Kezdőoldal » Politika » Pártok, kormányzás » Hány szavazatot kapott a FIDESZ?

Hány szavazatot kapott a FIDESZ?

Figyelt kérdés

Nem politikai kérdésként teszem fel a kérdést, inkább statisztikai adatokra lenne szükségem, mert a Nemzeti Választási Iroda honlapján nem tudok kiigazodni.

Egy adatsort szeretnék látni: 2010-ben 2014-ben, 2018-ban és 2022-ben hány darab szavazatot kapott a FIDESZ? Nem a mandátumok számára vagyok kíváncsi, hanem arra, hogy ténylegesen választásonként hány szavazatot kapott a FIDESZ?

Úgy magyarázzák, hogy a 2/3-os parlamenti győzelemhez elegendő pár %-kal 50 fölé menni, és a magyar választási rendszer sajátossága alapján a győztes így is megszerezheti a mandátumok 2/3-át.

A kérdés tehát:

- hányan szavaztak választásonként összesen?

- ebből hányan szavaztak a FIDESZ-re?

- Ez hány %?

Szeretném egymás mellett látni a 4 évenkénti adatokat. (nyilván 2010-ből a 2. forduló a lényeg)

Köszönöm



aug. 12. 18:16
 1/4 anonim ***** válasza:

Te tudod egymás mellé tenni az adatokat.


A Nemzeti Választási Iroda honlapján közlik az egyes választások eredményeit is, és ott van olyan (ha nem is mindig pontosan ezzel a szöveggel), hogy „Egy párt, pártszövetség, nemzetiség eredményei”. Ott arra kattinthatsz, amelyikre kíváncsi vagy.


▬ Egyfordulós, kétféle mandátumos választások (egyéni választókerületi egyéni és pártlistán szerzett):


2018: FIDESZ – KDNP

[link]

Legörgetve látszik, hogy az egyéni jelöltjeik összesen hány szavazatot kaptak, ez a szavazatok hány százaléka; mennyi töredékszavazat keletkezett. (Töredékszavazat: ahol nyer az egyéni jelölt, ott a „felesleges” szavazatok száma, azaz a 2. helyezett elmaradása mínusz 1 szavazat; ahol nem nyer, ott a teljes kapott szavazatszám.) A töredékszavazatokat a pártlistás eredmény alapján mandátumosztásban résztvevő pártok, pártszövetségek pártlistás eredményéhez adják.

Az is látszik, hogy az országos listájuk mennyi szavazatot kapott, és ez az érvényes szavazatok hány százaléka.


2022: FIDESZ – KDNP

[link]

Hasonlóan itt is részletezve vannak az összesített szavazatszámok.


2014: FIDESZ – KDNP

[link]

Hasonlóan itt is részletezve vannak az összesített szavazatszámok.


Azt nem tudom, miként állapítasz meg össz szavazatszám és százalék alapján mandátumokat, mikor ez egyéni mandátumoknál egyenként számít, hogy ott ki kapta a legtöbb szavazatot; és a pártlistás mandátum szavazatszámhoz (és arányhoz) hozzáadják a töredékszavazatokat, és az összesítés arányában osztanak mandátumokat.


▬ Kétfordulós, háromféle mandátumos választás (egyéni választókerületi, területi listás, országos listás)


2010. 2. forduló

[link]

Ezzel már kicsit dolgoznod kell, összesítened kell az egyéni választókerületi 2. fordulós adatokat (2.f.), valamint a területi választókerületi adatokat, hogy megtudd a kérdezett össz szavazatszámot.

Bár nem tudom, mi értelme, mikor területenként (főváros, megyék) osztottak mandátumokat.

aug. 12. 23:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:
Pedig ott van fent az összes adat. De szerintem neked arról sincs fogalmad, mi a pártlistás szavazat, mi az egyéni képviselőjelöltre leadott szavazat, hogyan számolják ki a mandátumokat...
aug. 13. 00:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim ***** válasza:

Wikipedia -ról szedett adatok alapján:


2010 (osszággyűlési): 5,172,222 szavazóból 2,706,292 (68%) a Fideszre szavazott (263/386).


2014 (osszággyűlési): 5,096,310 szavazóból 2,264,780 (68%) a Fideszre szavazott (133/199).

2014 (EP): 2,329,000 szavazóból 1,193,991 szavazott a Fideszre (14/21).


2018 (osszággyűlési): 5,796,268 szavazóból 2,824,551 (67%) a Fideszre szavazott (133/199).


2019 (EP választás): 3,471,000 szavazóból 1,824,220 (62%) a Fideszre szavazott (13/21).


2022 (osszággyűlési): 5,717,182 szavazóból 3,060,706 (68%) szavazott a Fideszre (135/199).


2024 (EP választás): 4,640,000 szavazóból 2,048,211 (52%) szavazott a Fideszre (11/21).

aug. 13. 13:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 A kérdező kommentje:
Kedves Anonim! Köszönöm a részletes magyarázatot. Tisztelettel: Tamás bátya
aug. 14. 11:19

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!