Gulyás Mártont tényleg agyonverték a DK hívei? A Fidesz is azt nyilatkozta, hogy a DK egy radikális párt.
Agyon nem verték, hiszen az agyonverés azt jelentené, hogy belehalt a verésbe.
De az tény, hogy bántalmazták a DK-sok. A DK egy fanatikusokból álló szekta. Az istenük Gyurcsány, a főpapjuk Gréczy Zsolt.
"A Fidesz is azt nyilatkozta, hogy a DK egy radikális párt."
A fidesz gyakran hazudik, ugyan úgy mint a vezetője.
Aki egy szavukat elhiszi az is egy agyhalott.
Ha a Fidesz nyilatkozta, akkor feltehetően megsimogatták.
Amúgy nem az a kérdés, mit tesznek egy párt egyes hívei. Azok nem kontrollálhatók. A kérdés az, mit tesznek a párt emberei.
Olyant már láttam (nem hallottam, láttam), hogy Fidesz által hivatalosan felbérelt pribékek vertek meg embereket pusztán mert megtehették.
2014-ben volt egy eset, amikor kitették a DK tüntetésről. Az nem igen látszott az ábrázatán, hogy megverték volna. (Persze ettől még kaphatott).
Egyébként állítólag provokálni ment, Gulyás szerint Ő csak kérdezni akart.
"A DK egy neoliberális,szegényellenes,nagytőkét támogató,munkásokat földbe tipró,gazdagsimogató,álbaloldali,mérsékelten jobboldali párt."
Na most helyettesídsd be a DK-t a Fidesz szóval és láss csodát kijön a valóság.
"A Fidesz egy neoliberális,szegényellenes,nagytőkét támogató,munkásokat földbe tipró,gazdagsimogató,álbaloldali,mérsékelten jobboldali párt."
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!