Más is így van ezzel, hogy a Momentum lenne a legideálisabb párt számára, ha nem menne el baloldali, szocialista irányba?
Nekem kifejezetten tettszenek azok a politikai ideológiák, amiket a Momentum magáról hirdet. Magam is konzervatív liberális vagyok, Európa párti, de ugyanakkor nemzeti érzelem is van bennem és egy centrista párt vagy jelölt lenne az ideális számomra. Olyan mint a franciáknál Macron, vagy a német liberális FDP. Mert egyvalamitől undorodok és az a szocialista ideológia. Jelenleg az összes ellenzéki párt szoci ígérgetéseket folytat, amik ha megvalósulnánk óriási államadósság keletkezne, szomorúan látom, hogy a momentum is ilyen balos irányba megy, én így biztos nem fogok rájuk szavazni, pedig csinálhatták volna ezt jól is. Mert jelenleg gyakorlatilag ugyanazokat a balos szavazókat szólítják meg, mint akiket az mszp,pm,lmp stb. Miközben van egy kifejezetten nagy középosztálybeli, polgári társadalmi réteg(amibe jómagam is tartozom), akik légüres térben vannak, akik a liberális és konzervatív értékeket egyaránt fontosnak tartják, jobboldali gazdaságpolitikát támogatnak, akik nem akarnak többkulcsos adót, nem akarják hogy kemény adókat vessenek ki az ingatlanjaikra stb., de mivel az összes ellenzéki párt baloldali gazd. pol.-al fenyeget, így jobb híján kénytelenek az egyetlen jobbos gazd. politikájú pártra szavazni, ami a Fidesz (amivel sok egyéb szempontból van baj).
Szerintem a Momentum betölthetné ezt az űrt, én lennék az első,aki rájuk szavaznak, ha jobbos gazdaságpolitikát hirdetnének és szerintem sokan tennének még így, akik most még a Fideszre szavaznának.
Így van. Szegények mindenhol vannak. A "Top" államokban is, egy a különbség. Az elosztásuk. Nézzük meg Braziliát, Indiát, sok afrikai országot. Van sok szegény van pár gazdag. Mo az utóbbi 7 évben ehhez közzelít. Akik eddig szegények voltak most még szegényebbek. Akik eddig gazdagok voltak, most mégjobban. Szakad szét az ország.
Épülnek új stadionok, lakóparkok...Míg van aki szinte éhezik. És itt nem a lusta, nem dolgozó, segélytkérő jórészt roma származású emberekre gondolok.
Még régen olvastam egy cikket. Oktatásról volt szó benne. Azt írt, hogy a jó oktatás mérvadója az, hogy a családi különbözőségeket ki tudja egyenlíteni. Ez leegyszeűsítve azt jelenti, hogy mondjuk egy általános iskola elvégzése után, egy olyan gyerek akinek a szülei mondjuk ügyvédek ugyan annyira legyen tanult, mint akinek a szülei segédmunkások vagy még az sem. Hisz a tudást nem (csak) otthon kellene h rájukragadjon, hanem az iskolában szereznék meg. Ez elmélet szerint, ma az oktatás nagyon gyenge. Ennek is az oka, az ország kettészakadása.
13
Svédország meg a többi felnőtt munkaerő és agyelszívó ország NE KÖSZÖNJE szépen se meg csúnyán se, hanem inkább fizesse ki az ingyen kapott munkaerőt és adózót azoknak az országoknak, ahol felnevelték és taníttatták a nekik CSAK hasznot hozókat.
Majd meglátjuk, hogy akkor is jól lesz-e.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!