Jogosan büntettek meg? Mit lehetne máskor tenni?
Az történt, hogy utaztam busszal és felszállt egy kisebb csalad c-tipusu kisebbségi és leültette mellém a gyerekét az anyuka pedig a szembe ülésre. Az a 6-7 éves kisfiú pedig nem hagyott békén. Átnyúlt előttem hogy az ablakot piszkálja, hangoskodott. Eyg darabig tűrtem, de elkezdett azzal szórakozni, hogy a nyálát a cipőmre csorgatja és szóltam az anyukájának hogy szóljon a gyerekére mert köpdösi a drága cipőmet. Erre tudjátok ilyen magas párzási hangon elkezd visitani hogy "dikk kinek érzem magam" meg, hogy "ne emberkedjek mert a gyereke azt csinál amit akar" meg, hogy ha nem tetszik szálljak le. Ez hangos kiabálás volt pár dolgot mondtam neki de annyi értelme volt mintha a lóval imádkoznék. Arrébb ülni nem tudtam mert nem volt hely.
Persze látta a gyerek hogy ezt megteheti engem meg bosszant tehát újra elkezdett nyálat csöpögtetni. Rászóltam újra de hasonló eredménnyel. Egy idő után nem bírtam mert azt éreztem, hogy direkt bosszant szóval hirtelen úgy emberesen felpofoztam. Erre oda ugrik az apja vagy nem tudom és átnyúlt a székek fölött és tarkón ütött mert csak ott ért el. Nekem erre annyira elgurult az agyam hogy megfogtam a ruháját és teljes erőből orrba ütöttem ököllel. Ekkor kb pánik hangulat lett a buszon szóval megálltunk én meg gyorsan leszálltam és a kezembe vettem a gázsprayt hogy ne jöjjenek többen oda. Ennyi történt a buszon.
Természetesen jött a feljelentés rendőrség, de engem büntettek meg mert azt mondták hogy testi sértés meg garázdaság. Most bíróságra kell majd mennem. Kérdezem én, hogy mit lehet ilyenkor csinálni? Mivel lehet védekezni? Vagy csak elkell tűrni, hogy hagy csinálják amit akarnak?
Ők hívták. Én csak kaptam a levelet, hogy feljelentettek, bementem és akkor mondták, hogy a busz miatt. Még csak ennyi történt. A gyerek a semmiség, csak egy atyai tasli volt, inkább a másik, akkor kezdődött az esztelen kiabálás meg vérzett is az úri ember, aki megtudta nevelni a kicsiny fiát, amiatt kaptam a testi sértést.
De akkor ezek szerint hagynom kellett volna, a buszon nem volt kamera, a szemtanúkat meg szerintem úgyse fogja tudni senki előkeríteni. Nem tudom hogy megy ez. Viszont akkor nem tudom mit lehet ilyenkor tenni. Az ember hogy védheti meg magát? Miért vagyok köteles hagyni, hogy tönkre tegyék a ruházatom? Az is érdekes, hogy a volán társaságnak házirendje van rá, hogy nem szabad más utasokat inzultálni utazás közben, mégsem szól a sofőr.
Neked már véged, tuti leültetnek legalább pár hónapra testi sértés miatt és a te esetedben ez elég komoly, mert kiskorút bántalmaztál és mindegy hogy mi volt ennek az előjele, mert még is te léptél elsőnek aki elkezdte az agresszivitást.
Akár hogyan is volt, de el kellett volna menned a busz másik végébe, még ha álltál is volna, de nem keveredtél volna ilyen helyzetbe "olyan" emberek miatt.
#21:07
Ez nem ilyen egyszerű. Én önvédelemből követtem el, mert előtte megtámadtak. De ezt majd a bíróság fogja eldönteni. Mondjuk, ha meglátják a "sértett" rokonságát nem kérdés, hogy kinek fognak hinni... A bíró sem akarná, hogy őt inzultálják, megfogja érteni.
"Én önvédelemből követtem el, mert előtte megtámadtak. "
Kérdező, Te is tudod (érzed), hogy ez így nem igaz.
Téged senki se TÁMODATT MEG! Legkevésbé egy hülye cigány kölyök, aki nem tud viselkedni.
Állításod szerint, mindössze a nyálát a cipődre csorgatta!
Milyen JOGTALAN TÁMADÁS vagy azzal történő közvetlen fenyegetés valósult meg ellened? SEMMILYEN!
Itt annyi a baj, hogy mindez egy buszon történt,így lehetnek tanúk, bár nem ez a lényeges.
A lényeg a busz.
MIért?
Mert - sajnos - könnyen bizonyítható a tetted.
Ha ezt akkor csináltad volna, amikor leszállnak a busuzról, utánuk mész és ha senki nem látja, még sz@rt is kivered belőlük - - semmi bajod nem lett volna.
A gyerek megpofozása is gond, és azt még akár meg is lehett volna úszni, ha nem történik több.
(Ekkor lett volna max. egy könnyű testi sértés, ami magánvádként csak bíróságra tartozik, amiből jó eséllyel semmi nincs, mert még a feljelentés illetét se tudták volna a cigók kifizetni, és legfeljebb egy garázdaság szabálysértése, amit gy bírósági titkár folytat le, aki - szakmai okoknál fogva - annyira nem csinál gondot az ügyből, hogy egy figyelmeztetéssel megúsztad volna.)
DE így.......
Az, hogy a buszon orrbavágsz valakit, az kimeríti a garázdaság bűncselekményéhez megkívánt "erőszakos" kritériumot és efölött nem lehet elsiklani a hatóságnak sem + ott van még mindig a gyerek felpofozása.
Bekérhetik a busz kamerafelvételét (vagy látszik valami rajta vagy nem) és meghallgathatnak néhány utast is esetleg, így lehet olyan tanúvallomás, ami neked nem jön jól.
Hát lesz bünti, de nem komoly.
Kapsz egy büntetővégzést. (nem lesz tárgyalás, csak iratokból dönt a bíró)
A körülményeket figyelembe véve, megúszhatod egy próbára bocsátással...ez egy intézkedés és NEM BÜNTETÉS.
1 ÉVTŐL 3 ÉVIG TART. (most mondhatnád, hogy ezért a sz@rért ennyi...?)
Nem ezért, hanem mert ész nélkül "verekedtél" egy közösségi tömegközlekedési eszközön...
Máskor előbb gondolkodj, mielőtt elragadtatod magad...
egy ügyész.
Egyébként
14. Vagyok.
Kérdező! Elhiszem, hogy esetleg ha ártatlan is lennél, lehet az is vagy, de ha meggyanúsítottak, akkor az ügyész, ha ballabbal kel fel és olyan napja van, a nem elég bizonyítékokra is vádat emel, a bíró meg az ügyész felé fog hallani.
Tapasztalat. Semmit nem követtem el, ártatlanul meggyanúsítottak, a fő ügyész helyettesnek rossz napja volt, vádat emelt, a bíróság elítélt, melyet a másodfokú helybenhagyott, hiába fellebbeztem.
Aki képbekerüll, elítélik, hogy legyen statisztika.
Üdv Magyarországon!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!