Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Baloldaliak között miért...

Baloldaliak között miért bevett mondás az, hogy "Trianont el kellene felejteni végre"? Illetve miért vágytok vissza Kádárra?

Figyelt kérdés

A XX. század számunkra nem volt túl fényes. Azért történtek jó dolgok (pl. egy rakat Nobel-díj, meg óriási olimpiai sikerek az ország méretéhez képest). De azért a nemzeti tragédiák is halmozódtak. Ilyen Trianon, ilyen a Don-kanyar, a holokauszt, meg a kommunisták rémtettei.


Trianon kapcsán:


Azzal egyébként egyetértek, hogy az elveszett területek visszatérését várni 2019-ben reménytelen, meg hogy a szomszédaink gyűlölete sem vezet sehova. De az egy nemzeti tragédia, hogy 3,3 millió magyar rekedt a határainkon kívülre, és hogy az új határokat nem az etnikai határoknak megfelelően húzták meg. Miért nem lehet erre méltósággal megemlékezni? A "mindent vissza"-nak (amit egyébként is inkább csak ilyen mi hazánokos embereknek a szlogenje) miért az az alternatívája, hogy "felejtsük már el"?


Kádár kapcsán:


Ugye a kommunisták rémtettei az egyik nemzeti tragédia akkor is, ha mondjuk a ti családotokat épp a kommunisták vakarták ki a kakiból. Na most ha a ti nagyapátok a Don-kanyarban halt meg, vagy Horthy jóváhagyásával valamelyik zsidótörvény vagy a numerus clausus miatt szenvedett hátrányt, akkor nektek se esik jól, ha valaki meg Horthyt élteti, mert az ő családjának meg akkor ment jól. (Teljesen jogosan, ezt a kérdést pepitában is feltehettem volna amúgy. Csak Kádár-nosztalgiát sokkal gyakrabban hallok, mint Horthy-nosztalgiát.)


Meg véleményem szerint egyébként is butaság egy fenntarthatatlan rendszert visszasírni.


2019. júl. 20. 09:51
 1/9 anonim ***** válasza:
100%
Hát szerintem a Kádár-rendszer visszasírása túl mutat a baloldalon, jóval többen vannak a visszavágyakozók. Nekem Fideszre szavazó idősebb ismerősöm ugyanúgy mondta, hogy "hát igen a Kádár-rendszer azért jó volt."
2019. júl. 20. 10:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
50%

Kádárra éppen a "jobboldaliak", fideszesek vágynak, azért is megy a kádári úton orbán.

Trianont elb****ták anno, de már tűl régen volt, nem lehet visszacsinálni, és köszönhetően az orbáni kádárizmusnak, a más országokba szorult magyarok ellenkeznének trianon visszacsinálása ellen, hiszen már jobban élnek.

2019. júl. 20. 10:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:

De mit kellene tenni akkor Trianon kapcsán? Szabad határok vannak, szabad munkaero áramlás.

Aki határon túl ragadt, de magyarnak tartja magát, az miért nem költözik ide? Az ukrán / román határ közelében élek, rengeteg barátom született odaát, de már itt élnek.

Nekünk mit kéne tenni? Visszacsatolni esélytelen, ezt te is beismered.

2019. júl. 20. 10:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:

1) Méltósággal megemlékezni lehet, azt nem ellenzi senki. Azt ellenezzük, hogy habzó szájjal gyűlölködnek, vagy röhejes összeesküvés elméleteket terjesztenek, stb. Sokan egyenesen háborút akarnak Szlovákia ellen, aki a NATO-ban és az EU-ban és a V4-ben az egyik legszorosabb szövetségesünk. A XXI. század a globalizációról szól, ha történelmi sérelmek miatt nem vagyunk hajlandóak együttműködni, az káros az országra nézve.


2) Nem sírom vissza Kádárt. Az öregek sírják vissza, bal- és jobboldalon is, a fiatalok meg nem sírják vissza egyik oldalon se. Keress már nekem egy baloldalit 25 alatt, aki Kádárt sírja vissza. Nehéz lesz ilyet találni. Nehezebb, mint az idősebb fideszesek között. A nosztalgia kor függvénye, nem politikai irányultságé. Van aki az eredeti Star Wars trilógiát sírja vissza, van aki meg Kádárt, ez ilyen. A múlt mindig fényesebb.

2019. júl. 20. 10:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:

"fiatalok meg nem sírják vissza egyik oldalon se. Keress már nekem egy baloldalit 25 alatt, aki Kádárt sírja vissza. Nehéz lesz ilyet találni. "


Rossz helyen írod ezt, itt csak lentebb kell tekerni pár kérdéssel is máris megtalálod a 21 éves egyetemistát, aki már most tudja, hogy neki aranyélete lett volna a Kádár-rendszerben.

2019. júl. 20. 11:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim ***** válasza:
Nem trianont kell elfelejteni, hanem a revíziót végre, mert annak semmi esélye. Meg persze az se árt, ha egy idő után mérséklődik az efféle nemzeti tragédiákon való rágódás. Végülis Mohácsot se emlegetjük már napi szinten.
2019. júl. 20. 11:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim ***** válasza:
Trianon rég el lett felejtve, a lakosság többségét egyáltalán nem érdekli, még a határon túliak körében sem. Van egy szubkultúra, akik nagymagyarország térképekre meg matricákra verik, de ennyi. Egyébként Ukrajna és Szerbia kivételével úgy mész át a trianoni határon, mintha nem is lenne, tehát értelme sincs sok ezen agonizálni már. A Kádár-nosztalgia meg teljesen logikus, hiszen a mai 60+ éves korosztály fiatalkorát jelenti, és a 90-es években tényleg erősen visszaesett az életszínvonal, nem csoda, ha visszasírják. És ez a nosztalgikus érzés nyilván közvetve a következő generációra is átment, tehát a mai 40+ évesekre, a szüleik által. Ezzel szemben a Horthy-kor utolsó békés éve pont 80 éve volt, tehát max a mai 100 éveseknek lehet bármiféle közvetlen emlékük róla, ami mondjuk nem arról szól, hogy tiniként mit csináltak nyáron.
2019. júl. 20. 11:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 A kérdező kommentje:

Köszönöm mindenkinek a válaszokat!


---


"Sokan egyenesen háborút akarnak Szlovákia ellen"


Sokan? Legfeljebb a Mi Hazánkosok legszélsőjobbosabb pereme.

2019. júl. 20. 12:43
 9/9 anonim ***** válasza:

'A Kádár-nosztalgia meg teljesen logikus, hiszen a mai 60+ éves korosztály fiatalkorát jelenti, és a 90-es években tényleg erősen visszaesett az életszínvonal, nem csoda, ha visszasírják.'

A 90-es évekre inkább felszínre kerültek azok a problémák, amik a pártrendszerben -igaz, rejtetten-jelen voltak.

2019. júl. 20. 17:42
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!