Szétesik a Jobbik?
Figyelt kérdés
Most van ez a belső széthúzás a radikális és a néppárti szárny között, amit jelzett a hét végi elnökválasztás, ahol kis különbséggel győzött Schneider Tamás. Engem ez az SZDSZ szétesésére emlékeztet. Ott is ez volt a végjáték, hogy súlyos ellentétek alakultak ki a Kóka- és a Fodor-szárny között. A végén kis különbséggel megválasztották ugyan Fodor Gábort elnöknek, de ő nem tudta uralni a pártot, a frakció semmibe vette a pártdöntéseket, aztán rövidesen zuhanórepülésbe kezdett és megszűnt az SZDSZ. Engem a Jobbik mostani állapota teljesen erre emlékeztet. Vagy nem analóg a helyzet?2018. máj. 14. 15:09
11/17 anonim 



válasza:





Hát, én arra tippelnék, hogy előbb- utóbb, pártszakadás lesz. Aztán, hogy a két "oldalból" melyik lesz képes talpon maradni(esetleg egyik sem, vagy mindkettő), azt csak találgatni lehet.
12/17 anonim 



válasza:





Sneider Tamás mindenesetre interjút adott az Alfahírnek, Ebben elmesélte, valójában ők az igazi keresztények, amit az is mutat, hogy az interjú is egy istentisztelet után készült. Szerinte a Fidesz viszont semmibe veszi a tízparancsolatot.
(Vajon mit szólna ehhez Kásler Miklós?)
13/17 anonim 



válasza:





Sneider Fáni de azt mondta, hogy nem ...
... lesz pártszakadás...
14/17 anonim 



válasza:





"Vajon mit szólna ehhez Kásler Miklós?"
És vajon mit szólna Vona Gábor?
15/17 anonim 



válasza:





Alakul a molekula, mocorog az atom,
a politikusokat csókoltatom...
16/17 anonim 



válasza:





Azért nehogy már az SZDSZ és a JOBBIK közt bármi párhuzam legyen. A Jobbik elindult a néppárti vonalon és a Toroczkai-féle félhülyék akik nem fogják fel a sötét agyukkal, hogy nem lehetnek ők is olyan mint a Fidesz, lépjenek csak ki a pártból, nélkülük könnyebb. A kilépéssel csak a Fidesznek kedveznének.
17/17 anonim 



válasza:





Hát nem csak a kilépéssel - sok mindent előbb kellett volna meggondolni...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!