Végül is mi az a dolog, amit eddig a Fidesz-KDNP kormány megoldott?
Mert dióhéjban összefoglalva hazánk és nemzetünk kilátásai nem túl fényesek:
- az egészségügy, oktatás, közbiztonság romokban és elhanyagolva;
- a demográfiai mutatók rosszak és csak a cigányok szaporodnak, de még idehoznának ázsiaiakat is;
- a magát nemzetinek tartó kormányunk nem törekszik határrevízióra, viszont szomszédainkkal való jópofizásai ellenére is történnek magyarellenes cselekmények elszakított országrészeinken;
- hazai ipar és mezőgazdaság úgyszólván nincs vagy csak árnyéka régi önmagának, és amit külföldről idecsábít a kormány, azt állítja be úgy, mintha saját gazdaságunk lenne;
- jelentősek a vagyoni különbségek a kormányközeli politikusok, oligarchák és hasonló személyiségek javára, a többség viszont sokkal szegényebb;
- magas az infláció és a Forint egy értéktelen, gyenge valuta.
Elmondhatjuk tehát, hogy Orbánék csak beszélni tudnak, ámítani a birka népet, amely - tisztelet a kivételeknek - boldogan követi, amíg alamizsnaként kap némi kenyeret meg cirkuszt vagy van olyan értelmes dolog, amelyet tisztességesen megoldottak?
Nem, nem arra gondoltam, hogy a tökkelütött ballibeket meg Sorosékat folyton szapulni meg Brüsszel és a migránsok ellen hadakozni és egymásnak fordítani a társadalmat, hanem valóban össznemzeti sorskérdésekre, mint a fentebb felsoroltak.
Minden.
-Államcsődbe vették az az országot, ami fizetésképtelen volt.
-Covidot. Kaptak 300k-t az ápolók, orvosok
-migrációt, afrikai, ázsiai vadembereket
-LMBTQ-któl az ovisokat
-Attól, hogy MZP-ék háborúba küldjék a magyar embereket
IMF elküldése
Az MNB 300 milliárdos tervezett veszteségének nyereséggé konvertálása
Államháztartás rendbetétele, tartható hiánycélok
Gazdaság tartós növekedésre állítása
A másfél milliós munkanélküliség 4% alá csökkentése
A fizetések emelkedése szinte minden szektorban
Minimálblrek drasztikus emelése
Ingyen tankönyv
Ingyen átkeztetés a gyerekeknek
Családtámogatás
A határokon kívüli magyarság ügyének lelkiismeretes kezelése
Sikeres vizes VB
Az államadósság növekvő részét már a magyar nép finanszírozza
A bankok többsége már magyar kézben van
A GDP egyre nagyobb hányada jön létre magyar vállaltoknál
A menekültkérdés kezelése, amit lassan egyre többen követnek
Kiegyensúlyozott keleti-nyugati politka...
(csak úgy hirtelen)
Szinte az összes elért eredményt kritizálta az ellenzék...
Szóval valószínűleg eltörölnék őket.
És aki nem akarja, hogy el legyenek törölve, az a Fideszre szavaz...
1 - emelkednek a fizetések minden évben <--> ezzel szemben a mai ellenzék idején bérbefagyasztások voltak !
2 - zérus az infláció, az élelmiszerek ugyanannyiért kaphatók <--> mszp alatt folyamatos áremelkedés volt
3 - Nincsen megszorítás, egyetlen egy sem volt <--> az mszp ideje alatt végig a Bokros csomag népnyúzásától a Gyurcsányi reformhullámokon át a Bajnai csomagig állandó meggyorítások voltak
3 - Nem veszünk fel kölcsönt & nem is szólnak bele milyen megszorításokat alkalmazzon ORBÁN <--> MSZP idején folyamatos IMF hiteleket vettünk fel és megmondták milyen megszorításokat kell alkalmazni
4 - Nem sanyargatja Orbán a népet értelmetlenségekkel <--> MSZP alatt a vízitdíjnak semmi haszna sem volt, drágább volt adminisztrálni. Gyucsán szerint ez egy lecke a népnek, hogy tudatosan=ne járjon orvoshoz, mert a TB-n spórólni kell !
5 - Nem engedünk be terroristákat <--> Gyurcsán elismerte, hogy betelepítené mindet. Az összes ellenzéki párt bontaná a kerítést és beengedné őket számolatlanul
6 - többszöri rezsicsökkentés van. Nem engedi a monopól szolgáltatókat hogy irreálisan sokat kérjenek az áramért,fűtésért <--> SZDSZ kormányok alatt folyamatos rezsiemelés volt mindennegyed évben !
Medgyesi idején MAJDNEM ÁLLAMCSŐD VOLT ! A Tv-ben extra parlamenti ülésen kellett magyarázkodnia a nép előtt, hogy nem tudja a nyugdíjakat időre kifizetni, mert nem érkezett meg az IMF utalás !!! Röhely
Ma erre esély sincs. AZtán ott van a gyerekek egészségessé tétele az ingyenes és egészséges étkezteéssel és rendszer mindennapos toraórával. Eddig minden sós,cukros moslétot lehetett adni nekik, de már odafigyelnek hogy egészséges étel kerüljön az asztalra só,cukor nélkül és INGYENES A RÁSZORULÓKNAK !
Kiegészítve a mindennapos testnevelésórákkal, hogy egészséges gyerekek legyenek a mai fiatalokból.
Aztán a pedagógus életpályamodell.
- Rezsi csökkentés: 20-25 százalékkal csökkent az áram, a gáz és a távhő ára, - valamint a csatorna, a víz és a PB gáz díja,
- 2016-ban már 4,6 százalékkal emelkedett az átlagbér, és 2017-ben ennél lényegesen nagyobb, 10% feletti növekedés már szinte biztosnak látszik
- a házasulókat havi 5-5 ezer Ft.-tal segíti a kormány a közös életre való felkészülésben,
- 2011-től újra a gyermek hároméves koráig jár a gyes,
- adókedvezmény segíti a munkába visszatérő kismamákat,
- 2010 óta 12,5%-ról 4,5%-ra csökkent a munkát keresők aránya (miközben 700 ezer új munkahely keletkezett és végre a foglalkoztatási arányokban is felzárkózunk az uniós tagországok szintjére)
- a társasági adó 19-ről 10 százalékra csökkent, a személyi jövedelemadó is évi 1%-kal csökkentget, és idén 4%-kal csökkentek az egyb munkabéreket terhelő közterhek is
- Erzsébet-program: évente 260 ezer embernek biztosít üdülési lehetőséget,
- évente 700 ezer tanuló jutott ingyen tankönyvhöz,
- törvény védi a magyar földet a spekulánsoktól, és 60ezer ember jutott saját földterülethez
- 160 ezer pedagógusnak növekedett átlagosan 34 százalékkal a jövedelme,
- 95 ezer egészségügyi dolgozó kap 10-41 ezer forintos béremelést,
- a Széchenyi Kártya Program több mint egymillió ember pihenését segítette,
- Magyarország a válság ellenére emelni tudta a nyugdíjak reálértékét,
- hazánkban a kormányváltás óta jelentősen nőtt a minimálbér,
- a Munkahelyvédelmi Akció évi 300-350 milliárd forinttal segíti sok ember munkahelyének megőrzését,
- Magyarországnak már nincs IMF tartozása,
- A kormány 2000 település 685 milliárd forintos adósságát vállalta át, ezzel, több mint 9 millió ember életét helyezte biztonságba.
- Ez a kormány fizette ki az MSZP. helyett a MÁV Start- ot, és a tűzoltók elmaradt bérét is
- a gyerekétkeztetés látványosan javult,
-A devecseri és kolontári vörös iszap-katasztrófa kárvallottai új házakat és berendezést kaptak
-Kártalanította a libatartókat.
-Minden idők legnagyobb dunai árvízét védte ki a lakosság a kiváló szervezésnek köszönhetően.
-Újjáépült a Zeneakadémia,
- a Vigadó,
Wellish-palota (Igazságügyi Minisztérium épülete) impregnált kövekkel tatarozták a Parlamentet.
Megújult
- az Olimpiai park,
- a Ferenciek tere,
- a Keleti pályaudvar,
- az Erkel Színház,
- a Mátyás templom,
- a Várkert Bazár,
- a Palota Negyed a nyóckerben és szinte az egész 8. kerület!
- a Sasadi út (a volt Osztyapenkó) és környéke.
- Megnyílt a felújított füzéri vár.
- Elkészült a 4-es Metró, a Keletitől a Kelenföldi pályaudvarig.
- Új egyetem született és épült, a Ludovika és most épül a Campus kollégiuma.
- Befejeződött a Széll Kálmán tér felújítása.
- Jelentősen emelkedik az orvosok jövedelme.
- A kormány átvállalja a kórházak adósságát.
- Támogatják a falvakat a segélyezési feladataikban.
- Szeptembertől minden rászoruló gyermek napi 4-szeri étkezésben részesül.
Folyik a kórház felújítás!
- 6,8 milliárd forintból felújított Szent Imre Kórház,
- 600 millió forintos rehabilitációs ellátás fejlesztés az egri Markhot Ferenc Kórházban.
- 10 milliárd forint a sportkórház felújítására,
- 1,4 milliárdért épül a körmendi kórház, a kórházban 8000 négyzetméternyi részt felújítanak és 300 négyzetméter új épületrészt építenek.
- 1,4 milliárd jut a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház átépítése és korszerűsítése.
- 30 milliárd forintból újul meg a Zala Megyei Kórház,
- a Dombóvári Szent Lukács Kórház 1 milliárd 880 millió forintba kerül,
- 11,2 milliárdos beruházás a Petz Aladár Megyei Oktató Kórházban. Még néhány kórházi tétel:
- 1) Szent Imre kórház helikopter leszállóval BP-en.
- 2.) A Pécsi Tudományegyetem 400 ágyas, teljes felújítása.
- 3) Heves megye, Markot Ferenc kórház 6milliárd.
- 4) Szombathely Markusovszky kórház.
- 5) Hatvani Albert Schweitzer fél milliárd.
- 6) Bethesda gyerekkórház. BP.
- 7) Debreceni kórház.
- 8) Körmendi kórház, épülőben 1.4 milliárd.
- 9) Kaposvári kórház. 1.5 milliárd!
- 10) Békés megyei Pándy Kálmán kórház..
- 11) Bajcsy-Zsilinszky kórház. BP felújítva.
- 12) KARCAGI kórház.
- 13) Várpalotai kórház.
- 14) Uzsoki kórház. BP. 6.5 milliárd ft.
- 15) Nyíregyházi kórház.
- 16) Dombóvári kórház.
- 17) Hódmezővásárhelyi kórház 896 millió.
- 18) Somogy megyei Kaposi Mór kórház.
- 19) Siófoki kórház. 19) Pécsi kórház.
- 20) Mohácsi kórház.
- 21) A győri Petz Aladár 11 milliárd CSÚCS TECHNOLÓGIA !!! Még nagyon sok építése, felújítása folyamatban! Akit érdekel üsse be a GOOGLE-ba a: »Kórház fejlesztések Magyarországon« .Meg lehet nézni kívül-belül, műszerekkel!
- A tanárok fizetését is radikálisan emelték!
- A hűtő-, és mosógép csere pályázat is említésre méltó.
- Lekerültünk a szégyenpadról, ahová az előző kormányok juttattak.
- Felminősítették Magyarországot.
-10+10 millióval támogatják a családok otthonteremtését (CSOK)
- 2017-ben 1743 milliárd forint lesz a családtámogatásra szánt összeg, ami 243 milliárd forinttal több, mint az előző évben.
------
1. Kifizették az összes, korábban felvett IMF és EKB hiteleket, idoben vagy lejárati ido elott, új áthidaló hitelek felvétele nélkül. Nem volt még ilyen sosem.
2. Késobb sem vettek fel több hitelt, hanem a pénzpiacok standard finanszírozási módszerével finanszírozzák az országot.
3. Levitték a pénz költségét, azaz az MNB alapkamatát 8-11%-ról 1% körüli, történelmi alacsony szintre, így sokkal olcsóbbak a bankhitelek a vállalatok és a magánszektor számára, lehetoség nyílik beruházásokra. Korábban a külföldi spekulánsok az MNB napi be és kivételekkel évi 5000 milliárd Forintot vittek ki az országból.
4. Túlnyomóan magyar kezekbe terelték át a kibocsátott magyar kötvényeket, így az ország spekulációs kitettsége erosen csökkent, mivel a magyarok nem fognak a saját országuk csodjére spekulálni.
5. A magyar bankhálózatot szintén 50% feletti magyar tulajdonba kerültek, csökkentve az ország elleni lehetséges spekulációs támadásokat, növelve az ország pénzügyi stabilitását.
6. Kifizették az önkormányzatok összes banki hitelét, 4000 milliárd Forint értékben.
7. 2011 óta az EU által elvárt 3% alatt tartják a GDP arányos hiányt, ami sosem volt még az EU-ba belépés, 2004 május 1 óta.
8. Elérték, hogy megszüntessék az ország ellen az EU-ba lépés után már pár hónappal megindított, és 2013-ig tartó túlzottdeficit-eljárást, ami sokkal súlyosabb, mint egy kötelezettség szegési eljárás. A túlzottdeficit-eljárás alatt lévo országot gyakorlatilag az EU-EKB-IMF trió rövid pórázon tartja gazdaságilag és politikailag, ez alól szabadultunk fel.
9. Visszavásárolták a közmucégeket, azok igy nem kulfoldi privat vallalkozasoknak hajtanak extra hasznot kizsigerelve a lakosságot az alapellátásába tartozo víz, villany, gáz és szemetszallitassal magas árával, esetleg mérgezve azokat pl. a vizbe kevert fluoriddal
10. Visszavásárolták a MOL részvényeit, az egyetlen strategiai fontosságú és nemzetközi súllyal bíró cégünket.
11. A villany, gáz rezsidíjak kb. a 10-15 évvel korábbi szintekre estek vissza.
12. Jóléti segélyek helyett, ahol lehetett, a közmunka lett a rászorulók támogatásának alapja.
13. Lehívták a kiírt EU-s pályázati pénzek 99%-át. Pld. 2007-2010 között csak 6% hívtak le az MSZP-sek.
14. Határozott szándék van a baloldali kormanyok által lerombolt iparnak es mezogazdaságnak az ujjá építésére. Mezogazdasag 2016-ban történelmi rekordot ért el.
15. Családi adókedvezmények visszaállítása - már egy gyermektol, nincs felso korlátja a jövedelemnek, kiemelt adóalap kedvezmény már 2 gyewrektol is, Családi Otthonalapítási Kedvezmény
16. Személyi jövedelemadó 16-ról 15%-ra csökkentve
17. Társasági adó egységesen 9% (korábban 10% és 16%), Európa legkedvezobb társasági adója 2017-tol
18. ÁFA csökkentése 27%->5% - sertés tokehús, tej, tojás, baromfi (2016, 2017)
Az egészségügy meg az oktatás azóta sz@rban van, amióta léteznek ezek a szavak, minden kormány alatt.
2016 Vadászat, erdészet: újra letelepedtek a hiúzok és farkasok az erdejeinkben, ujra ok a csúcsragadozók. Ez rendkivul fontos az erdo természetes elovilága szempontjából. (A medvék is elkezdtek visszajárni, de még nem telepedtek le)
Rengeteg lényeges dolog kimaradt a listából, de már innen is jól látszik, hogy a nagy egész kép lényegesen szebb, mint a korábbi balliberális és MDF kormányok alatt történt. S bár én el tudnék képzelni jobbat a jelenlegi kormánynál, csak azt nem, hogy a jelenlegi ellenzékből bármelyik formáció akár csak ezt megközelíteni lenne képes.”
- Rezsi csökkentés: 20-25 százalékkal csökkent az áram, a gáz és a távhő ára, - valamint a csatorna, a víz és a PB gáz díja,
- 2016-ban már 4,6 százalékkal emelkedett az átlagbér, és 2017-ben ennél lényegesen nagyobb, 10% feletti növekedés már szinte biztosnak látszik
- a házasulókat havi 5-5 ezer Ft.-tal segíti a kormány a közös életre való felkészülésben,
- 2011-től újra a gyermek hároméves koráig jár a gyes,
- adókedvezmény segíti a munkába visszatérő kismamákat,
- 2010 óta 12,5%-ról 4,5%-ra csökkent a munkát keresők aránya (miközben 700 ezer új munkahely keletkezett és végre a foglalkoztatási arányokban is felzárkózunk az uniós tagországok szintjére)
- a társasági adó 19-ről 10 százalékra csökkent, a személyi jövedelemadó is évi 1%-kal csökkentget, és idén 4%-kal csökkentek az egyb munkabéreket terhelő közterhek is
- Erzsébet-program: évente 260 ezer embernek biztosít üdülési lehetőséget,
- évente 700 ezer tanuló jutott ingyen tankönyvhöz,
- törvény védi a magyar földet a spekulánsoktól, és 60ezer ember jutott saját földterülethez
- 160 ezer pedagógusnak növekedett átlagosan 34 százalékkal a jövedelme,
- 95 ezer egészségügyi dolgozó kap 10-41 ezer forintos béremelést,
- a Széchenyi Kártya Program több mint egymillió ember pihenését segítette,
- Magyarország a válság ellenére emelni tudta a nyugdíjak reálértékét,
- hazánkban a kormányváltás óta jelentősen nőtt a minimálbér,
- a Munkahelyvédelmi Akció évi 300-350 milliárd forinttal segíti sok ember munkahelyének megőrzését,
- Magyarországnak már nincs IMF tartozása,
- A kormány 2000 település 685 milliárd forintos adósságát vállalta át, ezzel, több mint 9 millió ember életét helyezte biztonságba.
- Ez a kormány fizette ki az MSZP. helyett a MÁV Start- ot, és a tűzoltók elmaradt bérét is
- a gyerekétkeztetés látványosan javult,
-A devecseri és kolontári vörös iszap-katasztrófa kárvallottai új házakat és berendezést kaptak
-Kártalanította a libatartókat.
-Minden idők legnagyobb dunai árvízét védte ki a lakosság a kiváló szervezésnek köszönhetően.
-Újjáépült a Zeneakadémia,
- a Vigadó,
Wellish-palota (Igazságügyi Minisztérium épülete) impregnált kövekkel tatarozták a Parlamentet.
Megújult
- az Olimpiai park,
- a Ferenciek tere,
- a Keleti pályaudvar,
- az Erkel Színház,
- a Mátyás templom,
- a Várkert Bazár,
- a Palota Negyed a nyóckerben és szinte az egész 8. kerület!
- a Sasadi út (a volt Osztyapenkó) és környéke.
- Megnyílt a felújított füzéri vár.
- Elkészült a 4-es Metró, a Keletitől a Kelenföldi pályaudvarig.
- Új egyetem született és épült, a Ludovika és most épül a Campus kollégiuma.
- Befejeződött a Széll Kálmán tér felújítása.
- Jelentősen emelkedik az orvosok jövedelme.
- A kormány átvállalja a kórházak adósságát.
- Támogatják a falvakat a segélyezési feladataikban.
- Szeptembertől minden rászoruló gyermek napi 4-szeri étkezésben részesül.
"Akit érdekel üsse be a GOOGLE-ba a: »Kórház fejlesztések Magyarországon« .Meg lehet nézni kívül-belül, műszerekkel!"
Azt is meg lehet nézni, hány osztályt zártak be.
"2016-ban már 4,6 százalékkal emelkedett az átlagbér, és 2017-ben ennél lényegesen nagyobb, 10% feletti növekedés már szinte biztosnak látszik"
A reálbér viszont csökken, ami mérvadóbb, hiszen az határozza meg hogy mennyit ér a fizetésünk, Hiába lesz nominálisan több, ha akkora az infláció, hogy elértéktelenedik a fizetés.
"évente 700 ezer tanuló jutott ingyen tankönyvhöz"
Az inkább nagyon szomorú dolog, hogy már 700 ezer rászoruló tanuló van, akiknek nem tudják kifizetni a tankönyveket. A nem rászorulóknak ugyanis nem jár csak úgy ingyen holmi. Egyébként a fidesz szüntette be a szabad tankönyvválasztást is és kényszerítette ezáltal az iskolákat a minőségilag nagyságrendekkel rosszabb állami tankönyvek használatára, ami a folyamatos tanárhiánnyal együtt folyamatosan rontja az oktatás minőségét.
"Nem veszünk fel kölcsönt"
Nem, de a fel nem vett kölcsönünk visszafizetésére is halasztást kaptunk az oroszoktól, [link] az EU hitelkeretét pedig valóban csak le akarjuk hívni, még nem tettük fel.
De a Vodafon vásárlását is hitelből fizettük
"A beruházást 85%-ban kínai állami Eximbank hiteléből finanszírozza a magyar állam nem ismert kondíciók mellett."
Tucatjával vesz fel a magyar állam hiteleket, és adósodik el Kína és Oroszország irányába, de most éppen az EU-tól is le akarják kírni a keretet.
"Nem engedünk be terroristákat"
Dehogynem, többet is beengedtünk, volt, akit az osztrákok kaptak el. Persze az embercsempészeket is elengedtük.
"zérus az infláció, az élelmiszerek ugyanannyiért kaphatók"
Mondjuk a KSH szerint közel 30%-os élelmiszerinfláció van :D
"többszöri rezsicsökkentés van"
Ezzel szemben az állam az eredetileg bevezetett rezsicsökkentést sem tudta fenntartani, és rendesen megnyírbálta a kedvezményeket, és a jövőben mégtovább fogja.
"Gazdaság tartós növekedésre állítása"
"negyedik negyedéve zsugorodik a gazdaság, vagyis egy éve van technikai recesszióban Magyarország"
"Kiegyensúlyozott keleti-nyugati politka"
"informálisan, de V3-akká formálódtak a többiek, Magyarország pedig totálisan elszigetelődött"
A nyugattól teljesen elszigetelődik a magyar kormány, miközben a korábban linkelt források alapján rendszeresen vesz fel kínai és orosz hiteleket és adósodik el autokráciák felé. Ez minden, csak nem kiegyensúlyozatlanság.
Tudom, nem reagáltam az összes állításra, és van közöttük olyan is, ami tényleg jó dolog és a kormány számlájára írható. A kórházfejlesztések önmagukban például valóban üdvözlendőek, csak nem szabad elfelejteni mellette hogy tucatjával zárnak be osztályok orvoshiány miatt. A #2 által felsorolt információk háromnegyede hazugság, de a maradék kb egynegyed dolog valóban jó dolog, azt nem vitatom.
#5 Ezzel a hülyítéssel próbálkoztok 13 éve, ideje lenne rájönni, hogy az emberek ennél többet értenek a saját életükből.
"A reálbér viszont csökken, ami mérvadóbb, hiszen az határozza meg hogy mennyit ér a fizetésünk, Hiába lesz nominálisan több, ha akkora az infláció, hogy elértéktelenedik a fizetés."
Tíz éven keresztül volt reálbér növekedés és most a legutóbbi egy évben volt reálbér csökkenés. Összességében még ezzel együtt is jobban állunk mint 13 éve, sokkal jobban. Ráadásul már most látszik, hogy a negatív helyzet változik, javul és van lehetőség a béremelésekre, még ebben az évben is lehet hogy a béremelésekkel az infláció jelentősen ellentételezve lesz.
"Az inkább nagyon szomorú dolog, hogy már 700 ezer rászoruló tanuló van, akiknek nem tudják kifizetni a tankönyveket."
Innen látszik hogy fingod sincs arról amiről beszélsz.
ÖSSZESEN van 700 ezer diák az országban a közoktatásban. Ez azt jelenti, hogy minden diák ingyen kap tankönyvet.
Most hol van az a bezzegezés amit csináltatok évekkel ezelőtt, hogy bezzegországokban nem is kell fizetni se a tankönyvért se semmiért a szülőknek, az a jólét és jó kormányzás csúcsa? Amint itt megvalósul ez már egyből a szegénység jele lesz?
"a legtöbb skandináv országban a diákok ingyen közlekednek az iskolába, nem kell fizetni a kötelező kirándulásokért, a délutáni külön zene-, nyelv-, korrepetálásórákért, ingyen kapják a munkafüzeteket, informatikai eszközöket, hangszereket, rajzfelszereléseket is. A szülőknek az iskolai felszerelések közül csak az írószerért, füzetekért kell fizetni."
Akkor ettől a skandináv országokat sajnálni kell, mert ott ilyen rászoruló diákok vannak?
Sikerült megoldani, hogy a baloldal a választás estéjén egy perc alatt megsemmisítse önmagát.
Sajnos a negyedik kétharmad után sem ment át az üzenet, úgy tűnik.
#7 "Sajnos a negyedik kétharmad után sem ment át az üzenet, úgy tűnik."
Ez nézőpont kérdése.
Én inkább azt mondanám, az üzenet átment, a választók pontosan megértették és ismét nem kértek belőle. Többen, mint korábban.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!