Kezdőoldal » Politika » Rendőrség » Mit csináljak, ha az öcsém...

Mit csináljak, ha az öcsém fenyeget, meg akar verni, nekemjön és hiába hívom a rendőrséget, semmit nem csinálnak?

Figyelt kérdés

Egy albérletben lakom öcsémmel, a bérleti szerződés az én nevemen van, munkája hónapok óta nincs, alkalmimunkából él, van egy csaja aki odajár hozzá és mostanában tiszta idegbeteg a testvérem. Tegnap bejelentette, hogy nem tudja a bérletidíj felét kifizetni 18-án és elköltözik, én egy senki vagyok, már nem egyszer jött nekem, volt, hogy visszaütöttem. Tegnap eljött a barátnője, leköcsögözött és a földreköpött, hogy én nem mondjak a barátjára semmi rosszat, erre távozásra szólítottam fel a kedves hölgyet, ez öcsém sérelmezte és nekemjött, berántott a szobámba és lenyomott az ágyra, folytogatott, megmart, majd mikor elengedett, mondtam, hogy önvédelemből, hogy nekemjött le akartam ütni, de helyette a szekrényembe ütöttem, erre kihívta rám a mentőket, hogy közveszélyes vagyok önmagamra és másra. A mentők kijöttek, az öcsém és a nője egyet állítottak, erre a mentő el is vitt az sbo-ra, mondtam semmi bajom csak magam védtem volna meg, de azt mondták, hogy be kell mostmás menjek, mert ha nem, rendőri kísérettel kell menni. Bementem, négy órát töltöttem ott, semmi bajom és hazaengedtek. Amikor megérkeztem, este kilenc után haza, megint nekemjött, hogy a nőjét ne sértegessem. Én viszont kihívtam a rendőröket és elmondtam, hogy nekemjött. A rendőrök csak gúnyolódtak, hogy ha nem bírják egymást, egyi erre-másik arra, mink két gyerek és elmentek. Ma reggel az öcsém felkelt, csapkodott és nekemtámadt, ezért újra kihívtam a rendőrséget, most is kijöttek és semmit nem csináltak. Annyit mondtak, ha úgy gondolom, akkor tegyek feljelentést. Mondtam nekik, hogy ahányszor megtámad az öcsém, annyiszor ki fogom őket hívni. Válaszként azt mondta a rendőr, hogy ők meg ki is jönnek és annyiszor mondják el, hogy tegyek feljelentést. Reggel elmentek a rendőrök és az öcsém is elment. Én már félve megyek haza, ki tudja mikor támad nekem, neki lehet, nekem is támad nyugodtan, mert tudja, hogy a rendőrök nem csinálnak semmit és, ha feljelentést teszek, semmi bizonyítékom nincs és ott sem csinálnak egyebet. Úgyhogy nyugodtan nekemjön, ha akar és tűrni kell, mert ha védekezek, megütöm, kihívja a mentőket, ők pedig megint bevisznek. Na hol itt az igazság?

Mit csináljak, mitévő legyek, ha a sendőrség semmirevaló, nem csinálnak semmit és engem pedig bánthat az öcsém?

Megvédeném magam, de akkor az komoly lenne és emberölés kísérlete miatt bevinnének. Tűrni kell. Sőt szétverheti nyugodtan a bútort és azt mondja, hogy én tettem és kihívja a mentőket, azok pedig elvisznek. Mondta is hogy szétver mindent. Sakkban vagyok.

Mit lehet csinálni?



#Baj, botrány
2020. júl. 8. 22:58
1 2 3 4
 21/32 A kérdező kommentje:

Tegnap reggel mondtam neki, hogy ha életveszélyesen nekem jön, akkor én jogosan.......nem írom. Mondtam neki rágalmazó dolgokat, mindent felvett a telefonjára és ma délelőtt méreggel eltűnt. Egy órája jött haza, hogy volt a rendőrségen rágalmazásért feljelentést tenni és tudjak róla. Azt mondta, hogy ez csak szabálysértés lesz, gondolom mondták neki, de feljelentett.

A barátnője és ő még kitalálják, hogy én megütöttem és ő hívja ki a rendőröket. Ma reggel a barátnője mondta, hogy összekarmolja magát és azt mondják, hogy nekitámadtam és feljrlent. Reggelente a testvérem mérgében amikor felkel, főzi a kávéját, csapkod, csapkodja a bútort, dobálja az edényt a konyhabútorra. Holnap reggel amikor felkel és csinálja a kávéját, felveszem telefonnal.

2020. júl. 9. 16:16
 22/32 anonim ***** válasza:
100%

Nem egészen értem, hogy milyen "rágalmazó dolgokat mondtál" neki. Az, hogy otthon azt mondod neki, hogy betőrt a kisboltba, ami nem igaz, és ő ezt felveszi, és elszalad a rendőrségre, nem lesz semmi, ugyanis a rágalmazáshoz más kell. Ha a barátnőd összekarmolja magát, stb. na erről kellene felvételt készíteni, az ilyen dumákról. Beszéltesd, kérdezd, hogy ez miért jó nekik, miért csinálják, komolyan gondolja-e hogy összekarmolja magát, és feljelent, és ha ő erre nyilván reagál valahogy. Ekkor ne menj a rendőrségre, csak legyen biztosíték. Ha bármi lesz vele, egyszer jön a rendőrség, hogy feljelentett téged, akkor megmutathatod a rendőrségen a felvételt, és abból ott lesz a hamis vád, ami igen komoly bűncselekmény, börtön is járhat érte.


A gyk-ból, facebookból és a többi helyről mindig LÉPJ KI, és használatkor jelszóval lépj be! Tudod, ne legyen az, hogy a nevedben becsületsértő dolgokat közöljenek az oldaladon, amiről írnak, és más előtt se tudjanak lejáratni.

2020. júl. 9. 16:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/32 anonim ***** válasza:
69%
Vegyél egy zárat az OBI-ba. Ha elmegy otthonról a barátnőjével cseréltd ki a zárat.. Egyedül is kelehet, nem nehéz. A cuccait rakd ki az ajtó elé és ennyi.
2020. júl. 9. 18:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/32 anonim ***** válasza:
100%

Na ez az, amit a #23-as írt, nem tehetsz.

A vagyontárgyaihoz joga van, és akkor sem rendelkezhetsz felette, ha nem szimpatikus a számodra. Ha kirakod, és ellopják mások, akkor aztán tényleg feljelenthet téged, ill. perelhet, és fizetheted a kártérítést és a perköltséget, és kitalálhat mindenfélét, hogy mi minden volt ott, amit eltüntettél, mert szöget ütöttél a fejében.


Zárat egyfelől csak a tulaj hozzájárulásával cserélhetsz, másfelől ahogy írtam, nem teheted meg jogi okokból, hogy csak úgy kizárod.

2020. júl. 9. 19:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/32 anonim ***** válasza:
100%

Megteheted, hogy kizárod. Te neveden van az albérlet, te laksz ott. Ő mivel igazolja, hogy ott lakik? Szerinted az ilyen ember polgári perre fog menni, mert kiraktad a cuccait? Dehogy fog. Pénze sincs rá, ahogy a kérdező írta és az, hogy polgári perre menjen nem 10 ezer forint, hanem százezrekről és évekről beszélünk.


Tulaj hozzájárulása nélkül is kicserélheted a zárat a régit meghagyod és ha elköltözöl vissza szereled. A tulajnak sincs joga bemenni csak akkor, ha ott vagy és előre bejelenti, hogy megy.


"és kitalálhat mindenfélét, hogy mi minden volt ott"


Neki kell bizonyítani, hogy mi minden volt ott, azt is neki kell bizonytani, hogy Te kiraktad és eltüntek. A kérdező csöndben ülne az ügyvéddel együtt a Polgári peres eljárásban és nem fog történni semmi, mert semmit sem tudnak bizonyítani. :). Ha meg ki is rakta valaki és ellopták az rendőrségre tartozik és nem polgári perre és azt kell megkeresni aki ellopta ... ;). Ha én nyitva hagyom a lakás ajtót az albérletbe és mondjuk a mikro a tulajdonosé és valaki bejön és ellopja a mikrot akkor nem perelhet engem, hogy nyitva hagytam az ajtót és ezért lopták el.... :).


Simán cseréljen zárat és csessze ki a holmait.

2020. júl. 9. 20:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/32 anonim ***** válasza:
100%

Hát a csajszival hamis tanúnzása sajna bizonyítéknak tekintendő a bíróság előtt egészen addig, amíg meg nem dől a szavahihetősége.


Lehet, hogy nincs pénze amúgy bíróságra és esze sincs hozzá, viszont nincs kétségem afelől, hogy a lakás előtt pépé vernék, és esetleg őt zárnák ki.


Amúgy a rendőrségen kb. mindegyik kerületi rendőrrel találkoztak már, mert jól bemutatkoztak, és tudják, hogy ott lakik, nem a levegőbe beszél.


Azt a pár napot jobb békességben kibírni, hátha tényleg elmegy, aztán ha nem, akkor jönni a joggal.


De kirakni a holmiját... semmiképpen!

2020. júl. 9. 21:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/32 anonim ***** válasza:
69%
Kiviszem a cuccaimat a tárolóba vagy valahova ahol eltudom tárolni, majd felhívok a lakásba kisebbségieket, hogy bármit vihetnek ingyen van. :). Ezt akkor tenném mielőtt a delkivens hazaér a nőjével. Szerinted közbe mer majd szólni? :)))
2020. júl. 9. 22:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/32 anonim ***** válasza:
100%
Na meg még egy kérdés. Ha kiteszem a cuccait, hogy bizonyítja majd, hogy az ő cucca? :) Számlával tudná igazolni esetleg annak hiányában csak mondhatja, hogy az övé.. ilyen erővel a kérdező is mondhatja, hogy az az én farmerom volt. :).
2020. júl. 9. 22:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/32 anonim ***** válasza:
100%

#27, 28! Legalább hülyeséget ne írj, bár tudom, ez kényszeres.

A tanú vallomása is bizonyíték. Esetleg ott egy halom haver, hogy együtt vették neki.


Lehet, hogy ott abban a pillanatban nem fog közbelépni, DE majd később megnézheti a kérdező magát, amikor meg lesz fenyegetve, hogy adja oda a cucc árát, jó vastagon számítva, vagy pépé lesz verve. Törött kézzel meg nem biztos, hogy olyan jó munkaerő, és talán elveszíti az állását, fizetés nélkül meg a lakását is.


Szerintem neked is csak a szád jár, de megtenni neked sincs merszed a következményeket figyelembe véve azt, tenni, amit javasolsz. Vagy képtelen vagy belegondolni.

2020. júl. 9. 23:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/32 A kérdező kommentje:
Ma félig lenyugodva szóbaállt velem a testvérem és mondta, hogy kedden este, amikor kihívtam rá a rendőröket, (neki nem mondtam előre, lementem, lent a ház elől hívtam és együtt mentünk fel a lakásba a négy rendőrrel), azt mondta, hogy nagyon nagy szerencséje van. Még jó, hogy a rendőrök csak megálltak és az ebédlőtérben beszélgettek, ha benéztek volna a szobájába és felhajtják a takarót, akkor egy éles lőfegyvert találtak volna és bilincsben vitték volna el. Mondta, hogy ittas is volt. Állítólag egy srác adta oda neki, hogy árulja 20 ezerért és sms-el zaklatják, hogy eladta-e. Valamint az öcsémet megzsarolták, hogy vagy úgy tesz, ahogy kérik vagy százezer forintot adnia kell. Ezt nem tudom mire értette, ezeket magyarázta. Azt sem tudom, hogy igaz-e vagy csak hazudozik, mi ennek a valóságtartalma. Azt kérdezte ma, hogy tudok-e neki adni neki kölcsön harminc ezer forintot, mondtam nincs, mert jövőhéten lesz.
2020. júl. 10. 20:46
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!