Orbán Viktornak voltak már jelentős hibái, rossz döntései, amit illett volna beismernie?
1:
A fideszesség és Orbán-rajongás természetrajzát igyekszem megérteni
Egyedül az EU-ban háborús veszélyhelyzetet hirdet, a covid óta folyamatosan veszélyhelyzetet, ezáltal rendeleti, teljhatalmú kormányzást tart fenn, viszont felelősséget semmiért nem vállal. Ez pl.több, mint hiba. Folyamatosan ellenségképet kreál, ezzel félrevezeti az embereket. Egymásnak ugrasztja a generációkat, az egyes csoportokat, uszító politikát folytat, fajelméleteket gyárt. Ez nem hiba, ez bűn. Nem tekinti magyarnak, aki nem ért vele egyet.
Olyan dolgokról ír ki nemzeti konzultációt, ami már vagy törvénybe iktatott ( gyermekvédelmi tv), vagy egyáltalán nincs ráhatásunk. Azt kommunikálja, hogy az EU-ban elérte, hogy Mo. mentesüljön a gáz és olaj szankciók alól, ugyanakkor ezzel szembemenve azt plakátolja, hogy a szankcióknak köszönhető minden problémánk. Magyarán valamikor hazudik. Vagy az első, vagy a 2. esetben. Lehetne sorolni a hibákat, bűnöket, rossz döntéseket.
Energiapolitika kapcsán:
1. Paks2 késedelme. Szakpolitikailag eleve indokolhatatlan volt, hogy csak az oroszok jöhettek szóba az atomerőmű fejlesztése kapcsán, de határozottan nem volt meg hozzá a politikai akarat, hogyha már ez is van, de akkor legyen meg rendesen.
2. Szélerőmű program leállítása. Mégegy dolog, ami szakmailag indokolt lett volna, de a politikai érdekek felülírták. Egyetlen normális indok volt az az, hogy a szélerőművek egy új atomerőmű mellett felesleges túlkapacitást jelentene, de lásd 1-es pontot, a gyakorlatban nem érvényesült ez az érv.
3. Az elektromos hálózat elhanyagolása a rezsicsökkentés kedvéért, lásd.: már egy évtizede volt róla szó, de folyamatosan tolták maguk előtt, mostmeg arra kényszerülünk, hogy leállítsuk a napelemek támogatását.
A fidesz 3-ból 3-at tévesztett. Mit csinált helyette? Politikai értelemben csak mélyítette az orosz gázfüggést. Persze utólag könnyebb okosnak lenni, de ez a fenti 3 pont már a maguk idejében indokoltak volna, Ukrán háború ide vagy oda.
A tapasztalt dolgozók megalázása a 25 év alattiak adómentességével.
Illetve a munkanélküliek ellehetetlenítése.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!