A gyanúsított, ha nem tesz beismerőt, lehet nem került volna letartóztatásba?
Egyszer egy házból elloptak mittudomén mennyi pénzt és egy több kamera felvette az illetőt. A kameraképekből megállapították, hogy az illető bejutHATOTT az ingatlan udvarára, ahonnan a ház ajtaja nyílt. Mivel az illetőt nagyon ismerték a rendőrök, hasonló pénzlopás miatt volt is ügy folyamatban a rendőrségen, a rendőrségen amikor a sétretg feljelentést tett, sejtették hogy ki szokott pénzt lopni és úgy döntöttek, hogy azonnal kimennek a helyszínre adatot gyűjteni és a szemközti társasház kamerafelvételeit megtekintik. Megnézték és felvett egy embert, aki bejutHATOTT az udvarra a kamera szerint. A rendőrség úgy döntött, hogy egyelőre elég ennyi, keressék azonnal meg az embert és gyanúsítsák meg, és valahogy vegyék ki belőle a beismerőt. Elkezdték keresni, megtalálták, előállították és mivel üzletszerű lopások miatt van eljárás ellene, meggyanúsítják és őrízetbe veszik, előterjesztik a letartóztatasát az ügyésznél, hogy indítványozza a letartóztatást. Nincs konkrét bizonyíték, hogy ő emelte el a pénzt, mert az udvarban lakik még szomszéd és az is besurranhatott. A nyomozók azzal akarják rávenniaz illetőt, hogy ha beismeri a bűncselekményt, az őrízet az biztos, tehát 3 napot a fogdán tölt, de akkor nem terjesztik elő a letartóztatást. Erre beismeri az ember. Majd a fogdán várja, hogy jöjjenek szabadítani, ehelyett már a nyomozó hozza is az ügyészi papírt, hogy az ügyész megírta a letartóztatási indítványt. Viszik az ülésre és le is tartóztatják.
Igaz történet.
Leírtam egy megtörtént esetet.
Kérdésem: Ha a gyanúsított nem tesz beismerő vallomást, nem ismeri el a dolgot, ha ő volt akkor sem, nem mond semmit, akkor az ülésen a nyomozási bíró szabadlábra helyezte volna, nem tartóztatta volna le, mert a gyanú nem alapos?
#8
Tökéletes, annyival kiegészítem, ha megengeded, hogy ő "régen rosszat csinált, de már megjavult", de valahogy minden héten lesz egy újabb sztori, vagy egy friss jegyzőkönyv lopásokról. :D
Megint kimaradt az esti bogyó?
Ejnye ejnye.
Letartóztattát az embert, de már kint van (régóta) és mi következik az ilyenből?
Ha legközelebb bármi trükkel próbálkozik a rendőrség, akkor nincs konkrét bizonyíték és nem hiszünk el semmi trükköt, mivel már tényleg minden taktikát ismerünk. Ne legyen, de ha legközelebb ilyen helyzet adódik, hogy a beismerőt akarják kihúzni, akkor nem ismer be, hanem tagad az ember. Semmit nem mond, megtagadja a vallomást és panasszal él a gyanúsítás ellen. Nagyon sok minden múlhat, ha nem ismer be. Lehet a 72 óra fogda az garantált, de utána a nyomozási bíró nem tartóztatle, mert nem alapos a gyanú. Még lehet az ügyész srm indítványozza a letartóztatást.
Jaja, persze, te már jó útra tértél már régóta.
De kár, hogy január végén mégis megfogtak megint. 😂😂
Genetikai nyomok az ajtón, szekrényen, ujjnyom.
Levike.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!