Milyen viszonyban vannak a következő szavak?
Milyen viszonyban vannak a következő szavak?
Konzervatív, Nacionalista, Fasiszta, Náci, Kommunista
Az utolsót kivéve, lehetnek közösek? Úgy értem, aki nacionalista, az nem lehet konzervatív? Van erre valami "szabály" vagy ezek nem zárják ki egymást? Illetve van, ami maga alá rendeli a másikat? Például fő ágban fasiszta, azon belül demokrata, vagy épp náci?
Nem igazán értem ezek összefüggését, csak igyekszem tapogatózni. Így hanyagoljuk az utálatos/lenéző kommenteket!
Segítséget előre is köszönöm!
Hát a konzervatív hogy lehetne más mint nacionalista?
A fasiszta, náci, és a kommunista, azok politikai témák.
Nem igazán értem, hogy a kommunistát kivéve hogy lehetnének az előzők közösek.
Milyen szempontból nézzük?
A fasiszta és a náci ma már gyakorlatilag szinonimák, bár az eredetük különböző, ma már ugyanazt jelentik szélsőséges jobboldali nacionalistát, sovinisztát, rasszistát azaz politikai gonosztevőt, bűnözőt.
A konzervatív szintén jobboldali, de nem szélsőséges, hanem hagyománytisztelő, mérsékelt fajta.
A kommunista viszont ellentétben a fentiekkel baloldali irányzat. Kicsit balra található a szociáldemokratától. A kommunista lényegében radikális egyenlőségpárti, kollektivista, internacionalista baloldalit jelent.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!