Aki azt mondja, hogy Magyarországból diktatúra lett, megindokolná valamivel?
Ha végignézzük a közjogi intézményeket, mint az Alkotmány Bíróság az Ügyészség az Országos Bírósági Hivatal az Állami Számvevőszák, és még sorolhatnám hosszan, mindegyik élén olyan emberek állnak, akik lojálisak a fideszhez. Korábbi fidesz tagok, vagy a miniszterelnök személyes barátai. Ez alól az AB talán kivételt jelent, mert ott a szakmai szempontok még így is fontosabbak, mint a pártpolitikai érdekek.
Így a hatalmi ágak nem vállnak szét, hiszen az igazságszolgáltatás a végrehajtó hatalom, és a törvényhozás is egy kézben összpontosul. E-mellett a jelenlegi választási rendszer mind területi, mind mandátumok terén rendkívül aránytalan. Úgy lettek meghúzva a választókerületi határok, hogy az inkább ellenzéki körzetek sokkal nagyobbak lettek, mint az inkább fideszes körzetek, így az ellenzékieknek kvázi kevesebb választókerület, így kevesebb mandátum jut.
De akár az erőszakos államosításokat és piac újrafelosztást is említhetném. Háromezer milliárd forintnyi nyugdíjpénzt vert el a kormánypárt a helyett, hogy érdemi és ésszerű átalakításokat eszközölt volna nyugdíj fronton. Egy 500 milliárdos bizniszt osztott fel a hatalom kegyeltjei között, ebből lettek azok a bizonyos nemzeti dohányboltok. ezzel mellesleg családok tízezreitől vették el a megélhetésüket egy tollvonással. A takarékszövetkezeteket gyakorlatilag állami kontroll alá vették mondvacsinált indokokkal. Soroljam még? Mert lenne.
Két öreg veterán beszélget.
-Nem ismersz meg?
-Nem
-Ne mond má,tényleg?
-Tényleg
-Hát nem emlékszel rám?
-Nem
-Ne mond má,hát együtt lőttük a párt házat!
-Mikor?Melyiket?
-Hát, MIKOR! MELYIKET!!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!