Kezdőoldal » Politika » Rendőrség » Jó ötlet lenne tájémoztatni...

Jó ötlet lenne tájémoztatni ezeket a járőröket, vagy esetleg zaklatásnak vennék és inkább ne tegyem?

Figyelt kérdés

Sajnos a múltban volt ügyem és az összes járőr ismer a városban, ha meglátnak minden további nélkül igazoltatnak és ruházat/csomagátvizsgálást is csinálnak. Én ilyenkor mindegyik nevét megjegyzem, ami rájuk van írva (ruhára), és próbálom eszbetartani, majd felírni. Van, aki már igazoltatott régen is a börtön előtti időben is. Olyat is ismerek aki igazoltatott és korábban a poffice ügybe ő állított elő, a nyomozati anyagba megvan az a jelentés is -miszerint előállítottak ekkor meg ekkor, bilincset hány óra hány perctől meddig alkalmaztak és milyen indokkal, az intézkedésnél jelen volt xy őrmester, vagy hadnagy- és így tudom a nevüket. Ezeket a járőröket kikerestem facebookon (már aki fent van).


Gondoltam olyanra, hogy meg kellene írnom egy olyan szöveget, hogy Jó napot, vagy ha nő, kezit csókolom, bizonyára a munkája során ismer engem, tudja ki vagyok és sajnos meg szoktak állítani igazoltatni és kipakoltatni zsebem, táskám. Kérném Önöket, hogy ettöl az igazoltatástól temintsenek el a jövőben és ne igazoltassanak, ha lehet, mert ezt zaklatásként veszem már. Ha már messziről látom, hogy jön egy rendőrautó, az van bennem, hogy na megint megállít biztos, és egyszerűen ezzel megy el 10 perc olyankor." És elküldeném az összes járőrnek ezt. Még van szolgálatirányító tiszt is aki fentvan fecen és neki meg azt küldeném, hogy mondja már meg a beosztottainak, ha kijön rá az alkalom, hogy engem ne igazoltassanak már. Ugyanis odaírnám, hogy nem csinálok a jövőben ilyeneket már. Amióta kint vagyok, nem követtem el bűncselekményt. Sokat csináltam régen, de többet nem fogok.


Mit gondoltok, hogy ilyen üzenetet, ha facebookon írok a járőröknek, meg a szolgàlatirányító tisztnek, lehet belőle bajom, hogy pl. zaklatás, vagy semmi nem lenn belőle?


Normális válaszokat kérek! Köszi!



2022. aug. 5. 18:03
1 2
 11/20 anonim ***** válasza:
Ja, és remélem egy életre megtanultad, hogy elég egyszer hibázni. Utána viselned kell a következményeket. Fogj kezet magaddal.
2022. aug. 5. 20:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/20 A kérdező kommentje:

Tudom tudom. Én voltam a hülye.

De az miért volt, hogy civilruhás nyomozók is odajöttek, meg az egyik járőrkocsiban az épp akkor éjjszakás szolgálatirányító tiszt is ott volt?

2022. aug. 5. 20:19
 13/20 anonim ***** válasza:
Mert nem akarták elhinni hogy tényleg nem lopni voltál.
2022. aug. 5. 20:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/20 A kérdező kommentje:
Nem volt nálam semmi olyan.
2022. aug. 5. 20:33
 15/20 anonim ***** válasza:
Ezért nézték meg. Meg akartak bizonyosodni róla. Érted?
2022. aug. 5. 21:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/20 anonim ***** válasza:
Levike tökmindegy hova költözöl. Az ország összes rendőre tudja már ki vagy és mindenki le fog kapcsolni. Még Sopronban is, de Pécsett is. Vége van Levike
2022. aug. 5. 21:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/20 A kérdező kommentje:
Telefonszámom tudják és látják ahol járok, látták mikor közeledtem haza és a lakástól nem messze megállítottak.
2022. aug. 5. 22:40
 18/20 A kérdező kommentje:

Ma este 4 kérdést tettem fel gyakorira csak ide a rendőrség topikba és a főoldalon ki is dobta a "most népszerű témáknál" a rendőrség szót is.


Gondolom ezért, mert nem mindig szerepel a rendőrség szó ott.


De ez nem baj, mert legalább, ha valaki rákattint, a rendőrség szóra a főoldalon, akkor kidobja a kérdést, és ha pont őt is érdekli a téma és választ szefetne, nem kell feltennie külön a kérdést ha hasonlót szeretne kerdezni.


30 prcenkent lehet kérdést feltenni, az hogy melyik kategória, abba nincs korlát. Ha valaki a rendőrség v az élelmiszerek fovatba tesz fel mindig kérdést, akkor oda. Olvastam a szabályzatot.

2022. aug. 5. 23:34
 19/20 A kérdező kommentje:
Elnézést nem 4- et hanem 3 -at tettem fel este viszonylag sűrün és ezért írja lehet ki a rendőrsév szót, ami nem baj szerintem. De lehet nem azért, lehet nem jól tjdom és tévedek, de nekem aztán mindegy, csak megjegyeztem.
2022. aug. 5. 23:38
 20/20 anonim ***** válasza:

A törvények, jog kategóriát kihagytad, néha oda is belehánysz valami baromságot.


Amúgy szerinted érdekel bárkit is mi van veled? Írj inkább egy könyvet az életedről, hátha lesz aki megveszi, hogy felgyújtsa

2022. aug. 6. 07:17
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!