Manapság miért lett ennyire divat a Fideszt szidni?
Orbán tegnap nyilvánította stratégiai fontosságúnak a szigetszentmiklósi fociklub megmentését.
Szerinted ez normális egy európai országban?
"Egyrészt mutasson bizonyítékokat, szàmlàkat, valamit, mert vádaskodni bárki tud."
Ennek képtelenségére a legjobb példa egyébként Ceglédy Csaba, aki egy ellenzéki politikus, nem tudom mióta van már elzárva de a mentelmi joga miatt (hol a parlamenti, hol az Ep-s) folyamatosan akadozik az eljárás ellene. Sőt, most 100%-ban újra kell kezdeni. És ez még mindig csak az eljárás, még mindig nincs kimondva, hogy most ártatlan-e, vagy bűnös.
Szerinted ha egy ellenzéki politikus ennyire érintetlen, akkor mégis mihez tudnék én kezdeni egy kormánypártival? Főleg, hogy amit csinálnak a szó szoros értelmében nem törvényellenes. Nem törvényellenes úgy megírni egy közbeszerzést, hogy csak Tiborcz cége legyen rá alkalmas, és nem törvényellenes, ha ő a standardnél 20-30-40%-kal drágábban vállalja el első körben én pedig beleegyezem. Az sem törvényellenes, hogyha egy tisztességes árat is kér el, de utána a nagy szélre, nagy havazásra, nagy napsütésre, vagy bármi hasonló "nem várt" dolgokra hivatkozva félúton megdrágítja a beruházást akár a duplájára. Ezutóbbira szokott példa lenni egyébként, sokszor meg is írják a hírportálok.
És ha ne adj Isten esetleg tényleg találok valamit. Tényleg bizonyítható, hogy lenyúltak egy csomó pénzt, akkor SEM tudom elszámoltatni őket, mert a főügyész fideszes és a rendőrség is elfogult. Jogukban áll beszüntetni a nyomozást, vagy eljárást.
Példa:
4-es metró, a szocik legnagyobb korrupciós botránya. Csakhogy a fideszes államigazgatás hivatalosan is kijelentette, hogy bűncselekmény hiányában nem kell tovább vizsgálódni. Többet loptak el, mint amiből tervezték megvalósítani a beruházást!
Parkolási ügy: Karácsony Gergely piszkosul kapja az ívet a dolog miatt (hiába sáros benne a fideszes önkormányzati testület is), de a rendőrség bűncselekmény hiányában szintúgy nem csinált semmit.
Az Elios ügy? Az eredetileg Eu-s beruházásokat bevállalta a magyar költségvetés, csak ne legyen jogalapja az uniós szerveknek, hogy kicsit is vizsgálódjanak.
Nem fogok belemenni olyan dolgokba, hogy akkor most a fidesz lopott e többet, vagy a szocik, de régen hírértéke volt egy pár milliót dugdosó nokia doboznak. Most meg felvásárolnak Tv-ket, másnap kirúgják a problémás dolgozókat, harmadnaptól kezdve pedig el lehetetlenítik a Gazdasági Versenyhivatal vizsgálatát azzal, hogy azt a nem tudom hány száz sajtóterméket és céget tömörítő alapítványt (KESMA) hivatalosan is "nemzetstratégiai jelentőségűnek" kiáltanak ki, ami egy jogi védettséget is ad.
Én értem, hogy sokan szimpatizálnak a fidesszel, tudnék is okokat sorolni, de akik a fentiek ellenére is szimpatizálnak velük, azok felé nyíltan mondjuk ki, hogy a demokrácia és elszámoltathatósági igényük alacsony. Márpedig nekem ez a két tényező a prioritási sorrendem top kategóriájába tartoznak. Engem lelkileg felb"sz, ami zajlik az országban. Nem anyagilag, hanem lelkileg, és éppen ezért megyek ki akkor is tüntetni, ha egyébként emelnének a béreken mondjuk.
Orbán Viktor bevallott vagyona 2019-ben valami 1,3 millió forint volt.
Ezt valaki komolyan elhiszi?
Az a baj hogy az egész pártja is pont ilyen korrupt gazdasági bűnözőkből áll.
Mészáros Lőrinc irreális gazdagodása, olat botrány és társai. Soroljam még?
#6 Nem és nem rémlik ez a név.
#12 De még egyszer mondom, ezt a legkönnyebb ràfogni valakire, hogy "Nézd meg, ő biztos lop!!" Lőrinc meg tudtommal nem politikus.
Nem tudom elképzelni, hogy például Szijjártó, aki egyik nap Brüsszelben, másik nap New Yorkban, harmadik nap meg mondjuk Ázsiában tárgyal, majd pont azzal lenne elfoglalva két út között, hogy a repülőről, ahol alszik, odaszóljon a haveroknak, hogy: "Hé srácok, aztán ki ne hagyjatok engem a buliból!" Nekem ez valahogy abszurd.
Az előbbi írásom inkább a jogállamisákról szólt, most kukkantsunk bele a szakpolitikába.
"Aztán ott van a szintén sláger "stadionozàs". Könyörgöm, csak egyszer kell felépíteni azokat a létesítményeket, majd ötszáz évig ott fog állni az utókornak "
Egyrészt szeretném leszögezni, hogy pl. a Népstadionból is okulva, ez az 500 év kissé sarkított. Másrészt pedig fontos tudni, hogy ezek az intézmények a működési költségüket sem tudják kigazdálkodni.
Nekem nincs ellenvetésem azzal szemben, hogy építünk 1-2 igazán nagy stadiont, pont az olyan dolgok miatt, amiket mondtál kedves kérdező. De az, hogy minden második városban és faluban is fel kell húzni egyet, annak pont annyi értelme van, mikor az EU játszóterekre, vagy kilátókra ad egy csomó pénzt. Felesleges. Sőt, a stadionok esetében még rossz is, mert utána ezeknek az intézményeknek a fenntartása a helyi önkormányzatok költségvetését terheli.
"Naponta vannak véghezvitt fejlesztések, elkészült projektek, újabb induló beruházások."
Én ezzel nem akarok vitába szállni, mert úgy ahogy van igaz. De mindenképpen árnyalnom kell a képet azzal, hogy egyrészt ezek nagy része Eu-s támogatással valósulnak meg (ami nem rossz dolog), másrészt pedig az előző kormány is folyamatosan valósított meg ilyeneket. Nagyon régen volt tudom, és a 2008-as válság is torzít, de pl. egy csomó úthálózat Gyurcsány idején volt felújítva. Ne érts félre, nem akarok a szocik mellett érvelni, csak azt akarom kifejezni, hogy a költségvetésnek van egy beruházásokra fordított szegmense, ami már 2010 előtt is létezett természetesen, és ami azóta az Eu-s források is kiegészítenek. Több pénzzel, eszközzel és infrastrukturális háttérrel alapvető elvárás, hogy több beruházás is megtudjon valósulni.
"Nem lehet a 40 év alatt lerombolt egészségügyet, oktatást, infrastruktúrát 10 év alatt rendbe hozni."
Én ezt nem is igazán várom el, de indokolja meg nekem valaki, hogy Balog Zoltán teológusként milyen alapon vezényelte nemcsak az oktatást, de még az egészségügyet is? És miután leváltották és egy valódi orvos és tapasztalt intézményvezető került a helyére Kásler személyében (akinek megvan a maga bugyuta vallásos körítése, de igazából még ez legyen a legnagyobb gondunk vele), miért nem tudnak mit kezdeni vele? Nekem hatalmas elvárásaim voltak vele szemben, amiről aztán kezdtem lemondani, de utána bedobta a 3000 milliárdos reformötletét. Nem mondom, hogy kevés pénz, de végre úgy éreztem, hogy valaki mert nagyban gondolkodni, és nemcsak maszatolni a sz"rt, ami eddig is volt. De végül nem lett belőle semmi, még részlegesen sem. És ezen a ponton nem tudom eldönteni, hogy Káslert hibáztassam, elvégre ő a felelős miniszter, vagy a bürokráciát és a karhatalmat, ami keresztül vágta az elképzeléseit.
Ennél nagyobb csalódás csak a pedagógus életpályamodell volt a számomra, ahol beharangoztak egy elképesztő fizetésemelést, a valóságban viszont elvették a tanárok különböző pótlékait és járulékait, elvették a túlóra pénzt és egy csomó, akkor még létező cafeteriát, megemelték a munkaidejüket, rájuk tolták (újakat is teremtve) az adminisztratív alapú bürokráciát stb. stb. Ergo kivettek a tanárok egyik zsebéből 2 ötszáz forintos bankjegyet és visszatettek a másik zsebükbe egy ezrest. És ezt nevezték fizetésemelésnek. Ez -nyíltan kimondom, hisz így érzem- megalázó. Ráadásul mikor ez ellen a politikai ügyeskedés ellen felszólaltak a tanárok, abszolút egymás ellen fordítottak több társadalmi réteget is, hisz az átlagembernek, akihez csak a fizetésemelés híre jutott el, joggal úgy jött le a történet, hogy "de kapzsik ezek a nyomorultak".
Ha akarod kérdező, szívesen írok a fidesz érdemeiről is, nem vagyok elfogult azokat illetően sem. De az eredeti kérdés azt firtatta, hogy milyen alapon kritizálom a kormányt és én ennek kívántam most eleget tenni.
Illetve szeretnék egy nagyon keveset arról is szólni, hogy mi az, ami közvetlenül is érint engem. Nem mintha, az oktatás, egészségügy, és a jogállamiság ne kötődne hozzánk, de beszéljünk valami személyesebbről. Ez pedig a gyűlöletbeszéd.
Nem, nem a migránsokról és Sorosról akarok beszélni. Arról akarok beszélni, hogy mikor én kimegyek tüntetni, pl.: azért, hogy az otthonápolást is becsülje meg a kormányt, vagy hogy erősítse meg a szakszervezetek jogi hátterét, akkor ne hívjanak engem hazaárulónak, bárminek, vagy bárkinek is a bérencének. Ne nézzenek kevesebbnek, vagy ellenségnek, csakmert más a véleményem.
Egy családi hasonlattal élve: Ma már nem arról vitázunk, hogy ki úljön az anyós ülésen, hanem arról, hogy ha én ott akarok ülni, akkor mennyire egy sz"ralak vagyok, hogy azt elvenném a húgomtól és mennyire nem vok a család része stb.
Hatás és ellenhatás. Ha engem negatív jelzőkkel illetnek, és nem azt nézik, amit mondani akarok, akkor mégis mi olyan meglepő azon, hogy én is ellenségesebbé válok? Miután le Soros bérencezik engem valaki, mi mást vár annál, hogy bizonyos mértékben, de megsértődöm, vagy magamra veszem?
Konkrétan ki vagyok tagadva a saját nemzetemből, mikor a hivatalos kormányreakció felém az, hogy én azért teszek dolgokat, mert külföldi érdekeket szolgálok. Francokat szolgálom, csak pl. érdekel a klímavédelem, vagy tököm tudja mi más még.
"Nem tudom elképzelni, hogy például Szijjártó, aki egyik nap Brüsszelben, másik nap New Yorkban, harmadik nap meg mondjuk Ázsiában tárgyal, majd pont azzal lenne elfoglalva két út között, hogy a repülőről, ahol alszik, odaszóljon a haveroknak, hogy: "Hé srácok, aztán ki ne hagyjatok engem a buliból!" Nekem ez valahogy abszurd."
Ahhoz képest pont egy pénzügyi zseniről beszélsz, aki 14,7 milliós éves bruttó fizetéséből 16 milliót tudott félre tenni, majd pár évvel később 167 milliós házat is vásárolt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!