Akik vakcina ellenesek elmondanátok miért?
Nem tartom veszélyesnek csak rasszista vagyok, ezért nem adatok be külföldit.
Majd ha lesz magyar.
1. Gyakorlatilag teszteletlen. Az oltásokat több éven át szokás tesztelni azért, mert előre nem lehet tudni, milyen mellékhatásai lesznek, és milyen reakciókat válthat ki egyesekből. Ez nem történt meg.
2. Ismerem a szervezetem, pontosan tudom, hogy egy ilyen szintű vírustámadást is átvészel bármiféle nehézség nélkül.
3. Voltam már koronás jóval azelőtt, hogy akár csak gyártásra kész lett volna a vakcina, mégis ittvagyok és élek.
4. Tegyük fel, hogy mégis beadatom magamnak ezek ellenére. Mit nyerek vele? Kárt eddig sem tudott tenni bennem, hordozó viszont ugyanúgy lehetek oltás után is, tehát másokat nem mentek meg vele.
A vírusról pedig a véleményem: Van, létezik, és nem lehet csak úgy ignorálni, mivel a gyengébb immunrendszerű emberek akár bele is halhatnak. Viszont az nem megoldás, hogy földbe döngöljük a világgazdaságot, és korlátozások közé kényszerítjük az emberiséget. Ettől sokkal értelmesebb alternatívák is lettek volna.
"Chip van a kínai vakcinában, követni fognak minket."
Azért elképzelem ahogy a kis kínai követi a GPS jeledet a konyhából, ahol betoltál egy adag csirkepaprikást, a wc-ig ahol azt kiadod.
Szerintem ne adasd be, lehet ellopják a nagyi paprikás receptjét és onnantól az lesz omlós csirke helyett a kínai büfékben...
"Mit nyerek vele?"
Nem kerülsz 2 hétre karanténba, lesz vakcinaútleveled és nem vesz kárba ~3 napod az egészségügyi állapotod miatt ha esetleg elkapnád a Covidot. Nekem nagyon keresztbe tud tenni még egy influenza is, ha rosszkor jön.
"Nem kerülsz 2 hétre karanténba..."
Akkor sem kerülök karanténba ha tünetmentes vagyok, hisz így nem is tudok a betegségről, szóval még jelezni sem tudom.
"...lesz vakcinaútleveled..."
És ezzel miért járnék jól? Hátrányos megkülönböztetés nem érhet ez miatt, a fesztiválokról, hotelekről pedig szíves örömest lemondok.
"...~3 napod az egészségügyi állapotod miatt ha esetleg elkapnád a Covidot."
Mint írtam, korábban már elkaptam, de végig tünetmentes voltam. Ha nem teszteltek volna a munkahelyen, a mai napig nem tudnám, hogy anno elkaptam. Ezen felül jól ismerem a szervezetem határait, egy ilyen szintű vírus sok esetben semmit sem tud velem kezdeni.
Amúgy meg nem tudom miért féltek a kínai chiptol.
Fél év alatt úgyis tönkre megy.
Utána meg már választhatjátok az apple-ös verziót. :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!