A rendelkezésre álló statisztikák alapján mikorra érheti el az átoltottság a 4 millió főt?
nem tökmindegy, mert 4 milliónál nyitnak a mozik, ami NEKEM fontos
szóval kaphatok értelmes választ vagy csak fröcsögitek a semmit
idióták
Mozikba a hírek szerint csak oltási igazolvánnyal lehet majd menni, szóval remélem azod már megvan.
Hogy mikorra lesz meg, arról csak találgathatunk, mert az utóbbi napokban lelassultunk, a korábbi napi 70 ezer helyett most a negyvenxezer napi oltott van meg. Viszont elvileg jön 1 millió kínai oltás a héten, amivel a jövő hét elején dömpingszerűen akarnak oltani - már ha lesz kit.
Szóval valahol úgy 9 és 14 nap között, ha továbbra is napi 45-70 ezer közötti oltott lesz. Ahhoz, hogy a 4 millió jövő hétre sikerüljön nagyon közel kellene lenni a 70-es napi átlaghoz, és akkor is csak szombat vagy vasárnap a teljesíthető.
Én sok esélyt nem adok rá, szerintem a kínai oltásra jóval nehezebben fognak tudni embereket összefogdosni..
Azt mondják, hogy ezen a héten érjük el a 3,5 milliót. Valószínűleg pénteken, vagy szombaton. Átlagosan napi 60 ezret adnak be, elvileg jövő héten fel fogják pörgetni, de annak egy része már második kör lesz még most sok kínai érkezik, amit elég nehezen nyomnak le az emberek torkán ilyen mennyiségben. 1 millió regisztrált nem kapott még és valami 600 ezer kínai jön jövő héten, aztán még 400. Szerintem könnyen előállhat az a helyzet, hogy lesz oltás, de nem kell senkinek.
Minimum 1 hét tehàt a 3,5 millió után, ami jövő hét vége, de lehet belőle 2-3, ha igazak a kínai elutasítottságáról szóló hírek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!