A 70-es,80-as években milyen büntetés járt politikai viccekért Magyarországon?
A 70-es 80-as években már semmilyen büntetés nem járt érte - és ez volt a kérdés.
Akkor már inkább egy jó pont volt ahhoz, hogy bekerüljön valaki a formálódó polgárság köreibe - Hofi, Nagybandó, Jancsó (fényes szelek - úm. bélgáz) és még nagyon sokan - éltek is a lehetőséggel.
A hatvanas évek elején még elcsattant 1-2 pofon, de az évtized végén már olyan bizarr alkotások születtek, mint a Tanú. Akkorra már a proletárdiktatúra teljesen névlegessé vált: a valóságban a polgárosodó értelmiség DIKTÁLT. Túlhatalmát még az olyan jó értelemben vett polgári gondolkodók, mint Bibó is szóvátették. Ez akkorra már teljesen nyilvánvaló volt: még az olyan degenerált idióták számára is, mint Szelényi meg a Konrád.
A "kapitalista úton járás" [link] már 1953-ban elkezdődött és a 70-es évek közepére az élet minden területén érzékelhető volt. Így aztán a "kultúra", a szórakoztatás sem maradhatott ki. A közbeszédet elárasztották a Ceausescu-, Kádár-, és Jaruzelski-viccek. Ez a három ország járt élen a kapitalista restaurációban: Románia 1972-ben, Magyarország 1982-ben, Lengyelország pedig 1986-ban írt alá az IMF-nek. (A többi szovjet ország csak a szocialista rendszer felszámolása után lett tag. [link] ) Az otromba vicceket ugyanazok terjesztették, akik ma az "értelmiség" kultuszát építik: a TV-ben, az iskolákban, a börtönökben - mindenütt. A Tanú után törvényszerűen következett a Szomszédok, az Eldorádó, meg a Soha sehol senkinek.
A történelem folyamán egy rendszer SEM maradt fenn, amit tartósan gúnyoltak. Próbálja csak meg valaki ma kigúnyolni a Tudás Alapú Társadalom letéteményeseit: a doktorokat és doktoranduszokat, mindennemű megfizethetetlen géniuszokat! Vagy a (torgyánorbán óta) csillogó talárba bugyolált jogászokat. Romániában már a Büntető Törvénykönyv rendelkezik róla. - Erre nálunk is sor fog kerülni - nincs kétségem.
Hofi pedig semmilyen "szelep" nem volt - hanem egész egyszerűen a burzsoá restauráció (egyik) propagandistája. Amikor a 70-es évek végén felhagyott a filmparódiával és nekiállt kigúnyolni a munkásosztályt és a kommunistákat még volt olyan, aki felállt és tüntetően kivonult az előadásairól.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!