsaruk...
Egy megoldás lenne: NE LEGYEN FACEBOOK profilod!
(ugye, hogy ez 2023 - ban mekkora utópia)
5:
Nem is az, hogy facebook nélkül nem lehet élni, de szerintem nem megoldás az, hogy letöröljük magunkat onnét, mert ennyi erővel telefont is elfelejthetjük, hiszen ott is zaklat.
A másik meg az, hogy csak szeretné tudni az ember fia, hogy mégis kinek vagyok én útban.
Hát szerintem a zsaruknál sokkal többre mész, ha az ismerőseid (értsd jóakaróid ) között kutatsz egy kicsit....
Már nem azért, de minek ellenség olyannak, akinek ilyen "barátai" vannak, mint Neked....
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!