SP, Fluor, melegedő celebek mind a kormány megrendelései?
""(Mert ahogy ismerem őket valószínüleg hánynának,ha végig kéne nézniük.)""
Nem is nézik. De az ilyen média hipnózis, már régen jól bevált trükk. A fiatalok ezt élvezik és ez az életcéljuk. És ez kapóra jön az államnak. Ha véletlenül kitör a forradalom akkor szerintem a mostani fiatalok, inkább szoknyát húznak és bálnak a női sorba.
"a társadalom egy igen kis része szereti azt a sz@rt amit "énekelnek"
Igen, kis része. Csak abba a kis részbe pont azok a 10-18 éves kislányok tartoznak, akiknek az elméjét nem ilyen marhaságokkal kéne tömni, mivel ők fogják majd adni 10-20 év múlva a társadalom gerincét, ők lesznek majd a következő generáció anyái, feleségei, akik nem tudnak majd egy normálisan gondolkodó, épkézláb embert felnevelni, mert az egész leánykoruk azzal ment el, hogy bizsergett a puncikájuk a cukifiúkákra és fingjuk sem lesz az anyaságról és arról, hogy milyen egészséges gondolkodású felnőtt nőnek/embernek lenni.
Ha fiúkról beszélünk az ugyanaz.
Nézzük sorban. A lányoknak kimossák az agyát, hogy nekik ilyen SP-szerű akárki kell. Ha a fiúk lányt akarnak maguknak, akkor alkalmazkodniuk kell a lányok vágyaihoz és nekik is SP-szerűnek kell lenniük, különben a kiszemelt lány szóba sem áll velük.
A fiúk átváltoznak fluortomivá, mert ugye a lányoknak ő kell. És tessék, benne vannak a fiúk is tökig az átnevelésben.
Ha a gyerekek gondolkodásáról beszélünk, akkor mélyen politikai témáról van szó. Sőt, lehet, hogy ennél nincs is politikaibb, hiszen az idő múlásával a gyerekek adják majd a felnőtt társadalmat és amilyen a felnőtt társadalom gondolkodása, olyan az egész társadalomé és mondanom sem kell, hogy egy társadalom gondolkodásmódja nagyon is a politikához tartozik.
Jól tudták ezt régen is, azért volt a Hitlerjugend és az Úttörő mozgalom is. A mai vezetők is tudják ezt és valószínűleg meg is van azzal a céljuk, hogy több százmilliót költenek SP-k és fluorok reklámozására.
Szerintem SP a kormány titkos fegyvere, úgy mint Amerikában Justin Bieber vagy Rebecca Black. Állítólag Rebecca már halált is okozott, mikoris egy idős amerikai férfi állampolgár agyvérzést kapott a népszerű zenecsatornát figyelve, magából földöntúli hangokat hallató lány gyilkos klippje közben.
Fry Day!
előző vagyok és hát megnéztem rebecca blacket és hátt nincs hozzáfűzni valóm de amúgy még van pár érdekes dolog pl:.amerikánan a faji egyenlőség miatt futtattak fel pár niggert (pl:.mc hammer,2pac,50cent) és amúgy meg fehérek(zsidók) írják rá a zenét és a szöveget lady gaga és a többi ribi meg a gyermekvállalás borzalmát mutatják be és több szabadkőműves jel is felelhető és ezért írtam hogy lehetséges mert úgy 98-tol teljesen a nyugati hatalmak csicskái vagyunk. és még nálunk talán nem de amerikában az egész film és zeneipart a kormány irányítja mert elsősorban onnan vesznek példát a gyerekek és amerika
ugye szuperhatalom nem bízhat semmit a véletlenre mindent ő irányít ott minden előre megvan tervelve ugyan az mint a szovjet únió csak ez szabadságnak van állcázva
és még egy dolog szerintem ezt a bal herét is az állam fizette és egy valóvilágos műsorba is benne volt célja a testépítők és az erős emberek kigúnyolása és hogy tekintsünkrá antipéldaként
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!