Milyen logika alapján kell a diákoknak kifizetni Rákay Kálmán filmjének kötelező megtekintését?
Honnan veszitek megint a butaságot?
Nem kötelező moziban megnézni a filmet.
Az a diák aki nem akarja vagy a szülei nem akarják, annak nem kötelező sem kifizetni, sem a moziba menni. Az a diák addig az iskolában kell legyen felügyelet alatt.
Az iskolai rendezvények is elvileg kötelezőek - a március 15-i ünnepség is. Azonban vannak akiknek a vallása nem engedi meg az ünnepeken való részvételt. Nálunk is van ilyen diák. Ezt természetesen tiszteletben kell tartani és ez a pár diák ilyenkor máshol van, a tanári mellett vagy egy másik pedagógus felügyelete alatt a tanteremben, amíg a többiek a műsort nézik.
Éppen így ha egy diák nem akar kirándulni menni akkor neki sem kötelező, akkor azt az időt az iskolában tölti másik osztály óráin vesz részt.
Ha ezt esetleg az adott iskolában nem jól kezelik az más dolog, de soha senkit nem lehet arra kötelezni, hogy fizessen egy mozielőadásért ha nem akar.
"az iskola szerint (gondolom), ez egy történelmi jelentőségű film"
Már bocs, de egy alternatív fikció mitől lenne történelmi jelentőségű film? Semmi köze a magyar történelemhez, ez egy kitalált alternatív forradalmat dolgoz fel, nem a valósat. Még a film elején is kiírják. Ezért sem értem, miért kötelező. Ennyi erővel a Galaxis őrzőit is kötelezővé tehetnék, annak sincs kevesebb köze a 48-as forradalomhoz, mint Rákay Tehetségtelen Filip legújabb filmjének.
@21 Olvasd már el a kérdező által megadott linket:
"Mivel a program tanítási órák alatt van, ezért KÖTELEZŐ!"
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!