Melyik pártra szavazzunk, hogy megdöntsük a FIDESZ-KDNP 2/3-os arányát?
"Ne menj el szavazni! Ekkor a győztesre sem szavazok, és valamelyik párt biztosan ki fogja okoskodni, hogy a távol maradók őrá szavaztak."
Ez egyértelműen hülyeség! Vagy a válaszadó sem tudja, hogy is van ez, vagy szándékosan vezet félre, vagy trollkodik. Aki nem megy el szavazni, az mindig a legerősebb párt túlhatalmát támogatja. A Fidesz 2010-ben nem azért nyert 2/3-dal, mert a szavazásra jogosultak 2/3-a rájuk szavazott volna, hanem mert a sajátjaikat sikerült mozgósítani, és az ellenfeleikkel szimpatizálóknál meg sok esetben elérni azt, hogy elvegyék a kedvüket a szavazástól. (CÖF-kampány pl.)
"Egyebkent nyitott kapukat dongetsz mert egy ideje mar (talan egy kepviselo hijan) nincs ketharmad."; "Tobb mint egy eve nincsen mar 2/3-a a Fidesznek."
Az, hogy most nincs, az nem jelenti azt, hogy 2018-ban se lesz!
"Szomoru, hogy ezt sem a kerdezo nem tudta, sem a valaszolok nem hivtak fel ra a figyelmet."
Honnan vette ez a válaszoló, hogy nem tudja, hogy MOST mi van? És, mondta már valaki, csak történetesen nem ad választ a kérdésre. A 2018-as Fidesz-kétharmad is valós veszély.
"pár éve, még Gyurcsány idejében volt egy tévés interjú, akkor a vidéki/lakotelepi prolik kb. fele teljes magabiztossággal mondta, hogy Orbán van hatalmon."
Ember szerinted hány "interjút" készítettek, és biztos, hogy arányosan válogatták be a műsorba, amit benyaltál? Az ilyen műsorok arról szólnak, hogy megmutassák, mennyire hülyék az emberek.
"Aki balos, az úgyis csak azt hallja meg, amit hallani akar."
Milyen szerencse, hogy a jobbosokra ez nem vonatkozik, ugye? Lásd, hogy az interjú miről szól, és te mit vettél ki belőle!
"A kétharmad mindig is egy jó táptalajt nyújtott az embereknek, a saját seggfájásuk és élhetetlenségük megindoklására."
Hát a kétharmaddal elég sok dolgot tettek, amivel az emberek életét megkeserítették. Közvetlenül és közvetve is.
Az új alaptörvényben nincs benne a kötelező nyugdíj, és a TB, és látjuk is, hogy hogy alakul. Példátlan módon kétharmados törvénnyel lehet csak módosítani az egykulcsos adót, pedig azért az adókról addig egyszeri többség is elég szokott lenni. Az egykulcsos adó meg igencsak igazságtalan és káros. Nem beszélve arról, hogy az adózást keverik a szociális támogatással. Emlékszel arra, amikor Orbán kijelentette a választások előtti utolsó vitában, hogy ő egyáltalán nem híve az egykulcsos adónak, épp azon van, hogy hogyan lehet ezt elkerülni?! Ehhez képest mire jutott?!
És hogy kire érdemes szavazni?
Jobbik, Fidesz-KDNP nem. Nem is a legesélyesebbre, mert az így is, úgy is bejut, hanem arra, aki a küszöbön táncolnak, hogy ne vesszen el az 4,9%.
Nem véletlenül módosítottak egyfordulós választási rendszerre.
"Egyértelműen a Jobbikra kell szavazni."
...hogy eggyel több emberük maradjon távol egy kétharmados szavazásnál, hogy a Fidesznek akkor is sikerüljön, ha nincs többségben.
Értjük.
Amúgy meg a Fidesz és a Jobbik ideológiában és erkölcsben és szakértelemben kb. azonos szinten van. Szakértelemben a Fidesz talán jobban áll, más kérdés, hogy nem a szakértelemre hallgat, hanem az önös érdekre, és annak végrehajtásának igazolására használják a szakértőiket.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!