Kezdőoldal » Politika » Rendőrség » A rendőrségen eljárás kelljen,...

A rendőrségen eljárás kelljen, hogy follyon, hogy valakit mindig igazoltassanak és ruha, táskakipakolás legyen?

Figyelt kérdés

Ha egy embert pl.tavaly tavasszal a rendőrök, ha megláttak, mindig igazoltatták és kipakoltatták a táskáját, ruhazsebeit átnézték, szinte minden héten. Mindig, ha meglátták a rendőrök ezt csinálták, mikor észrevették, hogy álljon csak meg...majd elengedték mert semmit nem találtak nála. Viszont több mint 10 rendbeli bűncselekményért eljárás is volt ellene a kapitányságon. Oké figyelték is a rendőrök rendesen Aztán elkövetett még egy bakit, ekkor már őrízetbe vették, a bíróság letartóztatta, de idén év elején szabadult. Teljes szabad lábon lehet, oda megy ahova akar. Viszont amióta kijött a börtönből azóta nem állítják meg az embert. Ahogy kijött, rá két héttel igazoltatták és ruha, táska kipakolás volt, de az is csak azért, mert megjelent egy olyan helyen, ahol felismerték korábbi incidens miatt, és betelefonáltak a rendőrségre. De a gyerek semmit nem követett el és mehetett tovább. Ezt a gyereket a városban ismerik a rendőrök. Azt mondta neki az anyukàja, hogy most, hogy kijött a börtönből, figyelni fogják a rendőrök, azonban megannyiszor ment el mellette, előtte rendőrautó, nem állítsák meg, semmi. Azóta se. Pedig tuti látják az embert, meg is ismerik, mert a rendőrök nem hülyék, még van, hogy a gyerek farkasszemmel néz be a rendőrautóba, de akkor sem, azóta sem állítjàk meg.


Ez mi miatt van, hogy mostmár nem állítják meg, nem igazoltatják, semmi..., talán attól, hogy ugyan folyik eljárás ellene, de már a rendőrségen nem, hanem a bíróságon és a rendőrségen kell, hogy follyon, akkor állítanák meg az ilyen embert? Vagy mostmár nincsennek olyan állampolgàri bejelentések, feljelentések, ami az embernek a módszere volt?


A kérdésem adott. Hiszen ismerek egy ilyen embert és mesélte, hogy ez a helyzet, nem b@sztassák a rendőrök.



2022. ápr. 30. 21:14
1 2
 1/16 anonim ***** válasza:
96%
Jaj levike.
2022. ápr. 30. 21:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/16 anonim ***** válasza:
100%
Unalmasak már ezek a sztorik Levike.
2022. ápr. 30. 21:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/16 anonim ***** válasza:
100%
Follyon? Most komojan?
2022. ápr. 30. 21:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/16 A kérdező kommentje:
Az 1 és 2- es kommentelőt nem értem. Mind a két kommentelő íra, a Levike szót. Hogy miért, nem tudom.
2022. ápr. 30. 21:47
 5/16 anonim ***** válasza:
100%
Nem tudom,levike.
2022. ápr. 30. 21:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/16 A kérdező kommentje:
Lehet valakivel kevernek.
2022. ápr. 30. 22:20
 7/16 anonim ***** válasza:
93%
Levike,nem keverünk senkivel.
2022. ápr. 30. 22:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/16 anonim ***** válasza:
92%

Ne titkold magad levike. Májusban ítélnek el rablásért másodfokon, és mész befele 3 évre.

Minek csináljanak felesleges munkát maguknak?!

2022. máj. 1. 00:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/16 anonim ***** válasza:
100%

Levigyula, hiába írsz magadról E\3 személyben, nem hogy a rendőröket, de még a hétköznapi Gyakorizókat se sikerül megtévesztened soha..


Az igazoltatás mindig célhoz kötött és indokolt!

Mivel kijöttél a böriből, szerintem a debreceni kapitány elrendelte, hogy debrecen illetékességi területén Levigyulát alkalmanként a közrend, közbiztonság védelme érdekében és bűncselekmények megelőzése és megszakítás miatt igazoltassák.

Lopni mész-e, vagy lopásból jössz, illetve van-e nálad olyan dolog, aminek nem te vagy a tulajdonosa.


Ez nem azért van, mert téged valaki nem kedvel, meg kipécézett volna, hanem ilyenkor ez a protokoll.

Mielőtt valakit kiengednek a börtönből (az igazi ítélet és végrehajtás után), akkor ahová ő a börtönkapu átlépése után menni szeretne, ott a rendőröknek környezettanulmányt kell végezniük. (Megkérdezik, szociálisan jól viselkedne-e, vagy továbbra is fennállna a bűncselekmények elkövetésének folytatása, mit szólna a környék ahhoz, ha őt hazaengednék.)


Mivel tudja az egész Gyakorikerdesek és fél Debrecen, hogy te is kis huncut lopkodós kleptomániás kis figura vagy, természetesen gyakran néznek rád a rendőrök és kérdeznek ki merre jártál, mi van nálad.


Ebből nem kell regényt írnod, csak gondold át logikusan.

Nem hallgat le senkit, nem nyomkövet senki, egyszerűen csak mivel állandóan az utcán vagy, a rendőr pedig szintén az utcán vagy, gyakorta futtok össze, és ha már ott vagytok, a rendőr megteszi, amit fent utasítottak neki.

Ha tényleg követnének téged, akkor otthon miért nem kopogtatnak soha?

Hm? Látod-látod..

2022. máj. 1. 08:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/16 A kérdező kommentje:

9-es!

Hagyjuk a nevet, hogy te is Levigyulázol. Hagyjuk, hiszen hiába beszél az ember.


Inkább arról kérdeznélek 9-es, hogy nem figyelted meg a kérdést rendesen?

Mert éppen arról szól a kérdés, hogy tavaly volt ez az ellenőrízgetés, megállítás, pakolja ki a táskát, sorozatban. Az illető amikor kijött a börtönből, utána két hét mulva volt egy, de az is betelefonálás miatt, mert felismerte egy edzőúr. De azóta se volt. Épp az, hogy ezt az egy esetet leszámítva, jönnek mennek a rendőrök, sosem állítsák meg, nem foglalkoznak vele, pedig biztos látják. Épp az, hogy azóta nincs ez a megállítás mint ami a börtön előtt volt. Ez miért van?

2022. máj. 1. 13:38
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!