Jobbik 2018-ra leválthatja a fideszt ugye?
Nekem az a véleményem hogyha így fojtatják akkor van esélyük mert a radikálisságtól egyre inkább elhúzódnak, és egy olyan néppárttá kezdenek válni aki a problémákat akarja megoldani, és egy szebb országot akar, igazságos politikai életet és minden cselekedetét a nemzet érdekébe teszi, nem a saját érdekekért.
Szóval ha 2018 ig még jobban behúznak jobb középre akkor minden esélyük megvan. Szerintem egy elég jó programjuk van, azt nem is kell ennek érdekében feladják.
Ez attól is függ hogy tegyük fel milyen botrányok kerülnek napvilágra, és a fidesz kormányzása az elkövetkező 4 évben sok mindent el fog dönteni.
Szerintem ahhoz hogy megmondjuk hogy van-é esélyük mindenképpen meg kell várnunk az elkövetkező 4 évet, és a 4 évi kormányzás mozgat egy jó 20-30% nyi szavazót, nekem az a véleményem hogy erősödni fog még egy adagot, lehet eléri a 30%-ot, de 50%-a biztos nem lesz.
Szerintem a kérdés feltevés így, ebben a formában értelmetlen. Mert ha egy normálisan gondolkodó ember dönt, akkor mérleget készít, hogy a választható pártok közül melyik mit ígért, mit tett le az asztalra, mit tett a gazdaság fellendítéséért, mit tett az emberekért.A politikai pártok választása nem kellene, hogy szimpátia alapon történjen, hanem megfontolt, józan mérlegelés alapján. Ha a józanul gondolkodó ember a saját életét komoly megfontolás tárgyává teszi, akkor annak kell lennie a választásnak is. Figyelembe kell venni azt is, hogy mit tesz az illető párt az ország érdekeiért, a nemzetközi tekintélyéért és a nemzetközi kapcsolatokért. Sajnos vannak politikai karrierisák, akiknek csak a hatalom fontos, amivel aztán vissza lehet élni. Vannka politikai kalandorok, akik már a parlamentbe vezető úton égbekiáltó ostobaságokat ejtenek ki a szájukon, vagy trágár szavakkal illetik a másik pártot, annak vezetőit. (Mesterházi a kecskevonzalmával sikeresen lejáratta saját magát és a pártját) Véleményem szerint a politika az nem egy kalandfilm, amit megnézek, aztán kijövök a moziból és elfelejtem az egészet. Egy kormány tevékenysége évtizedekre kihat az ország életére, nemzetközi megítélésére. Nem tehetünk úgy, mintha el lehetne szakadni a nemzetközi kapcsolatoktól, sem politikai, sem gazdasági téren. Persze mindig ki kell mondani az igazunkat, nem szabad meghunyászkodni, (Kovács László: "merjünk kicsik lenni")de józan ésszel fel kell vállalni a vitát, mert ha nem tesszük hülyének néznek és kihasználnak minket. Néhány párt már kihullott a történelem rostáján, Vannak még olyan politikailag tudatlan emberek, akik még a köztörvényes bűnözőket is megszavaznák, "mert olyan szimpatikusak". Nem is olyan régen volt egy miniszterelnök, aki alatt a tüntető tömegbe lőttek a demokrácia jegyében. Most mégis demokratának mondja magát. Ilyen rendőrattakról az elmúlt négy évben nem hallani. Van olyan plotikus, aki Hitlerhez hasonlóan saját párthadsereget akart létrehozni, (magyar gárda) mintha le lenne maradva 70 évvel. Az ilyen szélsőséges megnyilvánulásoknak semmi értelme. Az ilyen pártok, pártocskák rendszerin eltűnnek a történelem süllyesztőjében előbb-utóbb. Hány párt tűnt el röpke 25 év alatt? Most is vannak olyan pártok a parlamentben, akik csak hablatyolnak, szembe mennek a józan emberi ésszel, mert ellenzékből mindent meg lehet tenni, nem kell vállalni a felelősséget a hülyeségekért, de az éppen hatalmon levő kormányt lehet cseszegetni, mert az olyan jó, mert azt hiszik az emberek, hogy van józan, megfontolt gondolatuk, pedig csak a szalma zizeg az agyuk helyén. Lehet kritizálni az operaénekest, hogy hamis volt, csak éppen a kritikusnak kellene elénekelni, de az nem tudja.
Hogy a 2018-as választást ki nyeri, azt döntse el a tapasztalt, döntse el a józan megfontolás és ne a szimpátia. Az embernek a döntéseit mindig mérlegre kell tenni, mérlegelni kell az előnyöket, a hátrányokat és az elért eredményeket. Sajnos ezekkel a kérdésekkel még a magukat okosnak tartó, többdiplomás emberek sem foglalkoznak, politikusoktól, politológusoktól is hallani tömény ostobaságokat, forró fejjel tett kijelentéseket, át nem gondolt kritikákat, téves következtetéseket, sőt sokszor szándékos ferdítéseket, hazugságokat is. Tehát véleményem szerint a 2018-as választáson döntsön a hideg megfontolás és a tapasztalat, a mérlegelés, hogy melyik párt kormányalakítása előnyös az embereknek, az országnak, az ország nemzetközi megítélésének. Ezért nem tartom a kérdést - legalábbis most - helyénvalónak és időszerűnek.
"A 2014 választás nagy csalás volt a nem szavazók voksát a fideszéhez írták így lett meg a kétharmad Németország úgy hív minket h "minidiktatúra"
A választási rendszer ismerete nem ártana, mielőtt ilyen lükeségeket valaki összehord. Csak annak a véleményét tudják számításba venni, aki veszi a fáradtságot és elmegy szavazni. Aki nem megy el, arra a jelen lévő szavazók döntése ugyanúgy vonatkozik, tehát nincs joguk problémázni. Nincs itt diktatúra kérem szépen. Ja hogy nincs benne az alkotmányban, hogy a magyar választásokat csak az mszp nyerheti? Háát ez bizony biztos fájó :)
Kérdező! Ha nem is 2018-ban de 2022-ben biztosan le fogja váltani. A választási törvényt hiába szabták át attól még a jobbik ugyanúgy erősödik nem változott semmi. A Jobbik önmagában is képes a kormányzásra csak az embereknek meg kell adniuk nekik a lehetőséget, mert ők legalább nem lopnak, csalnak és hazudnak mint a hatalommániás fidesz akinek az a célja hogy húzza az országot a csőd felé. De mi jobbikosok ebből nem kérünk épp ezért is alakult meg a párt és ezért is erősödik mert az emberek már nem hisznek a fideszben sem az mszp-ben sem pedig a többi pártban.
2010-ben leverte az szdsz-t, 2014-ben leverte az mszp-t és az ország második legstabilabb erőjévé vált, 2018-ban vagy 2022-ben pedig a győzelem következik.
Idővel az emberek is rá fognak jönni hogy a fidesz meg az mszp milyen disznóságokat művel.
Vona Gábor pedig kiváló pártvezető egy határozott egyéniség és el tudnám őt képzelni az ország élén.
Aki még eddig nem tette gondolkodjon el hogy mit akar mert több lehetőség is van, de ebből csak egy a jó: az első hogy azokra szavaz akik eddig is fosztogatták az országot és most külön pártot alapítva kábítják az embereket, hogy ilyen meg olyan jó lesz.
A másik a süllyedő mszp aki örül ha 2018-ban bejut a parlamentbe.
A harmadik a fidesz (zsidesz), aki mindent megtesz hogy bebetonozza hatalmát, és ugyanúgy rabol fosztogat mint eddig.
Valamint a negyedik egyben utolsó lehetőség pedig a jobbik aki egy tisztességes magyar nemzeti párt aki nem a zsidók hanem a magyar emberek érdekeit képviseli nem csak itt magyarországon hanem a külföldi magyarokat is.
Úgyhogy aki teheti ne otthon keseregjen hanem menjen el szavazni mert egy ember szavazata is sokat jelenthet, és ahogy mondani szokták aki változást akar az jobbikos.
A rendszerváltás óta először az MSZMP-nek (szándékosan nem MSZP-t írtam) sikerült kétszer választást nyerni. Aztán kiderült, hogy nem tudnak elszakadni a bolsevista gondolkodástól. Beismerik hogy eqrták, aztán lövetnek a tüntetőkre, még az EU-nak küldött jelentést is meghamisítják. (Persze a felelősségre vonástól megmentette őket a bíróságokon még ott "i-gazságot" osztó elvtársaik) Majd jött a FIDESZ, az egyetlen igazán rendszerváltó, stabil párt. MDF, SZDSZ eltűnt, az MSZP nem rendszerváltó, hanem az MSZMP-nek igazi utódpártja, akik az államtól kapott MSZMP pártvagyon elsíbolták, és a rendszerváltás előtt, alatt, még gyorsan lerabolták, szétrabolták, 1 Forintért "felvásárolták" az állami vagyont kiszolgáltatták az országot az IMF-nek. (csodálkozom is, hogy sok embernek ez sem elég, hogy kinyíljon a szeme, az ilyen emberek megennék a saját ürüléküket, ha az MSZP azt mondaná, hogy ez kell neked, ez finom!)
Aztán voltak emberek, akik gondolkodtak és a FIDESZ-re szavaztak. Négy év után még mindig sokan úgy gondolkodtak, hogy nagyon nagy munkába vágta fejszéjét, hogy az elődök trágyáját, min Augenesz istállóját kitakarítsák. A JOBBIK még kormányzás szempontjából szűz, van esélye. Csakhogy ők úgy indítottak, mint annak idején Hitler. Létrehozott egy párthadsereget. Szerencsére azért észnél voltak, aki ez ellen tudtak tenni. (Gondoljuk el, hogy mi lenne itt, ha a Jobbik feketeruhás hadserege masírozna az utcán!! Ehhez nem kell zsidónak, cigánynak, kommunistának, demokratának lenni, hogy az ember ezt a fasiszta módszert felismerje, hogy észrevegye, hova vezetett volna, ha a hatalom nem tiltja be a párthadsereget, ami tipikusan a diktatúrák módszerei. Ehhez csak ismerni kell a történelmet, csak nem szabad felejteni!! És ez igaz mind a fasiszta diktatúrákra, mind a kommunista diktatúrákra. (Emlékezzünk Hitler párthadseregére, vagy a zöldcédulás csalással törvénytelenül hatalomra jutott kommunistákra, akik létrehozták az ÁVH-t. Ezekkel a párthadseregekkel aztán mindenkit eltakarítottak, akinek nem tetszett az arcvonása, akinek nem tetszett a származása)
Ezért aztán az ilyen pártoknak, - legyen az baloldali utódpárt, vagy jobboldali új párt, - semmi keresnivalójuk a politikában, pláne az ország vezetésében.
A Jobbik most megpróbál báránybőrbe bújni, hogy aztán alkalomadtán abból kiugorva megmutassa valódi farkaskörmeit.
Persze négy évenként a választók döntik el, hogy kire szavaznak, de ha megvan a baj, már késő! Egyelőre én nem látok más kormányzóképes erőt Magyarországon, mint a Fidesz. Amelyik pártot csak látni lehet, folyamatosan gyerekes hülyeségekkel traktálják a választókat, folyamatosan azt reklamálják, hogy a Fidesz magára szabta a választást, pedig a feltételek között nincs ott, hogy a Fidesz-re kell szavazni. Csak egyszerűen annyi szavazatot kell szerezni, hogy elég legyen a kormányalakításra.
Egyáltalán azon is csodálkozom, hogy az emberek a piacon nagyobb figyelmet fordítanak a krumpli kiválasztására, mint választáskor arra, hogy 4 évig ki határozza meg az életüket, az ország életét, a jövőnket. Arra is hajlamosak, hogy még a saját hülyeségükért is másokat hibáztassanak.
Itt van a devizahitelesek ügye. Senki nem vonja kétségbe, hogy a bankok szélhámos módon jártak el. De ha valaki meggondolás nélkül, az árfolyamváltozás figyelmen kívül hagyásával a jövedelme teljes összege közelébe képes eladósítani magát, az ne csodálkozzon, ha jön a végrehajtó. Azt viszont nem várhatja el, hogy most az ő hülyesége miatt (is) az adósságát az állam az adófizetők pénzéből kifizesse, aki meg gondolkodott az saját maga fizeti minden költségét.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!