Mi az oka, hogy előkészítő űlést követően is fenttartják az előzetes letartóztatást?
Olvasgatom a rendőrség, ügyészség, bíróság honlapját, bulvár lapokat és olyat is ír, hogy azok az emberek, akik letartóztatásban vannak, előkészítő űlést tartott a bíróság és, ha a vádlott beismert és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról előkészítő űlésen ítélet született, a vádlott fellebbezett az ítélet ellen, a letartóztatást ügyészi indítványra (vagy anélkűl) a bíróság továbbra is fenttartotta.
Arra értem, hogy általában nem szokták kiengedni letartóztatásból a vádlottakat, hanem fenttartják másodfokig is a letartóztatást.
Pl.egy ember előkészítő űlésen terrorcselekmény ügy miatt kapott 3 év 8 hónapot, fellebbezett mindenki, az ügyész, a vádlott, a védő, az ügy másodfokra került, de nem engedték ki a férfit letartóztatásból.-olvasható az egyik bulvár lapban.
Mi az oka, hogy az esetek 90%-ban nem engedik ki előzetes letartóztatásból a vádlottat?
Én vtam letartóztatásba 8 és fél hót. A vádirat beismerés, tárgyalásról lemondás esetén 1 év 6 hót kért rám. Megvolt az előkészítő űlés és beismertem, lemondtam a tárgyalásról, amit a bíró végzéssel elfogadott, majd ítéletet mondott a vádirattal egyezően 1 év 6 hót, ezzel életbe lépett a súlyosítási tilalom, és a már előzetben 8 és fél hó előzetes beszámítva rendeltetett. Fellebbeztem enyhítésért, megy az ügy másodfokra ekkor az ügyész is mondta a bírónak, hogy Tisztelt bíróság, nem szükséges továbbra a letartóztatás fennállása, a vádlott szabadlábon védekezzen a továbbiakban. A bíró ekkor meghozta a következő 3.számú végzést, miszerint elrendelte azonnali szabadlábra helyezésemet, amit az ügyész is tudomásul vett. Du.3 kor már képtem a bv ajtaján.
Más vádlottat miért tartanak bent letartóztatásban még abban az esetben is, ha beismer, lemond a tárgyalásról és 1.fokú ítélet születik?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Miert nem kapsz mar egy tudoemboliat Levike?
Szanalmas bohoc vagy, van neked egyaltalan eleted?
Na na na!
Normálisan viselkedj!
Én normális válaszokat várok.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Például azért hogy ne kövessen el több hülyeséget.
Neked is előzetes kellene Levike.

Miért nem kérdezed meg e-mailben és vagy telefonon a nyomozó bácsikat és ügyész nénit?
Ők jobban tudnának neked válaszolni, nem gondolod?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!