Az baj ha egy nemzeti radikális politikus macskát meg kutyát ölelget? Mi a véleményetek arról hogy aki hazafinak mondja magát az náci? Nem idegesít titeket?

Mindenkit aki szerint a nemzeti radikális=náci mielőtt ezt így kijelenti olvassa el ezt. Mert amit állítotok az felháborító hogy ilyen h.* ülyék vagytok!Főmenü megnyitása

Keresés

Magyar radikális jobboldal

Olvasd el más nyelvenLap figyeléseSzerkesztés

Ebben a szócikkben egyes szerkesztők szerint sérül a Wikipédia egyik alappillérének számító, úgynevezett semleges nézőpont elve.

Ezt a szócikket át kellene olvasni, ellenőrizni a szöveg helyesírását és nyelvhelyességét, a tulajdonnevek átírását. Esetleges további megjegyzések a vitalapon.

A magyar radikális jobboldal (más néven nemzeti radikálisok) a nemzeti radikalizmusideológiájának magyar nemzetre vonatkozó változatát valló személyek és politikai szervezetek. Sajátos vonásai miatt elkülöníthető mind az ultranacionalizmustól, mind a hungarista-neonáci irányzatoktól. A magyarországi és határon túli magyarokkörében is vannak támogatói. Az ideológiához a 2000-es évek óta szubkultúra is társul.

Definíciós problémák, vitákSzerkesztés

A politikai elit, a fősodratú média általában és – nem kis részben az előbbiek hatására – a közvélekedés jelentős részben[1][2][3][4][5][6](például Sólyom László volt köztársasági elnök is[7]) a „radikális” és a „szélsőséges” szavakat gyakran szinonimaként használják, ezzel mintegy el nem ismerve a szélsőjobboldal és a radikális jobboldal közötti különbségek a létezését, mellyel a nemzeti radikálisok meghatározzák magukat. A „radikálisok” értelemszerűen ezt a felfogást élesen elutasítják, mert szerintük ez egy kalap alá veszi őket a neonáci vagy az újnyilasszervezetekkel. A neonáci, hungarista szervezetek is kinyilvánították elkülönültségüket a nemzeti radikálisoktól.[8]

A nemzeti radikálisok elutasítják a politika bal- és jobboldal mentén történő felosztását, ehelyett nemzeti - globalista törésvonal mentén szemlélik a politikát, önmagukat nemzeti erőként megnevezve.[9]

A politológusok között sincs azonban egyetértés. Lánczi András politológus, filozófiatörténész, egyetemi tanár a MIÉP-et például nem tekinti szélsőjobboldalinak, hanem egyszerűen nacionalistának, és úgy véli Magyarországon nincsen szélsőjobboldali párt.[10]Kiss Viktor politológus, a Zsigmond Király Főiskola adjunktusa szerint „...a radikális jobboldalról egész másképp kellene gondolkodni, mint eddig, és nem szabadna továbbra is összemosni a neonáci-hungaristairányzatokat az úgynevezett jobboldali vagy nemzeti radikalizmussal...”[11]

A nemzeti radikálisok magukat általában jobboldalinak, vagy harmadik utasnak tartják, közös ideológiájuk azonban nincs. Valamennyien erősen nacionalisták és patrióták – sokuktól nem idegen az irredentizmus és/vagy a területi revizionizmussem. Nagy többségük a nemzetek keresztény Európájában hisz, nézetrendszerében a keresztényszocializmus és egyéb kereszténységből kiinduló világnézeti elemek gyakoriak.

Egy részük különböző, ősmagyar vagy hun, vagy e kettőből kevert motívumokhoz (is) kötődnek, mely többnyire nem jelent valós (új)pogány vallási kötődést (és/vagy a kereszténység megtagadását), csupán a „történelmi folytonosság-tudat” és a magyar nép ősi jellegének hangsúlyozását. Egy részük pedig valóban, a történelmi ismereteket többnyire saját elképzeléseikkel, vagy más vallásokkal (jellemzően a kereszténységgel) keverve különböző, sajátos sámánista vallást, vallásokat kreálnak és/vagy gyakorolnak, mint például a Magyarországon bejegyzett és törvényesen működő Ősmagyar Táltos Egyház.

Megkülönböztetik fasiszta és neonáciirányzatoktól magukat, melyek nézetrendszere és külsőségeik is markánsan különböznek a nemzeti radikálisokéitól.[3] A „szélsőséges” jelzőt általában magukra nézve sértőnek tekintik.

A legismertebb nemzeti radikális szerveződés, a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnöke, Vona Gábor úgy fogalmazott, hogy „a Jobbik és a Magyar Gárda nacionalista, de nem soviniszta. És semmiképpen sem erőszakos.”[12]

Nemzeti radikalizmus a múltbanSzerkesztés

A nemzeti radikalizmus a 19. század második felében (tehát a szabadságharc utáni) Magyarországon az 1848-as politikai eszmék, vívmányok újra bevezetését szorgalmazókat jelölte, azaz az ország politikai berendezkedésének teljes, radikálisátalakítását a nacionalista eszmerendszer szerint, de általánosságban 48-as alapokon. Közülük is a „49-esek” voltak a legradikálisabbak, vagyis azok, akik a szabadságharc legvégén, azaz 1849-ben, a világosi fegyverletétel előtti utolsó politikai állapotokat (Habsburg trónfosztás, osztrák-magyar perszonálunió felbontása, Magyarország köztársasággá alakítása, stb.) kívánták megvalósítani (őket gúnyolták „Kossuth-hívőknek” is). A 48-asok (avagy függetlenségiek) többféle irányzatra bomlottak mindvégig számtalan törésvonal mentén (lásd: 47-es, 48-as, 49-es és 67-es pártok). Közös jellemzőjük volt a magyarosítás politikájának szorgalmazása, a magyar „kultúrfölény” érvényesítése az élet minden területén (tehetségtől függetlenül, származási alapon), akár a nemzetiségek elnyomása, erőszakos magyarosítása árán is, ami gyakran csapott át (pl. Bánffy Dezső és az Új Párt) egyenesen sovinizmusba. Ez akkoriban ritkán párosult zsidógyűlölettel, vagy a manapság csatolt egyéb gondolatokkal, például a tiszaeszlári vérvádban a megvádolt zsidók védőügyvédje, Eötvös Károly maga is ilyen nézeteket vallott, Bánffy Új Pártjának legelső tagjai közt volt. A korban őket a baloldalra sorolták. Az 1848-49-es forradalom utáni legelső ilyen radikális politikai formáció például szélsőbal néven szerveződött meg a mérsékelt Határozati Párt(majd az ebből lett Balközép Párt) platformjaként. A radikális irányzat egyik legemblematikusabb alakja a „legkurucabb magyar”, id. Madarász József volt, aki hosszú élete (1814–1915) során 1848-tól haláláig országgyűlési képviselő volt (előtte meg egy alkalommal országgyűlési követ). Radikalizmusát legjobban talán az a tény fejezi ki, hogy egyike volt annak a mindössze hét képviselőnek a 480-ból, akik 1867-ben nemmel szavaztak Ferenc József magyar királlyá koronázásáról és az eseménytől is távol tartották magukat.

A két világháború között Dr. Bajcsy-Zsilinszky Endre megalapította a Nemzeti Radikális Pártot, és az az Országgyűlésbe is bejutott.[13]

 Ez a szakasz egyelőre erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!

NézetrendszereSzerkesztés

A nemzeti radikalizmus nem kizárólag ideológiai alapon építkező csoportosulás, mint inkább ellenkultúra. Bár képviselői néha alapvető elvi kérdésekben is egymásnak ellentmondó álláspontokat vallanak,[14] mégis közösen alkotnak egyfajta ellenkultúrát – írókkal, zenekarokkal, tömegrendezvényekkel, egyéb kulturális eseményekkel. Pártpolitikai szempontból a jelentősége 1998 és 2002között tetőzött, amikor akkori vezető pártja, (a MIÉP) bejutott az Országgyűlésbe. Míg a MIÉP elsősorban az idősebb korosztályt szólította meg sikeresen, addig a jelenlegi nemzeti radikális mozgalmak leginkább a fiatalok között népszerűek. 2002 óta inkább ellenkultura-szerepük erősödik.[3]

A magyarországi radikális jobboldal rendkívül tagolt, heterogén, ezért nincs egységes programja. A szervezetek csak egyes, kiemelt kérdésekről fogalmazzák meg álláspontjukat – minden esetben politikai hatalom nélkül - a mindenkori aktuális politikai rendszer tagadásaként.

Egyetértésük alapja, hogy elítélik a Magyar Köztársaság jelenlegi társadalmi berendezkedését (liberális demokrácia), és elengedhetetlennek tartják annak radikális, gyökeres megváltoztatását. A konzervatív jobboldalon egyesek a lassú változásokra építő, fontolva haladás politikáját tartják követendőnek, míg mások egy korábbi korszak értékeihez kívánnak visszatérni. A radikális jobboldalra egyértelműen az utóbbi jellemző. Általában a dualizmus vagy a Horthy-korszak berendezkedését tekintik követendő példának, amihez szerintük vissza kéne térni.

Követeléseik, programjuk felépítése többnyire dichotóm. Általában a jelenlegi rendszer valamely kritikáját tartalmazza, és annak okát, valamint a rá adott nemzeti radikális megoldást.

Államrend: A radikálisok szerint alkotmányos rendszerünk „szélsőségesen liberális”, nem biztosítja a haza érdekeinek megfelelő képviseletét. Megoldásként új alkotmányozást, vagy a meglévő alkotmány komolyabb módosítását tartják szükségesnek. Álláspontjuk szerint a szovjet megszállás után Magyarországelvesztette szuverenitását és legitim, történelmi, Szent Korona-tanra épülő alkotmányát, és mivel a jelenlegi az 1949-ben szovjet mintára hozott új alkotmány módosítása, azt sztálini örökségnek tekintik.[15][16] Az alkotmányozás célja egyes csoportjaik szerint a visszatérés a történelmi alkotmányhoz. Egységesen állítják, hogy a rendszerváltás elmaradt vagy legalábbis megrekedt, ezért „valódi rendszerváltásra” van szükség.[17]Sajtószabadság: A radikálisok szerint Magyarországon nincs valódi sajtószabadság, mivel szerintük a balliberális oldalhoz, a jobboldali hatalomközpontosító kormányhoz és a multinacionális tőkéhez köthető üzleti, gazdasági körök pénzügyi erőfölényükkel visszaélve mesterségesen eltorzítják a médiapiacot, így az információk nem áramlanak szabadon. Úgy látják, hogy a média egyes témákat (pl. határon túli magyarok helyzete vagy a cigánybűnözés) elhallgat, tabuként kezel.Közbiztonság: A közbiztonság ma Magyarországon szerintük súlyos probléma. Ennek egyik fő oka a radikálisok szerint a cigány kisebbség nem dolgozó, bűnöző rétege által elkövetett bűncselekményekben keresendő, amire a cigánybűnözés fogalmával hivatkoznak. A megoldás módja szerintük általában a büntetések súlyosbítása és a szociális segélyezés visszafogása, a visszaélések megakadályozása. Úgy vélik, hogy ezzel munkára kényszeríthetnék a munkanélküli cigányságot. Programjukban nagy hangsúlyt fektetnek a civil alapon szerveződő „nemzeti önvédelemre”, mellyel a szerintük leépített és az országot megvédeni képtelen Magyar Honvédségegyes feladatait is szeretnék ellátni.[18] A legismertebb ilyen szervezet a Magyar Gárda, de több más szervezet is működik, mint a Nemzeti Őrsereg vagy a Pannon Nemzeti Gárda.Európai Unió: Egységesen ellenzik a Magyar Köztársaság uniós tagságát, mert úgy tartják, hogy az csorbítja az ország önrendelkezését. Álláspontjuk szerint a schengeni határnyitás nem oldja meg a trianoni békeszerződés és a határon túli magyarok problémáját, látszatmegoldásnak, figyelemelterelésnek érzik.Globalizáció: Harcos antiglobalisták – álláspontjuk szerint azért, mert elsőrendűen fontosnak tartják a hagyományos magyar értékek és a magyar piac védelmét. Súlyos problémának tartják az idegen, különösen a zsidó tőke magyarországi térhódítását.Környezetvédelem: Hasonlóan a társadalom számos más csoportjához a radikális jobboldal is fontosnak tartja a környezetvédelmet, de általában konkrétumok nélkül. Nagy hangot kapott a Verespatak megmentéséért vívott küzdelem. Említendő még a margitszigeti fakivágások elleni tiltakozás vagy a génkezelt áruk kitiltásának követelése.Nemzetpolitika: Ez az, amit mindennél fontosabbnak tartanak. Fontos célkitűzésük a magyarság fogyásának megállítása – egyes szervezeteik abortuszellenesek (pro-life). Hangsúlyozzák szolidaritásukat a határon túl élő magyarsággal, fontosnak tartják az elszakadt nemzettestben élők felkarolását, a magyar érdekek következetes végigvitelét akár más államokkal, különösen Szlovákiával, Romániával, Szerbiával és Ukrajnávalszemben. Ideológiájuk fontos pontja a trianoni békeszerződés kérdésköre: jelszavaik közt állandóan szerepel a Magyarországot ért igazságtalanság orvoslása. Támogatják a határon túli magyarok függetlenedését, autonómiatörekvéseiket.[19][20][21]Szervezeteik igyekeznek átnyúlni az országhatárokon, egységként tekinteni a Kárpát-medencei magyarságra.Kultúra: Nagyon fontosnak tartják a nemzeti identitás erősítését, a magyar kultúra ápolását, a magyar nyelv védelmét. Ellenzik a liberális oktatáspolitikát. Sokuk szkeptikusan, lenézően viszonyul a modern művészetekhez, mert úgy tartják, hogy az hanyatlás az azt megelőző korok fennkölt, méltóságteljes művészetéhez képest.TörténelemszemléletSzerkesztés

A magyar radikálisok történelemszemlélete alapvetően két fő ponton tér el a „hivatalos” állásponttól: más a véleményük a magyar őstörténetről és máshogy ítélik meg a 20. század eseményeit.

Sokan a magyarságra erőltetett nézetnek tartják, ezáltal elvetik a finnugor nyelvrokonság elméletét, sokan úgy vélik, hogy ez a „rossz hatással van” a magyarság öntudatára. Számos nemzeti radikális a hun-magyar rokonság vagy azonosság híve. Badiny Jós Ferenc és követői munkássága nyomán népszerű a sumér és a magyar nyelv rokonságának elképzelése, valamint a kettős honfoglalás elmélete is. A kereszténység felvételét különbözőképpen ítélik meg: a többség a magyarságot ezer éven át összetartó erőt látja benne, egyesek azonban az ősi magyar kultúra elpusztítóját – utóbbiak az államalapítás előtti szimbólumrendszerhez kötődnek. Más elméletek szerint a magyarság már Szent István uralkodása előtt kapcsolatba került a kereszténységgel, felvette azt, így az eleve szervesen beépült a magyarság kultúrájába.

A magyar nemzeti radikálisok általában tisztelik Horthy Miklóst, felvállalják szellemi és politikai örökségét.[22][23] Ezen kívül általában pozitív személyként tekintenek például Apponyi Albertre és Tisza Istvánra, de gyakorinak nevezhetőek a Bajcsy-Zsilinszky Endre nacionalista és antifasiszta elméletének követői is.[24] Az 1956-os forradalomra tisztelettel tekintenek, máig érvényes példaként gondolnak rá. Több egykori felkelő most nemzeti radikális szervezetekben politizál. Az '56-ot nem ritkán ellenforradalomnak nevezik, de nem abban a negatív kicsengésű értelemben, ahogy a szocializmus idején használták, hanem úgy tartják, hogy annak célja Magyarország normális társadalmi berendezkedésbe visszaforgatása volt.[25]

TársadalomszemléletSzerkesztés

A nemzeti radikálisok – a kereszténydemokrata és jobbközép konzervatív pártokkal egyezően – a családot tartják a társadalom alapegységének,[26]annak védelme különösen fontos helyet foglal ez nézetrendszerükben. (szemben az individualista, liberális felfogással, miszerint a társadalom alapegysége az egyén.[27])

A nemzeti radikálisok az ország nemzetállam jellegét hangsúlyozzák.

A nemzeti radikálisok eszméi közt nem központi elem sem az antiszemitizmus, sem arasszizmus, bár a külső szemlélők szerint feltűnően sok köztük a rasszista – különösen az antiszemita és a cigánygyűlölő[forrás?]. Egyes szervezetek kampányokkal és rendezvényekkel próbálják javítani a róluk kialakult képet.[28]