Liberálisok, az arabok akik az eu ba vándoroltak mondják, hogy a Nők csak másodrendűek az elsők a férfiak és egy nőnek azt kell csinálnia, amit egy férfi mond, ha nem teljesíti, akkor erőszakhoz folyamodnak, ehhez mit szóltok?
Az a véleményem róla, hogy ha egy európai nő hagyja magát behódoltatni, akkor épp annyira nem lehet mit kezdeni ezzel, mint a családon belüli erőszakkal a fehér keresztények esetében.
Viszont pl.: Mo.-on az egyenlő bánásmód törvénye és hasonlók jó védelmet fognak adni a nőknek, ha a munkahelyen fordul elő ilyesmi. Nyugat-Európában is adottak ezek a törvényi keretek, csak élni kell velük.
A lényeg az, hogy aki nem tud viselkedni, az kapja meg méltó büntetését. Ez vallás és bőrszínfüggetlen elv.
"Nem hiszem, hogy Ők hagyták volna magukat, amikor rávetette magat X muzulman."
Elsősorban párkapcsolatra, házasságra és egyéb szociális kapcsolatokban betölthető szerepekre gondoltam, mikor írtam a hozzászólásomat.
De igazából erre a revans válaszodra is reagáltam már előzőleg.
Nekem olyan cikkeket mutassatok inkább, mikor egy bizonyítható bűncselekménynek, nem lett jogkövetkezménye.
Nem a jogkövetkezmény fontos csak, de olyan esetről is hallottam.
Szerinted az áldozatoknak visszaadja az életét vagy a lelkivilágát ez?!
Attól még igaz,hogy a bizonyos országokból jövő migránsok jóval nagyobb számban követnek el bűncselekményt,mint a helyi lakosok közül és ezt Ők NEM SZERETNÉK!
Ezt nem tudjátok felfogni?!
"Szerinted az áldozatoknak visszaadja az életét vagy a lelkivilágát ez?!"
Egyáltalán nem, de álszentség úgy beszélni, hogy ha egy migráns követ el valami bűnt, akkor az súlyosabb, vagy maradandóbb, mintha egy helyi lakos tette volna. Nem látom be, hogy ha ugyanazért a tettért, ugyanaz a következmény fog járni, attól még szét kell választani a dolgokat migránsos dolgokra és nem migránsos dolgokra.
"Ezt nem tudjátok felfogni?!"
És te miért nem fogod fel, hogy amíg kiragadsz néhány migránst a tömegből, akik rosszat tettek, attól még ott marad vagy százezer másik, akik viszont nem. Nem vagyok sem a megbélyegzés, sem a gyűlöletpropaganda híve.
Ha a helyi lakosoknak nem tetszik valami, akkor a helyi lakosok is tegyenek ellene valamit. Én mit avatkozzak bele?
"amikor egyrészt egyértelmű mi folyik az euban"
Olyan sok minden egyértelmű olyan sok mindenkinek. Múltkor a fidesz korrupciója volt a téma az egyik kérdésemnél, rendre megkaptam, hogy nincs semmi kézzel fogható bizonyíték. Felőlem..az én részemről ezzel le lettek fektetve a játékszabályok.
Ha úgy gondolod, hogy olyan egyértelmű mi folyik Európában, akkor nyilván bizonyítani is tudod, hogy a migránsok különleges bánásmódban részesülnek.
"Attól még igaz,hogy a bizonyos országokból jövő migránsok jóval nagyobb számban követnek el bűncselekményt,mint a helyi lakosok közül és ezt Ők NEM SZERETNÉK!"
És ez így önmagában mit kellene, hogy jelentsen? Konkrétan belekérdezek: Szerinted nekünk mit kellene csinálnunk idehaza a romákkal? Egy közösség, aki látszólag nem akar integrálódni, de magasak a bűnözési statisztikáik. Kíváncsi vagyok, hogy ugyanazt a megoldási javaslatot fogod-e tenni mindkét népcsoportra vonatkozóan, és ha nem, miért nem.
Bocs, de most nem tudtam eddig eldönteni, hogy te most liberálisnak mondod magadat vagy egy dk-s vagy?
"Egyáltalán nem, de álszentség úgy beszélni, hogy ha egy migráns követ el valami bűnt, akkor az súlyosabb, vagy maradandóbb, mintha egy helyi lakos tette volna. Nem látom be, hogy ha ugyanazért a tettért, ugyanaz a következmény fog járni, attól még szét kell választani a dolgokat migránsos dolgokra és nem migránsos dolgokra."
Egy migrinek nem olyan nagy visszatartó erő a sitt!
Érted,vagy mondjam még?!
"És te miért nem fogod fel, hogy amíg kiragadsz néhány migránst a tömegből, akik rosszat tettek, attól még ott marad vagy százezer másik, akik viszont nem."
Leírtam, hogy a migránsoknál sokkal több a bűnöző, így nem kellenek !
Igen a nagyja nem bűnöző statisztikailag, mert nem kapják el Őket, de ....
Én azt mondanám, írják ki népszavazásra, meglátjuk mi mlenne!
"És ez így önmagában mit kellene, hogy jelentsen? Konkrétan belekérdezek: Szerinted nekünk mit kellene csinálnunk idehaza
a romákkal? Egy közösség, aki látszólag nem akar integrálódni, de magasak a bűnözési statisztikáik. Kíváncsi vagyok, hogy
ugyanazt a megoldási javaslatot fogod-e tenni mindkét népcsoportra vonatkozóan, és ha nem, miért nem.
"
ebben most melléfogtál, mert mindkettőre ugyanaz a véleményem van.
Ha egy népcsoport nem tud beintegrálódni azt ki kell rekeszteni.
Eleve az, hogy 888 meg origo linkeket raksz be hiteltelenné teszi az egész idehányt ökörségedet.
De látszik, hogy a narancsos agymosás nálad 100% -ban bevált. Mondjuk azt a két egysejtet nem volt nagy munka átmosni. z a kettő is csak arra kellett, hogy legalább ne sza rj az udvar közepére.
No de a napi provokáció megvolt, most már mehetsz alukálni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!