Melyik pártra szavazzak, ha a környezetvédelmet és a veganizmust támogatom, ezek felé szeretnék erősebb állami intézkedéseket?
Vegánként ilyen intézkedésekre maximum Svédországban, vagy Németországban látok némi esélyt, ahol sokkal értelmesebb/empatikussabb/morálisabb emberek laknak, mint az elmaradott Mo-on. A politikusoknak itt általában nincsenek elveik, mert pragmatista módon szavazatmaximalizálásra törekszenek, és ez a kettő sok esetben kizárja egymást. Ezenkívül, szerintem a pórnépnek a jelenlegi rezsim tökéletesen megfelel, mert a csőcseléknek Orbán kell és/vagy Gyurcsány kell. Persze ott van még a mi hazánk azoknak, akiknek még a fidesz is "magas". A társadalom zöme ezen nem is igazán lát túl, a környezet és állatjogi mozgalmak meghonosodásához pedig kellene némi befogadó (értelmi és érzelmi) intelligencia is, ami ebben az országban még az értelmiségben sincs meg sok esetben.
Ez még csak az egyik probléma volt. A másik az, hogy magyarország az a hely, ahol az interneten és a közéletben egyaránt egyfajta Dunning-Krüger hatással és kognitív disszonanciával vegyített morbid hierarchia uralkodik: ennek a legtetején a 8 általánost végzett szalag mellett dolgozó pronyó Pista bácsi, és a szintén 8 általánost végzett falusi pronyó Juli néni áll, akik mindenhez IS jobban értenek. A hierachia legalján pedig a tudósok állnak, pl klimatológusok, virológusok, etológusok stb, akiket a kommentszekciókban mindig "lenyom" a primitív csőcselék. A legjobb példa ennek a reprezentációjára bármely fészbukos komment szekció egy megosztó téma alatti cikknél: minél butább, minél prolibb hozzászólásokat ír Juli néni - aki természetesen jobban ért az adott témához a 8 általánosával mint egy phd-s tudós, vagy egy tudományos folyóiratokból tájékozódó ember - annál több lájkot kap, míg a tudós hozzászólása meg csak röhögő szmájlikat és debil/trenyó rekaciókat.
Lásd pl, megjelenik egy cikk arról, hogy egy áprilisi hajnalban esik 2 cm hó ami délutánra elolvad, akkor jön a sok debil, hogy "nincs globális felmelegedés". Aki pedig kompetens és leírja, hogy van, azt pedig kiröhögi a csőcselék, majd a "diskurzusból" is kiutálja. Ugyanez van az állatjogoknál is, ugyanez van a vírusoknál is, ugyanez van a melegjogoknál is, vagy bármilyen releváns megosztó témánál.
Amíg a fentebbi két pontban nem lesz gyökeres változás, addig reménytelen. De, ha valamilyen csoda folytán mégis bevezetnének ilyesmit, akkor pár hónap alatt úgy megerősödne a szélsőjobb, hogy kilenctizeddel kerülnének hatalomba a kövi választáson és visszaállítanának mindent a "régibe", a csőcselék pedig tapsolna hozzá.
Én sok értelmét nem látom, hogy itt ezzel foglalkozz, irány egy gazdag és értelmesebb emberekből álló országba, ahol nem azok démonizálásáról szól a "közélet" akik hajlandóak lennének tenni egy élhetőbb világért.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!