Az ilyet tanúként hallgatnák ki vagy egyből gyanúsítottként?
Tegyük fel, hogy van egy szeméky aki ellen súlyos vagyon elleni bűncselekmény miatt van vád, valamint a helyi rendőrségen is gyanúsított egy ügyben. Ha az ilyen ember bemegy egy sportközpontba ahol több edzés is van, de egy előtér, egy öltöző és látja hogy jönnek edzeni. Amikor mondenki átöltözött, mennek be a terembe, ami a B terem, az A teremben még folyik az edzés. Az előtérbe van kamera. Amikor mindrnki bement a B terembe, akkor nevezett feláll és bemegy az öltözőbe, ahonnan ellopna több tízezer forintot, majd ezt követően elhagyná az épületet. Mondjuk történne feljelentés.
Tekintettel arra, hogy a kamerafelvételen az látszana, hogy bement az ember az öltözőbe, be nem látna, bentről wc is nyílik valamint többen jártak az öltözőben, akik az A teremben időközbe végeztek, azok is.
A kamera felvétel visszanézésekor a rendőrségnek egyértelmű lenne a dolog, hogy ezt az embert ismerik, vannak ügyei, tuti Ő volt, azonban ez nem elég, mert ez nem bír bizonyítandó erővel, csak találgatnák, hogy Ő lehetett, más is, de csak Ő, mert Ő ellene van eljárás jelenleg is. De ez mint említettem nem elég.
Tuti, hogy beidéznék az emberkét, de azt nem tudom, hogy hogy.
Mivel egyértelmű, hogy Ö lehetett, így gyanúsítottként idéznék be elsőre vagy nem lehet így akkor sem, hanem előszőr tanúként?
Ne kövezzetek meg, nem csináltam ilyet, csak arra irányúl kérdésem, hogy ha van olyan akit ismernek a nyomozók és megint ott volt egy olyan helyen ahonnan pénz tűnt el, de nincs konkrét bizonyíték, mert a lamera csak az előteret látja, egyből gyanúsítottként hallgatnák e ki az ilyet vagy nem tudnának mit csinálni, előszőr tanúként csak.
Elsőre, lehet, tanúként idézik be. S ha nem tud kielégítő választ adni arra, hogy:
1. mi dolga volt az intézményben, ha nem ott sportol
2. miért várta meg, míg mindenki az edzőterembe megy, ha csak a mellékhelyiséget akarta használni
3. miután onnan kijött, miért nem ment az edzőterembe, miért távozott
azonnal az intézményből;
nos, akár gyanúsítottá is válhat. Nem olyan nehéz az ilyen piti kis öltözőtolvajokat elkapni. És igen, számít az előélete abban, hogy
jobban a körmére nézzenek, mint más tanúnak.
És nincs joga és erkölcsi alapja, érzékenykedni, ha az előélete szempont. Ne tessen lopni, csalni, és akkor nem fognak elsőre rá gyanakodni.
Levike, nekem van egy tuti tippem a számodra.
Ne lopkodj és akkor nem lesz bajod a rendőrséggel!
#4!
GYULAI törvényszék>Békéscsabai Járásbíróság.
De ez Debrecen példa.
Dehogynem. Már megint bementél az edzőterembe!
Nem megmondtuk hogy ne menjél többet oda?
Csaknem érted meg levike csak nem... addig fogod csinálni míg megkapod az üzletszerűséget.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!