Van esély, hogy a 2026-os választáson a kisebb pártok eleve el sem fognak indulni?
9.
Akkor nem ártana mondjuk NORMÁLIS pártokat létrehozni. Elég baj, hogy az országban csak 1-2 van ami ennek minősül. A Kutyapárt, a Momentum és a Mi Hazánk nem igazán felelnek meg ennek. A Jobbik meg az LMP pedig eljátszották a saját támogatottságukat a sok hazudozással.
A DK-ra is a kiesés vár, ha erőltetik ezt a hármas listát, mert nem lesz meg a 15%, ami a hármas indulás esetén elvárás volna. Lehet nem ártana leszedni magukról a 0%-os PM-et, mert akkor csak 10% kell a maszoppal duóban, az még talán meglehet.
2002 és 2010 között két és fél típusú pártrendszer volt a jellemző, a 2006-os választás előtt készített közvélemény-kutatások alapján sokáig csak a Fidesznek és MSZP-nek volt esélye bejutni a parlamentbe. [link]
Amúgy Európában színtiszta, amerikai típusú kétpártrendszer már csak Máltán van a Munkáspárt és Nacionalista Párt jelenlétében.
„3. § (3) A bíróság az ügyészség indítványára – a párt egyesületként való további működésének érintetlenül hagyásával – megállapítja a párt működésének megszűnését, ha a párt egymást követő két általános országgyűlési képviselői választáson nem állít jelöltet.”
↑
1989. évi XXXIII. törvény a pártok működéséről és gazdálkodásáról hatályos szövegéből
Hogy miért hoztak létre semmit sem tevő pártokat, nem tudom, de úgy látszik, sokat igyekeznek életben tartani; ehhez legalább minden második országgyűlési választáson nyilvántartásba kell vetetni magukat jelölő szervezetként, és legalább egy jelöltet állítaniuk kell.
A tevékenykedő pártok meg legalább az 1%-os pártlistás eredmény eléréséért indulnak, mert akkor – ahogyan az 1-es válaszban olvasható – négy éven át kapnak állami pártfinanszírozást.
14.
Na, azért a kétfordulós rendszer se volt annyira tökéletes, gondolok itt a pofátlan egymás javára visszalépésekre, meg egymásnak történő szavazat-átadogatásra, amivel előszeretettel éltek nagyjaink.
Ha vissza is hoznák a kétfordulóst, akkor ezt a visszalépegetést meg egymás javára történő seggnyalósdit tiltsák meg, mert iszonyú gusztustalan, amikor leszavazol X-re az elsőben, akkor benyögi, hogy visszalép Y javára, mert most épp az lett a haver. FKGP, SZDSZ, MDF, Szocdemek, mind eljátszották egyszer-egyszer "a nagy haver" javára.
Én például nem értem mi a gond a Kutyapárttal.
Ez egy alulról szerveződő párt, ami bár önmagát viccpártként deklarálja egyre több olyan dolgot csinálnak amit a rendes pártoknak kellene.
A Kutyapártnak nincs országgyűlési képviselője, viszont önkormányzati képviselőjük és polgármesterük akad. Ráadásul a XII. kerületben kifejezetten jól szerepeltek, az ottlakók őket választották. A IX. kerület is újraválasztotta Baranyi Krisztinát, tehát ők is elégedettek a teljesítménnyel.
Ez egy teljesen korrekt alulról szerveződő párt, ami már az önkormányzati munkában bizonyított itt-ott és most újabb önkormányzati helyeken kapták meg a bizonyítás lehetőségét. Ha a következő 5 éves ciklusban is jó munkát végeznek az önkormányzatokban akkor kialakul egy elégedett helyi bázisuk ami idővel lehetővé teszi, hogy elérjék a parlamenti bejutási küszöböt.
Igaz amit a #14 írt a választól kondicionálásáról, de ehhez hozzátennék hogy egyúttal a választók el is butultak és az itteni válaszok is arra engednek következtetni, hogy sokan nem értik a demokrácia és pártok lényegét. Ezek helyi képviseleti szervek, amikkel ha elégedettek akkor feljutnak az országos képviseleti szervbe az országgyűlésbe.
Aki azt mondja, hogy egy polgármester és képviselőket adó helyben jól szereplő párt az szükségtelen és felesleges az mégis mi a fszomat vár? Jön egy új csillag, alapít egy pártot és teljesen ismeretlenül gond nélkül meglépi a parlamenti küszöböt ( mint Magyar Péter és a Tisza az EP bejutási szintet ). Van akinek tényleg az kell, hogy tök ismeretlenek nulla munkával bemenjenek a parlamentbe valami kamuprogrammal?
A pártpolitikán alapuló képviseleti demokráciának pont za lenne a lényege, hogy lokális, helyben tevékenykedő pártokból és szervezetekből alakuljon ki olyan sikeres valami, ami végül feljut a parlamentbe de ehhez idő kell. 10-15 év minimum. Helyi aktivitás, terjeszkedés, pártszervezet és tagság létrejötte majd országos szint elérése - ez lenne a normális újra egy parlamenti párt életének. A konstans fikázott Kutyapárt pont ez csinálja.
A Mi Hazánk és a DK esete annyiban más, hogy mindkét pár egy már meglévő pártból történő kilépéssel indult és akármennyire is utálom a fotelnáci HMH-et vagy elődjét az ős-Jobbikot azt mégsem tudom róluk elmondani, hogy nem kicsiben a vidéken és az önkormányzatiságban kezdték volna és ne alulról építkeztek volna fölfelé.
Ha szervezeti szempontból nézzük és nem az ideológia alapján akkor a Kutyapárt, az őj-Jobbik és az MHM pont a normális pártok táborát képviseli.
Ahogy írtam egy normális párt kinövése az idő, 10-15 év. Ha megnézzük a Jobbik életútját akkor a 2003-as alapítás után az első siker az EP bejutás 2009-ben történt, míg 2010-ben tudtak először képviselőt küldeni a parlamentbe és az a 16 képviselő 7,6%-ot jelentett, míg a 2014-es választásokon már 11,5%-nyi helyet szereztek így 23 képviselőjök lett. 11 év alatt jutottak el oda, hogy egy stabil bázissal rendelkező bejutási küszöb fölötti párt legyenek, mindezt úgy hogy ők egy a zavarosban halászó szélsőséges párt szerepét töltötték be, akik nem a nagy általános szavazóbázist lefedő pártokkat kellett, hogy versenyezzenek a szavazatokért. Egyfajta mérsékelt pártként erre esélyük sem lett volna 11 év alatt.
16.
Kicsit fura a logikád, hogy a Tisza Párt kamuprogramos meg szar, de a jó Kutyapárttal nincs baj, pedig csak szar viccekre meg drogos csasztuskákra épül a "programjuk", egy karizmatikus emberük sincs, kizárólag a fővárosban vannak szavazóik és nem vicces humoristát küldenek a vitára stb.
Oké, a DK-nál jobbak, de ez még nem szint.
Nem, nem azt mondom hogy a Tiszapárt és Magyar Péter kamuprogramos szar! Ők nagyon jól pédlázzák azt, amikor már évek óta igény van egy messíásra és valaki meglovagolja a népigényt. Ők nagyon jó példái annak, amikor egy párt úgy fut fel, hogy gyakorlatilag nulla belerakott munkával ér el magas támogatottságot és itt a nulla munkát ne a kampányra értsd, hanem települési- és megyei önkormányzati munkára, hálózatépítésre, társadalmi tevékenységre. Csinált ilyet a TISZA párt vagy Magyar Péter? Nem, nem csináltak ilyet. Ez a probléma elő is jött az önkormányzati választások kapcsán, ahol végül nem állítottak helyi jelölteket mert egyszerűen nem volt megbízható jelöltjük vagy tagjuk.
"de a jó Kutyapárttal nincs baj, pedig csak szar viccekre meg drogos csasztuskákra épül a "programjuk""
Ez pedig a tipikus ismerethiányos általánosítás. A Kutyapártnak van programja legfeljett te nem tudsz róla, a Kutyapárt a korábbi kampánytámogatásokból is rengeteg civil programot finanszírozott, vannak helyi képviselőik, volt alpolgármesterük és most már lesz polgármesterük is.
"egy karizmatikus emberük sincs"
Nem diktátort választunk. Bajnai sem egy karizmatikus arc aztán fukncionalitásban nagyon is jól vizsgázott a rendelkezésére álló egy év alatt.
"kizárólag a fővárosban vannak szavazóik"
Én pl vidéki vagyok. Ez viszont megint egy olyan érv, ami már a választók kondícionálásának eredménye. A Jobbiknak volt az elején fővárosi támogatottsága? Nem, nem volt és mégis országos párttá nőtte ki magát. Ha én alapítok Szegeden egy pártot akkor b@xxam meg magam mert nincs fővárosi vagy borsodi támogatottságom? Nem alapíthatok egy regionális pártot ami az adott régi polgárait képviselné az ő problémáik kezelésével, mert nincs az ország túlvégén támogatottságom? Miért ne alapíthatnék? Ja, hogy a Fidesz átírta a választási törvényt és most már 71 választókörzetben kell jelöltet állítanom,ha képviselni szeretném a helyieket...
A Kutyapártnak vannak vidéki szavazóik és, vannak vidéki programjaik is de ahogy írtam egy párt országos szintűvé növése az idő. A Kutyapártot Budapesten alapították és Budapest politikai helyzete és a problémái nem egyeznek meg Makkoshotykéával ( ahogy volt fordítva a Jobbik esetében is ).
" és nem vicces humoristát küldenek a vitára"
Melyik vitára gondolsz? A köztévé vitájára, ami egy "vitának" nevezett tragikomédia volt? Ne nevezzük már vitának azt ami nem vita. Látod, te is abba a hibába esel, hogy akarva-akaratlanul beleidomulsz a kormágyzati agymosógépezet hülyeségébe...
A Partizános vita az más szitu volt,ott a képviselőjük leszerepelt, de ezt tudtuk előre, ebben semmi meglepő nem volt.
#15 Igen, akkor is voltak olyan pártok és visszalépések, amelyek nekem pont nem voltak szimpatikusak, de összességében mégiscsak jobb volt az a rendszer a jelenleginél. Tudod a politika a kompromisszumok művészete, és pont ez volna a demokrácia lényege.
Ami még ennél is jobb volna az a preferenciális szavazás, az talán még jobban lefedné a választói akaratot.
"akkor ezt a visszalépegetést meg egymás javára történő seggnyalósdit tiltsák meg, mert iszonyú gusztustalan, amikor leszavazol X-re az elsőben, akkor benyögi, hogy visszalép Y javára, mert most épp az lett a haver."
A választópolgárnak volt lehetősége a második fordulóban a nem tetszésének kifejezésére is. Ha neked nem szimpatikus a visszalépéses "koalíció" akkor szimplán nem voksolsz arra a tömbre akire az első körben voksoltál. Elégtelen mennyíségű szavazat esetén a választán nem érvénes és meg kell ismételni. Szavazhatsz érvénytelenül is illetve távol maradhatsz a részvételtől is. Ezek a visszalépések ( pl a legendás FKGP visszalépés ) azért volt lehetséges, mert az emberek hajlandóak voltak leszavazni a visszalépés után, tömegek mondhatták volna hogy ez így nem jó és bojkottálhatták volna a választást, de a tömegek elmentek és ikszeltek.
A választópolgároknak felelősségük és kötelességük van. Kötelességük ismerneki a választás szabályait és tétjét valamint elmenni szavazni és felelősségük, hogy az eredmény terhét viseljék. Legalábbis normális helyeken, mert ugye itthon...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!