Karácsony Gergely ismét roma betelepítést akarna?
"Az üresen álló lakástömeget pedig egy olyan önkormányzati lakásügynökséggel kezelné, ami támogatással együtt közvetítené ki a lakásokat a rászorulóknak. Egyben az ügynökség azoknak a romáknak is segíthetne, akiknek a származásuk miatt jóval nehezebb albérletet találniuk."
A magas lakásárak egyetlen előnye ( a befektetésen túl, már akinek volt nagyobb összegű megtakarítása ), hogy nem tudták problémás emberek beköltözni, illetve sok problémás ember eladta a lakását a pénz miatt és elköltözött.
Erre Karácsony most vissza telepítené őket? Annyi ember van akinek segíteni kéne, fiatalok, kezdő munkavállalók, fiatal párok, egyetemisták, gyerekek nélküli fiatal házasok, stb, akiknek most nincs segítsége. És ő kiknek akar segíteni?
Ő most csak szavazat elvonónak indult vagy tényleg ezzel akar nyerni?
Megint itt van a cigány mániás.
Romák között is lehet fiatal, házas stb.
Mindhárman egyetértettek ebben, és még mindig jobb, mint a Tarlós.
Egészen pontosan arról szól a dolog hogy a hosszasan üresen álló lakásokat megadóztatnák, a bérbeadást meg nem igazán terhelnék adóval, ezzel ösztönözve a bérbeadást. Ezzel megfizethetővé is teszik a bérleti árakat.
A bejelentett lakásszerződés sokkal nagyobb jogi garanciát ad, mint a fekete, ha közjegyző előtt kötitek szigorú szerződéssel, ami megszabja a szerződésbontás feltételét és az azonnaki kilakoltatás lehetőségét függetlenül attól, hogy cigány, vagy nem cigány, akkor rendesen be vagy biztosítva.
Nem azzal van a gond, hogy valaki cigány, vagy nem cigány, hanem hogyha valaki amortizálja a vagyonodat, nem fizet rendesen, stb. Az elővigyázatosság meg mindig jól jön, mert ha egy nem cigány károsít meg, azt hiszem, nem fog vigasztalni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!