Miért mindig ez a szöveg megy a kis pártokról?
Én kis, új pártra fogok szavazni, és erre mindig ez a válasz. "ez olyan, mintha nem is szavaznál, nem ér semmit, tök felesleges"
Én ezt nem értem. Hosszú évek óta itt vannak a "nagyok", már megmutathatták magukat, és nagy elégedettséget nem váltott ki semelyik. Elég valószínű, hogy egy jelenlegi kis párt idén mondjuk nem fog 1%-nál többet kapni. Na, de mi van, ha az egyik kiemelkedik egy kicsivel a többi közül? És 4 év múlva övé 15%. 8 év múlva meg 30% lesz a kezdeti 1-bol? És a többi... Miért kell megrekedni a "nagyoknál", ha egyszer tapasztaltuk, hogy nem jók? Tiszta USA, ahol van liberális, republikánus, meg több száz kicsi, akiknek 40 éve semmi értelmük. Miért kell ennek így lennie? Amíg nem hal ki a FIDESZ-MSZP-JOBBIK ők itt lesznek?
Én direkt figyeltem a kisebb pártok ígéretesebbjeit, de mindegyik leírta magát a szememben egy-egy nyilatkozatukkal, cselekedetükkel.
A jelenlegi garnitúrából pedig az MSZP és a Fidesz valóban megérett már a leváltásra, de a Jobbikról azért ezt még nem mondanám el, hiszen még kormányon sem voltak, úgy, ahogy az LMP sem, hogy ne feledkezzek meg róluk sem.
Mert a két "nagy pártot" fanatikusan bálványozzák a híveik, csináljanak bármekkora ökörséget.
Ám a jobbik nem igazán illik bele ebbe a képbe, sőt kis pártként jutottak be.
Az USA-val ne példálózz, a DEMOKRATA és a REPUBLIKÁNUS párt ott elég összetett dolog, nem egységes, vannak különböző szárnyak, stb. És ott van amúgy a Tea Party is a szenátusban meg a képviselőházban...
A többihez most nem szólnék hozzá, hosszú lenne. Arra szavazol, akire akarsz, csak légy szíves ne a kamupártokra. :/ Alakíthattam volna én is olyat, de van gerincem. A szavazónak is legyen intelligenciája és gerince.
Felőlem szavazz a Sportos és Egészséges Mo-ért pártra.
Képzelem, hogy milyen lesz, ha lebiciklizheted vagy le fekvőzheted az adódat :D Nyugdíjad bezzeg nem lesz (mondjuk így se nagyon), de legalább sportos és egészséges leszel.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!