Kezdőoldal » Politika » Pártok, kormányzás » Miért nem akarja egyik párt...

Miért nem akarja egyik párt sem, hogy az állami gondozott vagy nevelőszülőknél lévő gyerekek után is fizessenek a valódi szülők gyerektartást?

Figyelt kérdés
Nonszensz, hogy az állam eltartja a felelőtlen szülőktől született gyerekeket, drága pénzen felnevelteti, de a szülők kibújhatnak a felelősség alól. Ha az anya úgy dönt, hogy ő neveli fel, akkor az apa köteles gyerektartást fizetni, de ha az anya állami gondozásba adja, akkor nem, sőt az anyának sem kell. Ez nem igazságos. Szerintem minden szülőnek fizetnie kellene egy konkrét összegű gyerektartást, akinek a gyereke állami gondozásban van. Ha nem fizeti be az adott szülő, akkor adók módjára behajtható lenne, és halmozódna. Tudom, ezek többnyire nem dolgoznak, a bodzaszedésből meg nem lehet behajtani, de rájuk terhelni lehet köztartozásként, és ha esetleg lesz mégis valamijük, akkor majd behajtható lesz, mert az mégsem igazságos, hogy a dolgozó emberek adójából finanszírozzuk egyesek szórakozását. És az sem indok, hogy nem lehet tudni, hogy kik a szülők, mert az anya eleve ismert, az apát meg DNS vizsgálattal ki lehet deríteni. A gyerek felelősséggel jár, még akkor is, ha egyes népcsoportok ezt nem fogják fel.
2018. okt. 3. 09:20
 1/6 anonim ***** válasza:

1. Ahogy írtad a legtöbb, akitől elkobozzák (nem csak önként szokták beadni) olyan anyagi helyzetben, hogy csak röhögne, ha beakarnád rajta hajtani, mert nincs miből behajtani. Köztartozásként is hiába terheled rá, nem fogja fizetni. Szerinted fizetnek valamit is?

2. Sok normális szülő van, aki nehéz anyagi helyzetbe került, ami miatt elvették tőlük a gyerekeket. Nem önként mondtak le a gyerekről, nem naplopók, csak önhibájukon kívül is kerülhettek olyan helyzetbe, hogy elvették tőlük a gyerekeket. Ne hidd azt, hogy csak cigányok az álami gondozott gyerekek.

3. Kiakarnál dobni egy csomó pénzt DNS vizsgálatokra, pusztán azért, hogy kiderítsd éppen ki az apa? Utána adóformájában nem kapnál vissza annyi pénzt, amennyibe ezek kerülnének.

2018. okt. 3. 09:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:

Te most mi a francról beszélsz????


Ha az intézet, vagy a nevelőszülő kéri, KELL gyerektartást fizetni!!!!

2018. okt. 3. 09:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
Inkább az merül fel, hogy nincs a szülőknek levonható jövedelme, de valóban fontos lenne tudatosítani, hogy a gyerekvállalás életre szóló kötelezettségekkel jár és ezeket ténylegesen be is kellene hajtatni.
2018. okt. 3. 10:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 Molyember ***** válasza:
Tudod te, milyen körülmények között élnek azok az emberek, akiktől te be akarod hajtani? Szerinted hány terhesség maradna titokban a tanyavilágban, hogy aztán a gyereket közvetlenül a pottyantósba szüljék? Nehéz elképzelni, de vannak emberek, akiknek olyan élet jutott, hogy nem lehet őket tovább büntetni. Én beledöglenék a börtönbe, de vannak olyanok, akiknek javulna az életminősége, hiszen ott fűtenek, van folyóvíz, és minden nap esznek.
2018. okt. 3. 13:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 A kérdező kommentje:
Nehogy már elkezdjétek sajnálni a felelőtlen nemnaptólbarnákat! A gyerek nem csak abból áll hogy dugunk egy jót, aztán annyi. Az felelősséggel is jár! Mint ahogy elvileg sok minden másnak is azzal kellene járnia, de látom ezt a szót itt csak nagyon kevesek szótára tartalmazza.
2018. okt. 4. 13:33
 6/6 anonim válasza:
Szóval nem elég (most azokról beszélek akik nem saját maguk adták ki a kezük közül hanem hatóságilag emelték ki tőlük)hogy egy trauma nekik ès a gyerekeknek az elszakítás,munkát kell keresni az anyának is szemrehányások stb de te még igy is megkeseritenéd ezeknek a szülőknek az életét ,hát gratulálok te szívtelen akárki kivánom hogy kapd ezt vissza az élettől !
2018. okt. 5. 17:18
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!