Soros György szerintetek miért nem perli be a kormányt hitelrontásért, becsületsértésért, hasonlókért?
Ezt akár vmelyik USA-bíróságon is megtehetné, ahol talán még neki is lejtene a pálya.
- Azért nem perel, mert van igazság a kormány állításaiban?
- Azért nem perel, mert Orbánnál ő sem tud jobb kormányfőt (felépíteni a pénzéből (ha van is ilyen terve))?
- A nevén, és az alapítványai hitelességén folt esik, ha a kampányban foglaltak mégis hazugságok, vagy félrevezetések, szóval érdeke lenne a becsületét védő pereskedés. Mit gondoltok?
egyrészt okos ember nem azokkal foglalkozik, akik gyűlölik, hanem azokkal, akik követik, tisztelik és támogatják.
ha most őt tényleg annak állítjuk be, aminek vallja magát, tehát aki csak jobbá akarná tenni a világ társadalmát, akkor nyilván eképp gondolkozik. (hogy így van-e, senki nem tudja).
másrészt pont ebből fakad, hogy nincs jó döntés. ha esetleg pert indít a magyar kormány ellen, nagy eséllyel meg is nyerné(hiszen igaza van), de mivel a világ egyik legbefolyásosabb embere, lehetetlen olyan független fórumot találni a világon, ahol ne merülne fel a gyanú, hogy ez is közrejátszott a döntésben.
csak olaj a tűzre, a kormány egyből úgy kommunikálná az egészet, hogy azért nyert pert, mert ő bármit el tud intézni, és ez már egy fizikai, kézzel fogható bizonyítéka annak, hogy támadást indított a magyar állam ellen...
igazából azzal teszi a legjobbat, ha csendbe marad és folytatja tovább a tevékenységét, akármi is az.
Min hajtaná be a bírósága a több milliárdos bírságot?
Segítek, a civileken, Soros nem azért támogat alapítványokat hogy a megemelt adók amik a bünti miatt bevetésre kerülnének a fidess miatt még több civilt nyomjon nyomorba.
Az ítélet nem lenne kétséges, nyiltan hazudik a kormány és gyűlöletpropagandával tereli a valós problémákról a figyelmet.
eü, oktatás, kivándorlás, korrupció, mutyik
Ez a dolog olyan, ami ellen senki nem fog tudni tenni, még a te általad istenített kelet-európai nacionalista népek sem, te is pénzből élsz :D
gondolom ha valaki kihozná azt, hogy igazából az, hogy neked jövedelmed van, és tudsz vásárolni, maga a pénz létezése is a Soroshoz hasonló üzletemberek egyik eszköze, gondolom nem fogsz elkezdeni nomád körülmények között élni, és vadászni, lopni, mert neked nehogy már bármi közöd legyen a pénzalapú társadalomhoz :D
"Soros nem jótékonysági intézmény, hanem üzletember. Ezeket a neki dolgozó civileket se azért pénzeli, mert "emberi jogok" stb... Akkor miért? Szétverni az országokat, beömleszteni a se munkára, se másra nem alkalmas afrikai analfabéta tömeget. "
Hűha, vannak itt bajok. Reménykedjetek, hogy megéri az április választást, mert ha meghal az öreg, akkor kit fogtok utálni?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!