Kinek, miért rokonszenves Magyarország alkotmányozó többségű parlamenti mandátum háttérrel, törvényesen megválasztott, jelenleg is regnáló miniszterelnöke?
Aki, ugye egyben - illetve alapvetően - a nagyobbik, a domináns kormányzó párt alapító elnöke is.
Komoly és konkrét válaszokat szeretnék kapni, nevesítve azokat a tulajdonságait, kiemelve egy-egy időközben megvalósított ötletét, javaslatát - illetve Nagy Politikáját magát, ami miatt szeretik és tisztelik az emberek.
A személyét elfogadóktól, támogatóitól olyan rossz tulajdonságok megemlítését is szívesen venném - ha vannak -, amelyek önmagukban negatívak ugyan, de összességében nem rontanak egyénisége, személyisége értékén, értékelésén.
"nevesítve azokat a tulajdonságait, kiemelve egy-egy időközben megvalósított ötletét, javaslatát - illetve Nagy Politikáját magát, ami miatt szeretik és tisztelik az emberek."
Talán azért szeretjük, mert figyel ránk. Egy példa: az emberek nem szeretnek orvoshoz járni, ő ezt tudta és elintézte nekünk, hogy már ne is legyen érdemes. Másik példa: tudta, hogy az átlagember, ha állami pénz kerül a kezébe, hajlamos azt a magáénak tekinteni. Hogy ezt elkerülje, a pénzt nem az átlagembernek, hanem olyan megbízható társainak adta, mint például a család gázszerelője, akinél tudta, hogy jó helyen van. Te se tudnál aludni, ha nem lennél biztos benne, hogy az ország pénze a helyén van. Szerencsére a mi Urunk csak ránéz a bankszámlájára és bármikor láthatja, hogy a pénz bizony jó helyen van. Hát mi kell még nekünk?
"olyan rossz tulajdonságok megemlítését is szívesen venném - ha vannak -, amelyek önmagukban negatívak ugyan, de összességében nem rontanak egyénisége, személyisége értékén, értékelésén."
Valami rossz tulajdonságot? Most így hirtelen nem is tudom... de talán a mérhetetlen gyávasága, ami miatt évek óta egyetlen vitában sem vesz részt és ezt a mocskos hozzáállást az emberei is átvették... bár a fene tudja, mert ahogy írtad, ez a tulajdonsága önmagában negatív ugyan, de az ő egyéniségén, a személyiségének értékén már ez sem ronthat.
+
Nem kakilja össze magát, ha a szembe kerül Junckerrel, meg a hasonlóan gusztustalan dekadens csürhéjével. Van víziója, ami több annál, mint hogy a világbank jól fizető csatlósai és a nagyon-nagyon demokratikus mintaállamok leghűbb talpnyalói legyünk, hogy jobb kondíciókkal kapjunk világbanki hitelt. Szembe mer szállni a monopol helyzetben lévő multikkal is.
-
Vajna, Mészáros Lőrinc. Ezeket, meg a hasonszőrű sleppet megtűri.
Hát én sokáig gondolkoztam, de egyetlen pozitívumot sem találtam Orbánban!
Soros jobban megválogathatta volna, hogy kit támogat anno az egyetemen, rossz befektetésnek bizonyult...
A strómanjának mészáros lőrincnek azért, mert ő is jól él ezért.
A multiknak azért, mert adókedvezményeket, eus tàmogstásokat kapnak a párttól.
Szovjet-oroszországnak azért, mert verseny nélkül építhetnek atomerőművet, és uzsorázhatnak, emellett az ügynökeik is könnyen szivároghstnak az EU-ba magyarországon keresztül, és a felcdúti KISZ titkár bomlasztja is azt.
Elvtársai, párttársai pedig szabadon lophatják az EU-s pénzeket, és az adókat, és nem kell következményektől félniük.
A lumpenproliknak mindig pedig mindig ad gyűlölni valót.
A jelenleg regnáló miniszterelnök egyáltalán nem rokonszenves!
Sőt!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!