A Jobbik tényleg utálja a melegeket és rasszista is? És akar ez ügyben tenni is valamit?
A melegházasság ellenzése még nem melegellenesség, csak ennek felfogásához kellene egy kis intelligencia is.
Az egész arról szól, hogy ne állítsuk már be pl. a homoszexualitást úgy, mint valami "normális", és követendő dolgot. Amúgy aki meleg, az legyen meleg, de ezt tartsa otthon a négy fal között.
A melegházasságot minden konzervatív párt elítéli, hiszen a házasság az tényleg egy nagyon régi intézmény férfi, és nő között. Ezen kívül elutasítják a melegek örökbefogadási jogát, mert szerintük, az a gyerek lelkileg sérül, akit ilyen párok nevelnek fel. Egyébként a konszolidált normálisan viselkedő melegeket nem akarják üldözni, se "meggyógyítani", csak azokkal van bajuk, akik közszemérem-sértő módon provokálnak különböző nyilvános helyeken.
Ugyanez igaz a cigányokra is, a Jobbik nem akarja kiirtani az összes cigányt. Amit el akarnak érni, hogy a bűnügyi statisztikákban vezessék az elkövető etnikumát is (ahogy ezt sok európai országban is teszik), és a BTK szigorítását, valamint csendőrséget a vidéki falvakba, ahova nem jut rendőr. Ez érdeke a normális, beilleszkedett cigányoknak is, hiszen ha visszaszorítják a putrisok által elkövetett bűnöket, akkor rájuk is normálisabban fognak nézni az emberek. Nem véletlenül mondják, hogy a Jobbik akar tenni a legtöbbet a cigányság érdekében
igen utálja a melegeket, de az nem rasszizmus hogy kijelenti, hogy van cigánybűnözés.
a melegházassággal kapcsolatban az a véleményem, hogy ez hadd legyen már mindenkinek a magánügye, hogy férfival, vagy nővel akar-e összeházasodni.
attól nem lesz több b.zi, hogy lehet egyneműeknek is házasodnia! ez nem bűncselekmény, hogy valaki a saját neméhez vonzódik.
viszont a cigánybűnözéssel tényleg kellene kezdeni valamit, de nem az a megoldás erre, hogy a Jobbikot hatalomra juttatjuk.
A Jobbik elsősorban közrendet és közerkölcsöt akar teremteni, ezekkel ütközik a cigányok elkövetése és a melegek magamutogatása.
A Jobbik tábora egyszerű emberekből áll, ezért az üzenetek is egyszerűek. Végrehajtásukra nincs a pártnak felhatalmazása, jobb híján csak szavazatokat gyűjtenek és felvonulnak.
Hivatkozási alapnak nagyon jók a Fidesz ellen.
a, hogy ellenzik a melegházasságot, nem melegellenesség... a melegellenesség az lenne, ha az összes meleget kiűznék az országból vagy börtönbe csuknák...egyszerűen meg kell húzni egy határt (nem úgy mint az szdsz)... eddig és ne tovább...a melegek éljenek békességben meg bejelentett élettársi viszonyban, de nehogy már házasodjanak meg gyereket neveljenek, az azért már túlzás...nem véletlen, hogy a természet úgy alkotott meg minket, hogy gyermek csak férfi és nő együttlétéből születhessen... ez nem melegellenesség, csak józan ész és egy társadalmi norma
a rasszizmusról: akik ezt a szót használják, nem tudják mit jelent... a rasszista minden egyes népcsoportot gyűlöl minden ok nélkül a sajátján kívül... a Jobbik nem akarja bántani a cigányságot, hacsak az nem minősül bántásnak, hogy munkára fogja őket és ellenőrzi, hogy a segélyeket ne piára meg cigire költsék... ez teljesen jogos, és tartoznak nekünk, adófizetőknek ennyivel a cigányok...igenis számoljanak el vele, miért kell fizetnünk nekik és hová megy az a pénz! Ez nem rasszizmus, csak józan ész és igazságosság! Egy rasszista kiűzné a cigányokat az országból, de a Jobbik, nem fog bántani, elűzni senkit sem, aki hajlandó tisztességesen, becsületesen, nem mások nyakán élősködve élni mellettünk. És ugyanezek a törvények az ingyenélő magyarokra is vonatkozni fognak! csak ezt azért nem veszi észre senki, mert ingyenélő magyarból jóval kevesebb van, mint ingyenélő cigányból
A cigány vajda is elismeri, hogy van cigánybűnőzés... akkor miről beszélünk?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!