Kezdőoldal » Politika » Pártok, kormányzás » Egyetértenél azzal, hogy az...

Egyetértenél azzal, hogy az összes pályázatot meg kellene szüntetni, mert az csak a közpénzek gazdagoknak való szétosztása?

Figyelt kérdés

Mind Eu-s, mind hazai szinten. Ezeket a pénzeket bent kellene hagyni a gazdaságban igy kevesebb adóelvonás kellene. A pályázatok iszonyúan sok felesleges adminisztratív terhet jelentenek, ráadásul nagy részük olyanokhoz kerül, akik már eleve nem szorulnának rá. Ezeket a pénzeket elveszik az adófizetőktől és kiosztják a politikusok a haveroknak, illetve pár aprópénzt a népnek koncként. Az egész rendszer csak arra jó, hogy a közpénzeket szétosszák a haveroknak. És ez nem csak magyarországra jellemző, az egész EU-ban ez megy, ahelyett hogy ezeket a pénzeket meghagynák a dolgozóknál és kevesebb adót fizettetnénak az emberekkel.

Mindemellett persze a közbeszerzéseket is jobban kellene ellenőzizni, hogy a túlárazott lenyúlásokat meg lehessen szüntetni.



2021. aug. 3. 08:46
A kérdező szavazást indított:
Igen, az egész pályázati rendszert meg kell szüntetni, mert az csak a korrupció melegágya.
Nem, mert szükséges, hogy az adófizetők pénzéből a politikusok által kitalált dolgokat támogassanak.
8 szavazat
 1/5 anonim ***** válasza:
34%

Én azt nem értem,hogy az EU pénzeket miért nem lehet a közszféra béreinek fejlesztésére költeni.

Ez eleve jelentene egy ugrást a vásárlóerőben.


Értelmesebb felhasználás lenne, mint az,hogy a jobboldali vagy baloldali kormánypárt udvari vállalkozója a piaci ár kétszereséért felújít egy közteret.

2021. aug. 3. 08:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
68%
1: mert az EU ebbe nem enne bele. Az EU nem munkáltatója a magyar munkavállalóknak, csak speciális projekteket finanszíroz, amik valami EU-s célt szolgálnak: környezetvédelem, infrastruktúra, közös agrárpolitika stb.
2021. aug. 3. 08:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:
56%

2#


A jólétben élő tanárok, tűzoltók,mentősök nem EU-s cél?

2021. aug. 3. 09:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:
100%
És ha megszüntetnék a pályázatokat, az utak pl miből épülnének?
2021. aug. 3. 11:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:
71%

Az EU pályázatokból nagyon sok magánszemély és kisvállalkozás is részesült.

A nagyobb pénzrablás az a közbeszerzés, mikor kimondottan egy cégre írják ki a pályázatot. Na AZT kellene megszüntetni. Ehelyett a piacon kellene szétnézni és pályáztatás helyett piaci alapon megbízni a cégeket.

2021. aug. 3. 11:17
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!