Kezdőoldal » Politika » Pártok, kormányzás » Hogy lehet ennyire védeni a...

Hogy lehet ennyire védeni a pártokat, embereket?

Figyelt kérdés

Beszéltem osztrák ismerősömmel és elképzeltem azon amit mondott.

Nem meglepő módon náluk is van korrupció, de az emberek hozzáállása... Náluk jobb a fizetés, élhetőbb az ország, ráadásul fejlődik minden, emiatt sokszor nem törődnek az emberek a korrupcióval. Konkrétan azt mondta, hogy a "kisebb" ügyeket elnézik nekik, mindegy hogy ellenzéki vagy sem az illető, mivel "a szakmával jár". Azt mondta, hogy "az orvosi hálapénzhez hasonló" módon fogadják el. Hivatalosan nem lehet, mégis mindenki ad. Csak a nagyobb esetekben mennek tüntetni az emberek, de olyankor viszont a kormányt támogatók is sokszor ott vannak.

Azaz náluk ( legalábbis az ismerősöm elmondása szerint ) nem a párt számít, hanem a cselekedet.

Ezzel szemben nálunk például a jelenlegi kormánnyal jőve két féle kormánypárti van: aki tagad és aki szerint a másik sem volt jobb.

Márpedig nálunk a tagadók vannak többségben, miszerint "nem lopnak", "a mi érdekünk", "hazai nagytőkések kiépítése", stb. Persze nagy számban vannak olyan fideszesek is, akik elismerik hogy lopnak, dehát "elmúlt 8 év", "a többi is lop, ez legalább a magyaroknak lop, nem külföldre".

De nálunk miért védik így a kormányt? Sőt, nem csak a kormányt, nálunk jellemző ez a párt-emberség, az emberek többsége szentül védi pártját / pártja vezetőjét, bármi legyen.


2016. okt. 25. 13:45
 1/7 anonim ***** válasza:
100%

Fú, jó kérdés. Ez amit mondtál, végül is minden párt híveire jellemző. Ennek több oka is lehet. Egyrészt, és szerintem ez a legfontosabb, hiányzik az emberekből a kritikus gondolkodás. Nagyon jellemző az, hogyha a kedvenc pártjuk mond valamit, azt kritika nélkül elfogadják, még akkor is ha valami bődületes baromságról van szó.

Másrészt meg nálunk eleve hiányzik a pártok közti kommunikáció. Iszonyat mély a szakadék a jobb- és a baloldal között, és a két oldal nem is kommunikál egymással. Ezért aztán egy jobboldali ember nem fog egyet érteni egy baloldali párt állításával, és egy baloldali ember nem fog egyet érteni egy jobboldali párt állításával, természetesen ez nem csak állításra igaz, hanem megmozdulásra, intézkedésre stb.

2016. okt. 25. 14:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:

Megkeseredettség.

A Fidesz hívei nagyrészt nyugdíjasok, a fiatalabbak közül csak az érdekemberek támogatják őket.

A nyuggerek megkeseredettségből visszavágynak a régi időkbe, amikor még állt a fütyi és feszes volt a cici, ezért támogatják az apafigurát, aki Kádárra emlékezteti őket.

A fiatal ismerőseim közül csak azok fideszesek, akiknek jó pénz jár érte. Mondjuk, ez nem is az átlagember, hanem a gazdagok.

2016. okt. 25. 14:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:
100%

1. Minél többen korruptak, annál nagyobb az összetartás is. "Ha én bukok, buksz Te is" elv alapján. Ezért mindenki hallgat inkább, mert vaj van a füle mögött.


2. Kétségtelenül egy bizonyos fokú korrupció mindenhol van, csak ha az emberek jól élnek, az életszinvonal magasabb, munkával tudnak 1-ről a 2-re jutni, akkor kevésbé lesznek érzékenyek a korrupcióra, hiszen nekik is jut, nem az ő szájukból veszik ki az ételt.

2016. okt. 25. 14:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 A kérdező kommentje:
Az első mondatban az "elképzeltem" elképedtem akart lenni. Egyébként 3# ő is ezt mondta ( mármint amit te kettesnek mondtál )
2016. okt. 25. 15:39
 5/7 anonim ***** válasza:
Nagyon kevés az olyan, aki meggyőződéssel áll ki valamelyik párt mellett. A legtöbbje vagy érdekszavazó (az adott párt segítségével jut zsíros álláshoz, magas fizetéshez), esetleg megvásárolták a szavazatát pár ezer forinttal, vagy bugyuta kispolgár, aki megszállottan gyűlöli a többi pártot, és azt képzeli, hogyha másra szavaz, majd jól keresztbe tesz nekik :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD a hős :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
2017. jún. 16. 03:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:

Az elvakult, agyamosott idióták állnak csak ki a pártjaik mellett. Na meg akiket a párt juttatott érdemtelenül magas pozícióba. Szerintük a lopás és a más kárára meggazdagodás a világ legtermészetesebb dolga.

A többség meg csak olyan szinten hülye, hogy azzal a pár magányos agysejtjével nem tud felfogni a Maunikasón és az éjjelnappalbudapesten kívül összetettebb dolgokat.

2018. jan. 26. 20:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:

az fogja nyalni egy párt valagát akinek érdeke fűződik hozzá

vagy pénzt ígértek neki, vagy valami kényelmes helyet a sakktáblájukon

meggyőződéses ember szerintem még maguk a párttagok között sincs, egyszerűen a közös bűncselekmény és a betyárbecsület köti őket össze

a bégető agyatlan birkacsordák pedig egyszerűen kétbites megvezetett szerencsétlen emberek akiknek már saját gondolatuk sincs, az agyukat is odaadták a kormánynak hogy az kitörölje vele a seggét...szánnivalóak.

2018. aug. 28. 03:13
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!