Mit csináljak, ha az öcsém fenyeget, meg akar verni, nekemjön és hiába hívom a rendőrséget, semmit nem csinálnak?
Egy albérletben lakom öcsémmel, a bérleti szerződés az én nevemen van, munkája hónapok óta nincs, alkalmimunkából él, van egy csaja aki odajár hozzá és mostanában tiszta idegbeteg a testvérem. Tegnap bejelentette, hogy nem tudja a bérletidíj felét kifizetni 18-án és elköltözik, én egy senki vagyok, már nem egyszer jött nekem, volt, hogy visszaütöttem. Tegnap eljött a barátnője, leköcsögözött és a földreköpött, hogy én nem mondjak a barátjára semmi rosszat, erre távozásra szólítottam fel a kedves hölgyet, ez öcsém sérelmezte és nekemjött, berántott a szobámba és lenyomott az ágyra, folytogatott, megmart, majd mikor elengedett, mondtam, hogy önvédelemből, hogy nekemjött le akartam ütni, de helyette a szekrényembe ütöttem, erre kihívta rám a mentőket, hogy közveszélyes vagyok önmagamra és másra. A mentők kijöttek, az öcsém és a nője egyet állítottak, erre a mentő el is vitt az sbo-ra, mondtam semmi bajom csak magam védtem volna meg, de azt mondták, hogy be kell mostmás menjek, mert ha nem, rendőri kísérettel kell menni. Bementem, négy órát töltöttem ott, semmi bajom és hazaengedtek. Amikor megérkeztem, este kilenc után haza, megint nekemjött, hogy a nőjét ne sértegessem. Én viszont kihívtam a rendőröket és elmondtam, hogy nekemjött. A rendőrök csak gúnyolódtak, hogy ha nem bírják egymást, egyi erre-másik arra, mink két gyerek és elmentek. Ma reggel az öcsém felkelt, csapkodott és nekemtámadt, ezért újra kihívtam a rendőrséget, most is kijöttek és semmit nem csináltak. Annyit mondtak, ha úgy gondolom, akkor tegyek feljelentést. Mondtam nekik, hogy ahányszor megtámad az öcsém, annyiszor ki fogom őket hívni. Válaszként azt mondta a rendőr, hogy ők meg ki is jönnek és annyiszor mondják el, hogy tegyek feljelentést. Reggel elmentek a rendőrök és az öcsém is elment. Én már félve megyek haza, ki tudja mikor támad nekem, neki lehet, nekem is támad nyugodtan, mert tudja, hogy a rendőrök nem csinálnak semmit és, ha feljelentést teszek, semmi bizonyítékom nincs és ott sem csinálnak egyebet. Úgyhogy nyugodtan nekemjön, ha akar és tűrni kell, mert ha védekezek, megütöm, kihívja a mentőket, ők pedig megint bevisznek. Na hol itt az igazság?
Mit csináljak, mitévő legyek, ha a sendőrség semmirevaló, nem csinálnak semmit és engem pedig bánthat az öcsém?
Megvédeném magam, de akkor az komoly lenne és emberölés kísérlete miatt bevinnének. Tűrni kell. Sőt szétverheti nyugodtan a bútort és azt mondja, hogy én tettem és kihívja a mentőket, azok pedig elvisznek. Mondta is hogy szétver mindent. Sakkban vagyok.
Mit lehet csinálni?
Ha jól értem, akkor már lelépett a tesód és a csaja, szerintem már leszar téged. Nem kell félned, jobb dolguk, nagyobb gondjuk is van annál, hogy téged bántsanak.
Cseréltess zárat a tulaj beleegyezésével. Ugye egyedül a te neveden van a bérlés, és nincsenek bejelentve, nincs semmi tulajdonuk a lakásban?
Mellesleg azt kellett volna tenned, hogy rejtett kamerával felvételt készítesz, amin egyértelműen látszik a bántalmazás, és akkor van bizonyíték. Ezt a beleegyezése nélkül is készítheted, csak másra nem használhatod, csak bírósági rendőrségi eljárásra, tehát barátoknak nem mutogathatod, youtubera nem töltheted fel, stb. Így már van bizonyítékod, és tehetsz feljelentést, de komolyan, mit vársz a rendőröktől, ha nem teszel feljelentést?!
Árokpart.
Nem tudunk a szüleinknél lakni. Édesapám az élettársával lakik amiben ők elférnek. Édesanyukámnak nincs háza, egy kisebb lakásban laknak amit igényelni lehet, de nem az övéké, ilyen átmeneti otthon. Anyukám, apukám szegényes, nem örököltek, én és a testvérem addig ott nyomorogtunk nagymamámmal. Meghalt és a nagymamám házát el kellett adni, mert az édesapám testvére akarta, hogy adják el a pénz miatt, a pénz fele az édesapámé lett, de a barátnője lakásfelújítására költötték, de kaptunk belőle kicsit, az öcsém autót vett én letettem gyüjteni. Így nem férünk sehol, albérletbe költöztünk közösen, akkor nagy volt a béke és öcsém ksmionozott, megutálta, abbahagyta, fél éve nincs munkahelye, csak alkalmi munkája van néha és be van kattanva, hogy csak annyi pénzt tud összeszedni, amit ki kell az albérlet felére fizetnie. Nyomdában dolgozom. Ha a 95 ezret + rezsit összesen 130 ezer körűl saját magam kifizetem, akkor nem sok marad. 60 ezret osszak be, de beosztom. Én nem keresek másik albérletet, ez az én nevemen van, meg lett mondva, hogy ezekután menjen amerre lát, azt mondta elmegy és soha nem akar látni. Menjen. Ne haragudjatok, de ahogy megutált, én sem tudom már szeretni. Elmegy. Sokan keresnek albérletet, ami szobából elmegy azt meghirdetem, hogy jöhet valaki. Harapnak rá. Csak a tulajt meg kell kérdeznem.
Szóval, ha nem megy el és addig fenyeget, akkor azt tudom tenni, hogy távoltartást kérek? Az mi? Dehát itt lakik.
Csináltass orvosi látleletet verekedés után és menj be a rendőrségre és jelentsd fel testi sértésért
Ha van otthon nálad paprika gázspray akkor le is fújhatod vele ha neked akar megint menni, attól majd visszábbvesz az arcából
Csak után a helyiséget szellőztetni kell pár órán át a spray miatt
"Tegnap bejelentette, hogy nem tudja a bérletidíj felét kifizetni 18-án és elköltözik"
Akkor nincs semmi probléma.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!