Bejelenti a Fidesz kormány a lemondását a Forint állapota miatt? 1Eur=400,36Ft
Figyelt kérdés
2022. jún. 13. 15:36
11/14 anonim válasza:
#10 A kormány gazdaságpolitikája semmit nem változott az elmúlt 10 év alatt. Tehát a forint mostani, pár hónapja tartó gyengülésének ehhez semmi köze.
12/14 anonim válasza:
11: a választási előtti eszetlen pénzszórás is a gazdaságpolitika része, hogy elszúrták a költségvetés egyensúlyát, amit most kapkodva, plusz adókkal próbálnak helyrehozni, és a forint árfolyama ezt a helyzetet tükrözi, vagyis pontosan a gazdaságpolitikából következik, hogy féktelenül szórták a pénzt, csak hogy nyerjenek, és ennek isszuk most a levét
13/14 anonim válasza:
#12 Nem szúrták el a költségvetést. A háború nélkül a gazdasági növekedés akkora lett volna, hogy simán mindent kitermelt volna a gazdaságunk.
Több százezer menekültet kellett azóta ellátni, sokkal több pénzt kell költeni a hadi kiadásokra is és az eu elqrta az energiapolitikáját, ennek isszuk a levét a hatalmasra nőtt energia és üzemanyag árakkal.
Nem féktelenül szórták a pénzt hanem olyanoknak adták vissza az adójukat, akikről tudták, hogy egyből el is költik - a gazdaságot fogja mozgatni, mert vásárolni fognak belőle a családosok és nem elteszik. Ahogy a cégek támogatása is a gazdaság fejlesztését jelenti.
Mond már meg mi volt az a féktelen pénzszórás? A nyugdíjemelés? Az orvosbérek emelése? A vasúti beruházás? Mi?
14/14 anonim válasza:
Inkább bejelenthetnék már az átállást az euróra.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!