Így használja fel a fidesz a nyugdíjmilliárdokat?
"A fent jelzett, a rosszabb idei államháztartási egyenleg lehetőségét egyébként maga a minisztérium is elismerte: hiszen jelezte, hogy a megkapott magánnyugdíjpénztári vagyont is figyelembe vevő költségvetési többlet a GDP 4%-a helyett csak 2%-os lehet. Ennek oka, hogy a nyugdíjvagyonból mentik ki a MÁV-ot, valamint a BKV-t és váltanak ki PPP-projekteket.
Az állam egyébként a jegybank friss számításai szerint mintegy 2600 milliárd forintnyi nyugdíjpénztári vagyont fog megkapni, mert a pénztárakban maradók vagyona mintegy 300 milliárd forintot tesz ki, míg az állami pillérbe visszalépő 2,8 millió főnek mintegy 200 milliárd forintnyi reálhozam-kifizetést kell teljesíteni. Az MNB kalkulációi és a kormány fent jelzett mentőakciói együttesen azt jelentik, hogy a magánnyugdíjpénztári vagyonból jövő év elejére mindössze 300-400 milliárd forintnyi rész marad meg, ami igencsak szűkíti a kormány költségvetési mozgásterét a ciklus második felében."
Forrás:portfolio.hu
Arról volt szó, hogy tb.kasszába kerül a tagok megtakarítása, mert nincs miből fizetni a nyugdíjakat. Mi köze a magánnyd.pénztári tagoknak a BKV, vagy a MÁV eladósodásához. Aztán, ha elköltik a milliárdokat, megint nem lesz pénze a kormánynak folyósítani a nyugdíjakat.
Érti ezt valaki?
"Igen, én meg jól érzem, hogy ha holnaptól kezdve a fidesz egy démonimádó vallást tenné kötelezővé, amellett is érvelnél? Csak mert az eddigi megnyilatkozásaid alapján nekem ez jött le."
Nem válaszoltál a kérdésre.
Kiszámolta már valaki a kormányból, hogy a képviselők álláshalmozása mennyi pénzt emészt fel?
A BKV-nál történt jogtalan kifizetéseket -végkielégítések- visszafizettették már?
Ugyanez a MÁV-nál?
A hatalmas vállalkozói adótartozásokat rendezte bárki is?
Lenne pénz, ha nem szégyellné a kormány behajtani ezeket a tartozásokat.
Ők miért nem ajánlanak a fizetésükből fel valamennyit, hisz' bővelkednek a javakban?!
Mindig a lakossággal gyűjtetnek életmenő berendezésekre, mert erre áldoznak az emberek az alig semmiből is.
Szerintem nem az a gond, hogy azokat a konkrét forintokat hova teszik. Én pl. egyetértek a kassza bekebelezésével, mert ez nem volt más mint egy elrontott befektetés! az ország félretett magánbankokba pénzt, úgy, hogy közben drágában vett fel hitelt, mint amit a mnyp kamatozott az országnak!!! kidobtunk egy csomó pénzt feleslegesen kamatra! Ez volt a lenyúlás, nem a mostani...
A gond pedig nem az, hogy most hova megy a pénz, hanem az, hogy úgy tesz a drága kormányunk, mintha minden évben ennyit le lehetne nyúlni! de nem! egyszer volt, nem szabadna a költségvetést úgy kalkulálni, hogy ez bevétel és szórni a pénzt pl. a felső tízezer elfuserált szja csökkentésére :(
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!