Náluk miért nem indult el a Kalózpárt magában? Miért kellett azzal a gagyi LMP-vel egyesülnie, amivel ráadásul el is árulták a "kalózságukat", mert az LMP ideológiája teljesen más?
Mert az LMP-vel együtt bekerülhettek a Parlamentbe. Nélkülük nem lett volna esélyük.
Amúgy tudom, hogy divat szidni az LMP-t, de ha jobban utánuk néznél, rájönnél, hogy a legkevésbé sem gagyik - és arra is, hogy tökéletesen összeegyeztethetőek az elképzeléseik a kalóz eszmékkel, mivel maguk is hasonló elveket vallanak.
De persze ha csak felületesen, innen-onnan hallott dolgok alapján akarod megítélni őket, úgy valóban ellentmondásosnak tűnhet a dolog.
Az LMP-vel az a bajom, hogy túlságosan az SZDSZ-t majmolja és a 90-es évekbeli liberalizmusban hisz, keverve egy kis környezetvédelemmel, valamint képtelen elszakadni a többi baloldali párt pl. MSZP pár fárasztóan unalmas és idegesítő kliséjétől.
Hiányzik belőle az a valódi szabadság, ésszerűség és XXI. századiasság, ami a többi európai kalózpártot alkotja.
Van egy nagyon jó mondás arra, hogy miben különbözik a XXI. századi liberalizmus a 90-es, 80-as évek liberalizmusától:
"Nem az a szabadság, hogyha bármit megtehetsz, hanem az, hogyha nem kötelező olyasmit csinálnod, amit nem akarsz."
Mindenki össze akarja mosni őket az SZDSZ-szel, és folyamatosan le akarják járatni őket, csak azt nem tudom, miért. Talán félnek tőlük...? Ha meg nem, akkor mit b....gatják annyit? Én eddig csak igen kevés vitatható kijelentést hallottam tőlük, a programjuk, az elgondolásaik és a terveik túlnyomó részét teljes mértékben vállalhatónak tartom.
Ami a kliséket illeti, szerintem egyéni dolguk is van épp elég, de akárhogy is, valahol el kellett kezdeni - aztán majd kikupálódnak. Amellett ez nagyjából az egyetlen párt, amelyik hitelesen képviseli a nem-turbómagyar és nem-hívő fiatalabb, huszonéves-harminc körüli korosztályt is, szóval szükség és igény, az van rájuk - és minden hibájuk ellenére még mindig ők a legfrissebbek, legmodernebbek és legelőremutatóbbak az egész parlamenti bagázsban.
"Nem az a szabadság, hogyha bármit megtehetsz, hanem az, hogyha nem kötelező olyasmit csinálnod, amit nem akarsz."
Ez pedig egy jó mondás, csak épp erre se nagyon lehet alapozni társadalomszervezést, mivel bizonyos kötelezettségei mindenkinek vannak. Sokan bizonyára a legkevésbé sem akarnak dolgozni meg adózni, de mégsem kerülhetik meg, ha fedelet akarnak a fejük fölé, és ételt a tányérjukra - és mindezt a börtönök falain kívül.
"csak épp erre se nagyon lehet alapozni társadalomszervezést, mivel bizonyos kötelezettségei mindenkinek vannak."
Nyilván nem jó magyar szokás szerint szó szerint értelmezni, aztán kötekedni kell.
"Nyilván nem jó magyar szokás szerint szó szerint értelmezni, aztán kötekedni kell."
Ez nem kötekedés, csak ténymegállapítás. De akkor tessék: te hogyan értelmezed?
"De akkor tessék: te hogyan értelmezed?"
Úgy, hogy a 80-as, 90-es években a liberalizmus is csak egy vallás-szerű ideológia volt, magába foglalva olyan elemeket, és megkérdőjelezhetetlen tanokat, mint a multikulturalizmus szeretete, a melegfelvonulások támogatása, az USÁ-val ellenséges országok utálata, és a kapitalizmus istenítése.
Most, a XXI. században, azonban a liberalizmus szó már azt jelenti, hogy toleráljuk a társainkat, akár felvonulgató b*zik, akár hitleréltető neonácik, akár bittorrenttes kalózok, akár Kádáristák, akár tökátlagos emberek.
Nem tudom, ezt honnan veszed, kérdező, de értelmes embernek a liberalizmus ma is azt jelenti, amit mindig is jelentett: elfogadunk mindenkit, aki 1.) betartja az alapvető játékszabályokat (tisztesség, stb.), 2.) aki maga is elfogad minket. Aki erre a két alapvetésre sem képes, azzal a liberalizmus sem tud mit kezdeni.
Ami pedig a játékszabályokat illeti, azokról mindig lehet beszélni és kell is, mert ugye attól, hogy valami legális és törvényes, még nem feltétlenül helyes. A legnagyobb disznóságok igen tekintélyes hányada zajlik teljesen törvényesen, jogilag szabályozott keretek között... úgyhogy ezekkel bizony tenni kell valamit.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!