Mi az emberek baja Márky Zay Péterrel?
Őszintén, én miatta kezdtem érdeklődni a politika iránt, néztem utána a pártoknak stb. Nagyon szimpatikus volt, hogy egy olyan városból jött, ahol az ígéreteinek 77%-át teljesítette. Az is, hogy egyik pártnak sem a tagja, egy eddig sokak számára ismeretlen politikus indult el a választáson.
Mivel figyelemmel követtem a kampányát, tisztában vagyok a hibáival is. A legjelentősebb az, hogy néha nem gondolja át, amit mond. (Tényleg nem szabadott volna agymosottaknak nevezni a fideszeseket, máshogy kellett volna ravilagitani arra, hogy a propaganda nem a valóságot mutatja be) Nade! jobban szeretnének az emberek olyan politikust, aki hazudik? Aki a kritikus kérdésekre
még csak nem is válaszol? Mint például maga Orbán Viktor.
Annyian szidják MZP-t, de kérdezném, hogy tényleg van bármi kézzel fogható okuk rá az embereknek?
Azoktól kérdezném, akik nem az összevágott videók alapján tájékozódtak a kampány alatt, és végighallgatták azt, amit valójában mondott.
Véleményem szerint ott kezdődött, hogy az előválasztásnál lepaktált a Karácsonnyal, aki átadta a helyét MZP-nek. Később a Momementum is kiállt mellette. Fenekestől felforgatta az előválasztás forgatókönyvét.
Gyurcsány és Jakab összefogott ellene. És kezdődött a széthúzás. Nem volt mögötte egy emberként az ellenzék.
Ettől függetlenül ez szimpatikus is lehetett volna, de sajnos MZP önfejű, rossz retorikát alkalmazott és nem is volt hajlandó ezen változtatni. Meghát azt se tudjuk mik zajlódtak le a színfalak mögött. Végül is magára maradt és nagy falat volt ez neki egyedül.
#8-as megkérdezhetném, hogy az össze-vissza beszélést mire érted? Én úgy láttam, hogy mondott valamit, kiforgatták a szavait és azután pontosítani vagy akár szépítenie kellett előző állításain, a propaganda végett.
A programos dolgot és csakugyan nem értem. Hiszen volt program, és ahogy 9-es is írta, a fidesznek nem volt, pedig ilyenkor nekik is elő kellett volna állniuk valamivel, nem csak annyival, hogy "Folytatjuk".
Az összefogás összeollózott az internetről egy halom közhelyet és elnevezte programnak.
Ha a fidesznek az volt a programja hogy "Folytatjuk" és ezzel 2/3 parlamenti többséget szerzett, akkor ez egy jó választási program.
#6: "Nekem az nem tetszett, hogy a kampány elején még szja emelésről és többkulcsos adóról beszélt. Aztán maradt a többkulcsos, de úgy hogy egy alacsonyabb kulcsot vezetnének be.
Nekem ebből az jött le hogy szóltak neki adóemeléssel nem fog választást nyerni. Igaz hogy a kampány alatt kihátrált az adóemelésből, de mit csinált volna ha véletlenül nyer ? Visszatér az eredeti koncepcióhoz ?"
Szerintem ezt kevered valamivel, mert épp az ellenkeője történt. Már a legelején megmondta, illetve kérte a pártokat, hogy semmiképp ne legyen semmilyen adóemelés, mert ezzel a Fidesz szétszedné őket. Ő maga az egykulcsos adó híve, végül a pártok nyomására belement a kétkulcsosba, de csak azzal a feltétellel, hogy nem emelik a felső kulcsot, az alsót csökkentik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!