A nácik leszármazottjai hajlamosabbak a nácizmusra szerintetek?
2# Vicces, hogy egy komcsi diktatúra negatívumait emlegeted, de azért a jobboldal a probléma.
Hát persze...
Ez szánalmas, ha igaz. Az ökör, ez egy sajátos német dolog, így feladni a múltat.
Főleg, hogy Göring nem is volt akkora "emberevő", egy korrupt, luxuskedvelő, nagyétkű, nagyivó nagydarab alak volt, szerető férj és apa. Az első világháború egyik repülő ásza. Egy karrierista, aki szeretett jól élni.
A hülyeség és elmebaj bizonyítottan örökletes is lehet ugyan, de ennek semmi köze ahhoz, hogy valaki náci lesz-e vagy sem.
A környezet, az amit az illetőnek tanítanak vagy éppen nem tanítanak meg, az ismeret hiány és a tudatlanság az ami ezt kiváltja, nem a genetika. Elég lenne csak abba az egyszerű dologba belegondolni, hogyha örökletes lenne a nácivá válás, akkor honnan lettek volna az első nácik?
Úgy általában nem tudom, és szerintem nem is lehet igent vagy nemet mondani, hiszen több százezer (vagy millió) emberről van szó, ugyebár.
Nekem két vezető ugrott be, akiknek az utódai nemhogy hajlamosabbak lennének a nácizmusra, hanem szégyellik, hogy ki volt az apjuk.
Az egyikük: Mengele fia, aki nevet is változtatott, és konkrétan azt mondta, hogy az apja a sátán... Viszont van három gyereke, szóval ő sem gondolja, hogy a nácizmus "genetikusan öröklődik".
(Ez tényleg marhaság, bár az agresszivitás, kegyetlenség stb. hajlam, szóval azok öröklődhetnek. De maga a náci idea és gondolkodásmód átvétele csak a családi szocializáció folyamán nyerhet teret egy gyerek életében.)
A másik most kiment a fejemből, de ha eszembe jut, írok.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!