Miből táplálkozhat az a nézet, ami szerint régen is ugyanilyen nehéz, vagy még nehezebb volt az országban az élet? Lakhatás, megélhetés, munkahelyek, párkapcsolat, főleg ezek kapcsán kérdezem.
Értem. Nos, engem érdekel a történelem, szívesen lapozgatok régi kiadványokat is mostanság. Még ha csak virtuális formában is. Valószínű sokféle vélekedést fogok erről a témáról is látni, mint pl a lakhatás.
Akkor állításod szerint régen is ugyanilyen nehéz, vagy még nehezebb volt az élet, mint a jelenkorban? Ha szabad megkérdeznem, hány éves vagy?
3-as:
"Nehezebb? Mármint mikor? Csak mert szüleim 25 éve úgy húztak fel egy ma 150 milliót érő házat pár év alatt, hogy szinte még gyerekek voltak, 20-22 évesek és szülőktől semmi pénzt nem kaptak!"
Vagy a dátum nem jó, vagy valamit nem mondtak el.
25 éve az 1997-98. Akkor éppen pár év szülőkkel lakás és takarékoskodás után, jó állás birtokában, elmentem pár bankhoz érdeklődni lakáshitel ügyben. Közölték, hogy kell 40% önerő, a törlesztő legfeljebb a fizetésem 40%-a lehet, és emellé még kezes is kell.
A 25 éves ház pedig azért érhet 150 milliót, mert azóta volt több felújítás, és/vagy a környék lett drágább valamiért.
Ne a múlthoz hasonlitsuk.
Miért?
Mert regebb 6-7evesen egyedul mentek a gyerekek iskolaba!
En is egyedul gyalogoltam , egyedul oltoztem fel, egyedul mentem ki a hazbol mint egy felnőtt.
Most melyik 7 éves menne egyedul iskolaba?
Mas vilagot elunk gyerekek ertsetek meg!
Ma mar eltunhet az a gyerek,
!
ma nem lehetséges ugyanugy élni.
Ne hasonlitsuk össze , mas es kész.
Változott a világ.
Akkor lehet volt hazad, de allataid is kellett hogy legyenek.
Ma mar nem fartanak allatokat legtöbben.
Egyelőre amugy
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!