Válhat a közeljövőben az LMP domináns politikai erővé Magyarországon, ha az átlagmagyar "felvilágosultabb" lesz?
Szerintem az LMP-nek van pár hülyesége, de ennek ellenére a leghaladóbb gondolkodású magyar párt, és nagyon hasonlít az USA-beli Demokrata Pártra.
Ha a magyar gazdaság és oktatás jobb helyzetben lesz, és ebből következően az átlagember gondolkodása felvilágosultabb lesz, szerintem jó esély van rá, hogy az LMP lesz a kormánypárt.
Technokrata, van épeszű kisebbségi politikája, gondol a fiatalokra is, nem csak az a célja, hogy szélsőséges eszmékkel magához csábítsa a radikális fiatalokat, vagy különféle szociális támogatásokkal magához vonzza az öregeket.
És a legfontosabb: Nem úgy baloldali, hogy szocialista, kommunista meg Kádárista, hanem úgy, mint az amerikai demokraták.
"Szerinted milyen hagyomány "választja szét" az "emberiséget", és hogyan tudjuk "nem tartani" ezt?"
Pl. az, hogy gyűlölettel gondolunk a szlovákokra, románokra, cigányokra, zsidókra, elítéljük az olyan távoli kultúrákat, mint a japán és a koreai, mert "túl furcsák" meg állandóan az USÁ-t szapuljuk, mert más mint mi.
És úgy tudjuk "nem tartani ezeket" hogy abbahagyjuk az ilyen ostobaságokban való hitet.
20:49
"Pl. az, hogy gyűlölettel gondolunk..."
Kik? Ti, elempések? Ne gyűlölködjetek, stresszt okoz, a stressz meg árt az anyagcserének.
"az, hogy gyűlölettel gondolunk a szlovákokra, románokra, cigányokra, zsidókra,"
szlovákok:A 19.században alakultak ki a lengyelekből,csehekből,németekből és magyarokból a magyar (!) Felvidéken.Andrej Hlinka:,,Mindannyiunk lelkében lobogjon a magyar haza emléke, mert az ezeresztendős magyar uralom alatt nem szenvedtünk annyit, mint a csehuralom hat éve alatt."
A csehek átmosták az agyukat magyargyűlöletre Trianon előtt senki sem akart elszakadni.Most pedig na vajon kik vezettek be nyelvtörvényt???Na ná hogy a tótok!
románok:Amikor mi már írni tudtunk akkor ők még a kecskéjüket legeltették Albániában.1784,1848,1945 ezek a dátumok azok amikor ártatlan magyarokat mészároltak le halomszámra.Befogadtuk őket a mi földünkre erre kitúrtak minket és ma meg már azt hazudják hogy az "ő" földjük.
cigányok:No comment.Mindenki tudja mit művelnek ezek.
zsidók:Hazánk pusztalása hozzájuk kötődik.Nemzetünk porba tiprása.A mai napig át mossák az agyunkat.Kádár János,Kun Béla,Vörös terroristák,Sztálin,Lenin,Churchill,Roosevelt,szdsz,lmp, mind zsidók.
Nem véletlenül gyűlölöm őket legjobban a tótokat és az oláhokat.Lehet hogy egyik ősödet ők mészárolták le!
Előző, arra még nem gondoltál, hogy az emberiséget egy globális csapatnak nézd, amibe beletartoznak olyan emberek, akik magyarnak, japánnak, németnek, vagy akár az általad szenvedélyesen gyűlölt románnak vagy szlováknak vallják magukat?
Merthogy az, hogy valaki magyar-e vagy szlovák csak attól függ, hogy minek vallja magát, mivel genetikailag minden ember Homo Sapiens Sapiens, nincsen "magyar alfaj" meg "szlovák alfaj" mint a kutyáknál.
Húha kérdező. Sajnos te nem lmp-s vagy, hanem marxista. Ajánlom figyelmedbe ezt a nótát:
http://www.youtube.com/watch?v=eNDp6qTNHrg
Egyébként a románoknak, a szerbeknek meg a szlovákoknak papolj, hogy ne gyűlöljék a magyarokat! Mivel általánosságban beszélni "róluk" és a gyűlölködésükről sokkal jobban fedi a valóságot, mint fordítva.
21:07
Minél több hozzád hasonló balfácán van az elempében, annál előbb eltűnik az elempé :)))))
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!